A Veritas Történetkutató Intézet szervezetésében a magyarok és magyarországi németek szovjet hadifogságban, kényszermunkán és a GULAG-on eltöltött idejére emlékeztek egy budapesti konferencián felvidéki résztvevőkkel.
Kötelességünk tisztán, világosan, határozottan, és egyértelműen szólni, kimondva az igazságot, mert ezzel szolgáljuk a nemzet lelki újjáépülését – fogalmazott Boross Péter volt miniszterelnök a Veritas Történetkutató Intézet csütörtökön, február 25-én kezdődő kétnapos konferenciájának megnyitóján, Budapesten.
„A Kárpát-medencei tragédiáink 1944-1953 – magyarok és magyarországi németek szovjet hadifogságban, kényszermunkán és a GULAG-on” címmel megrendezett konferencián a volt kormányfő azt is elmondta: tanúja volt ezeknek az éveknek, így nemcsak az első választásra emlékszik, amikor látta, hogy a hatalom súlya hogyan tolódott át az erőszakszervezetekre, hanem arra is, amikor emberek tömegei kerültek internálótáborokba. Hangsúlyozta: nincs igazuk azoknak, akik szerint 1945-ben létrejöttek a demokrácia feltételei és csak 1948-ban – miután „jöttek a gonosz bolsevisták” – következett be a fordulat. Boros Péter szerint, akik ezt állítják, „lakkozni akarják” ezt az időszakot, amelyek nemcsak ember-, hanem nemzetirtó évek voltak.
A volt kormányfő úgy látja, hogy a számvetés során, amikor az áldozatokat újragyászoljuk, arra is gondolnunk kell, mi a teendő a hétköznapokon a nemzettudat, az azzal járó lelki erő erősítése érdekében, hiszen „kóbor és ártó szellemek kísértenek bennünket”, amelyek szellemi életünkben jelentős szerepet kapnak, ezért van szükség arra, hogy ne csak az emlékező gyászra gondoljunk, hanem a tanulságokra is, amelyeket ebből levontunk – fogalmazott Boros Péter. A volt miniszterelnök bevezetőjét követően történészek kaptak szót.
Bognár Zalán, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára a magyarországi civilek szovjet fogságba hurcolása során követett gyakorlatot ismertette, majd Stark Tamás a magyar emigrációnak a Szovjetunióba vitt foglyok hazatérése érdekében tett erőfeszítéseiről beszélt.
Fiatal kutatók is szóhoz jutottak: Bank Barbara a kelet-közép-európai táborok rendszerét ismertette, majd Matkovics-Kretz Eleonóra – a baranyai németség meghurcolását részletezte, amit Márkus Beáta előadása egészített ki a szovjet hadsereg e területen követett sajátos gyakorlatáról.
Kiállítás megnyitójának is tanúi lehettek a résztvevők: Lovász Noémi kolozsvári képzőművész GULAG-sorsokat idéző alkotásait az ugyancsak kolozsvári illetőségű Murádin Jenő művészettörténész mutatta be.
Ezt követően három előadás is szólt a kárpátaljai magyarok és németek 1944-et követő kálváriájáról: Kosztyó Gyula, Dupka György és Molnár D. Erzsébet a terror szovjet gépezetét ismertették – egészen az 1950-ig rendelkezésre álló források segítségével. A napot Tóth Eszter Zsófia előadása zárta, amelynek címe: Nők a GULAG-on. A hallgatóság örömmel fogadta, hogy – a konferencia tanúsága szerint – jó képességekkel megáldott fiatalok is kutatják e korszakot.
A következő, vagyis a pénteki napon Benkő Levente, Murádin János Kristóf és Gazda József beszélt az erdélyi magyarok és németek szovjet hadifogolytáborokban átélt tapasztalatairól, külön hangsúllyal a székelyföldiek sajátos lágerélményire is kitérve.
Meczer Erzsébet a málenkij robotra elhurcoltak emlékének a megőrzésének fontosságát hangsúlyozta előadásában.
Majorszki András egy konkrét magyarországi település, az időközben Szerencshez csatolt Ond Szovjetunióba deportált kényszermunkásainak sorsán keresztül mutatta be, milyen viszonyokkal szembesültek, akiknek ez a sors jutott.
Csorba Béla és Matuska Márton a délvidéki magyarokat sújtó, gátlástalan jugoszláv terrort ismertették, nem hallgatva el a Sajkás-vidék eredményes magyartalanítását.
„Sajnos, sem a szlovákok, sem a csehek még a bocsánatkérésig sem jutottak el mindazért, amit a felvidéki magyarok és főként a Szudéta-vidéken élő németek ellen 1944 őszét követően elkövetettek” – jelentette ki „Málenkij robot a jelenlegi Szlovákia területén. A szlovákiai magyarság sorsa 1944 és 1953 között” című előadásában Köteles László. A CSEMADOK Szepsiben élő alelnöke záró előadásában azt is elmondta, hogy Szlovákia területén a magyar és a német lakosság elleni intézkedéssorozat 1944. november 13-án, a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsának titkos rendeletével kezdődött, amely a Felső-Bodrogköz és az Ung-vidék munkaképes lakosságának deportálásáról intézkedett. Emellett számos további rendelet szabályozta a Felvidéken lakó férfiak Szovjetunióba szállítását, akiket nemcsak, de többnyire a kárpátaljai Szolyván lévő gyűjtőtábor érintésével szállítottak távolabbra, a Szovjetunió belső területei felé.
Az intézkedéssorozat magyarellenes jellegét bizonyítja, hogy túlnyomórészt az 1938-ban visszacsatolt magyarlakta területek lakosságát érintette – állapította meg Köteles László. Ráadásul, a málenkij robottal („kis munka”) foglalkozó kutatás során – a viszonylag szórványosan rendelkezésre álló adatokból – annyit sikerült megállapítani, hogy a deportáltak harmadrésze nem élte túl az első négy hónapot. Az intézkedés-sorozat általános magyarellenes jellegén belül voltak további speciális célkitűzései, mint amilyen például Kassa, illetve a Kassát övező települések magyar jellegének a megszüntetése is.
A deportáltakat a Donbasz, vagyis a Don folyó medencéjének sztalinovói szénbányái mellett a Kaukázus-vidéken található Nuzal lágereibe szállították, ahol orvosi ellátás gyakorlatilag nem volt. Ami a szovjetek hozzáállását illeti, a munkatáborokban dolgozókat – kivétel nélkül – háborús bűnösként kezelték. Köteles László azt is elmondta, hogy szerencsésebbek voltak, akiket mezőgazdasági munkára osztottak be. Csupán azok számíthattak különleges elbánásra, akik 1945 áprilisát, a kassai kormányprogramot követően csehszlováknak vallották magukat, szláv hangzású nevük volt, mert így hazatérhettek és jelentkezhettek a csehszlovák hadseregbe. Bár ha nem tudták a miatyánkot szlovákul vagy ószlávul, akkor sorsuk változatlan maradt, ugyanis a hatóságok ezt használták „szűrőként”.
A csehszlovák-szovjet megállapodás 1945 júniusi aláírása után, amikortól kezdve Kárpátalja hivatalosan is a Szovjetunió részévé vált, 1945/46 fordulójától kezdve az Ung-vidék deportáltjainak több, mint felét, a Bodrogközből származóknak pedig a 33 százalékát a szovjet hatóságok szabadon bocsátották.
Köteles László elmondta azt is, hogy a szlovákiai málenkij robot deportáltjainak története mind a mai napig pontatlan, mivel a szovjet hatóságoknak nem kellett az emberekkel elszámolniuk. Kétségtelen azonban, hogy a deportálásoknak több áldozata volt a felvidéki magyarok körében, mint a világháború alatt – állapította meg Köteles László, aki példaként említette: konkrét adata van róla, hogy egy felvidéki település 170 deportáltja közül kereken 104-en pusztultak oda.
Köteles László pénteki előadását követően, az Emberi Erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára tartott összegzést.
Rétvári Bence zárszavában rámutatott: a kommunista rendszerek „alapértéke” az irigység, a gyűlölet, a másik ember iránti gyanakvás volt. Az egész időszak értékrendje a kiszolgáltatottságra épült, nem volt olyan dolog, amit a kommunisták ne akartak volna megváltoztatni.
A Mária Valéria-híd lerombolására, majd újjáépítésére utalva az államtitkár kijelentette: a bevonuló szovjet csapatok a testvériséget kívánták rákényszeríteni a közép-európai országokra, ami a szavak szintjén ugyan többé-kevésbé meg is valósult, de a térség országai között csak még nagyobb lett az egymással szembeni ellenérzés. A valóságban például annyi együttműködés és barátság sem lehetett Csehszlovákia és Magyarország között, hogy egy hidat újjáépítsenek, amit nem a nemzetközi szocializmus és testvériség, hanem a demokrácia hozott el.
Rétvári Bence arra is felhívta a figyelmet, hogy, hogy 2011 óta augusztus 23-a az unión belül a 20. századi önkényuralmi rendszerek áldozatainak közös emléknapja, de a kommunista diktatúrák százmillió áldozatának – ennek ellenére – világnapja máig nincs, pedig rengeteg dolognak van világnapja, amit még számon tartani sem könnyű. Az államtitkár kijelentette: bízik benne, hogy a visegrádi négyek politikai súlyának növekedése az európai politikában talán a történelmünket is jobban előtérbe helyezi, ami az áldozatok számára is elégtétel lehet.
Gecse Géza, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”58809,57750,57246,52044,51881,51414″}
További fényképek ITT érhetők el.
