Szenc szülöttére, a tudós, zsoltárfordító, nyelvész, szótárszerkesztő munkásságára több mint 50 éve emlékeznek a járási székhelyen. A huszadik század megpróbáltatásai után, a huszonegyedik századra a szenci és környékbeli …
NT
-
-
Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke a „Párkányi tőrdöfés” című Facebook bejegyzésében arról ír, hogy míg országos szinten zajlanak a hárompárti egyeztetések, dolgoznak az összefogás kiépítésén, addig helyi szinten, …
-
Az oktatási minisztérium azt javasolja, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult rendkívüli helyzet idején az iskolákban – függetlenül az ún. COVID-szemafor színétől – csak elméleti formában oktassák a testnevelést …
-
Tizenöt évvel ezelőtt, 2005. október 2-án a bakai plébánián tartotta alakuló ülését a Pázmaneum Polgári Társulás. Az alakuló közgyűlésen a jelenlévő papok és világiak közösen meghatározták a társulás …
-
Szankciók bevezetése mellett döntöttek Fehéroroszországgal szemben csütörtöki találkozójukon az európai uniós tagállamok vezetői a szeptemberi elcsalt elnökválasztás, illetve az azt követő megmozdulások részvevői elleni erőszakos fellépés miatt – …
-
Lehet, hogy egyeseknek hihetetlennek tűnik, nekem azonban csodálatos megtapasztalás, és valóság, hogy Isten mennyire kezére adja az övéinek azokat a szellemi mozdulásokat, dolgokat, amelyek mennyei összefüggésből, a mindennapok …
-
Konkrét és gyors segítségre van szükségük a kultúra, a sport és a kreatív ipar területén dolgozóknak. A konkrét megoldások további halogatása veszélyezteti ezeknek az embereknek az egzisztenciáját, írta …
-
A munkaügyi tárca a munkahivatalokkal együttműködve a foglalkoztatottság növelése érdekében újabb projekteket indít. A támogatás három fázisban valósul meg, a második fázis október 1-jén kezdődik. A projektekre, amelyek …
-
A 25 év után főtáblás Ferencváros a Juventus, az FC Barcelona és a Dinamo Kijev csapatával került azonos csoportba csütörtökön a labdarúgó Bajnokok Ligája nyoni sorsolásán. A magyar …
-
Az Európai Unió (EU) és annak értékei kereszténydemokrata értékek, ezért amikor a brüsszeli demokráciával harcolunk, akkor mi vagyunk hűségesek az alapító atyák örökségéhez – jelentette ki a nemzetpolitikáért …

