Október vége lévén, megint egyre többet olvasunk a Halloween őrületekről. Az egyik faluban 31-én éjszakára hirdették meg a Halloween bulit. Ez inkább az ifjaknak szól, bizonyára sokan lesznek.
Már az alapiskolák legkisebbjei a facebook oldalakon halál, szellem, és boszorka maszkokban pózolnak. Tanítónők, szülők és nagyik pedig „tetszikelik” a képeket és megosztják.
Ezeket a képeket elküldik, megőrzik, s majdan felnőttként előszedik az ő gyermekeiknek, és így hagyomány születik. Azt mesélik majd a gyermekeiknek, hogy ilyen szokása volt október 31-én az itt élő magyar embereknek. S mindezt teszik a magyar és szlovák iskolákban a pedagógusok felügyelete és irányítása alatt, s nyugodt lelkiismerettel igazolják az iskola sokoldalú tevékenységét.
Még azt a fáradságot sem veszik a szervezők, hogy az interneten megtalálható anyagból megismernék ennek az ősi – tőlünk vadidegen – szokásnak az eredetét, amivel a keresztény kultúránkat, hagyományainkat megalázzák, halott hozzátartozóinkat megcsúfolják.
Még a pedagógiai érzékük sem teszi aggódóvá, ha netán egy-egy lelkileg érzékeny gyereknél félelmet kelt, nyomot hagy akár egy életre.
Persze ez csak játék és szórakozás — érvel a pedagógus, a szervező –, és azt a tényt sem veszik figyelembe, hogy ez a játék mennyire drasztikus kivitelű játék. A szellemidézések, boszorkák ideje még csak a televízió programjaiból sem köszön vissza, hisz a klasszikus mesék ideje lejárt az óvodákban, iskolákban. Viszont az igaz, hogy a mai hiperaktív gyerek durva, idegfeszítő, arrogáns családi viszályok átélője, horrorfilmek , internetes portálok mindennapi látogatója. Sőt, most a terrorizmus fegyvereivel ismerkedik a média által, s akkor mit féltjük mi a gyermekeink lelkivilágát? — mondaná egy magát modernnek tartó pedagógus, szülő.
Tapintatos kritikámra azt is megkaptam, hogy a XXI. században élünk, nyitottnak kell lennünk a világra — mondá a fiatal, pedagógiát végzett tanárnő. Ez a hozzáállás dicsérendő is lenne, ha a XXI. században még létező, az éltető keresztény hagyományokra épített kultúránk is benne lenne a napi programban. Ha cseperedő korukban megismertetnék gyermekeinket a körülöttünk lévő természet szépségeivel, az élővilág csodáival, a kultúra és a művészetek mindenkihez szóló, éltető értékeivel, s a mi magyar ősi hagyományaink gyerekeknek szóló, embert formáló szokásaival. Akkor talán még jobban felfogható lenne a fenti érvelés.
Bizonyára mindezen sorolásból az iskolai programok között sok értékes dolog szerepel, de a kisgyermeknek először az alapokat kell megerősítenie. S a világot kitárni a pogány és idegen szokások felé akkor kell, amikor erre érzelmileg is és lelkileg megérett.
Én csak hinni szeretnék abban szülőként, nagyszülőként és majd dédszülőként, hogy többségben marad az a jövő nemzedék, amely nemzetét, hagyományait, keresztény kultúráját és hitét megtartja, és nem hódol be a jelenlegi és majdani bevándorlók által hozott, számunkra idegen kultúráknak, amely már a XXI. század — magát modernek nevezett — emberét megfertőzte.
DE, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”56961,49675,49647,56960″}
