A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült Paulisz Boldizsár iskolaalapító, az alsóbodoki Szent Kereszt felmagasztalása kápolna, Esterházy János végső sírhelyének építtetője. A kitüntetést Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete adta …
Neszméri Tünde
-
-
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Állandó Értekezlet Gazdaságfejlesztési és Önkormányzati Szakbizottsága előtt számolt be az idei év eddig megvalósult és tervezett nemzetpolitikai céljairól …
-
A szlovák köztelevízió politikai vitaműsorában is bemutatkoztak Nagyszombat megye elnökjelöltjei. A Most-Híd jelöltjének arroganciájával Berényi József MKP-jelölt már többször szembesülhetett, de Rigó Konrád most még a műsorvezetőt is …
-
A Magyar Közösség Pártja jóvoltából az Országházba látogatott egy 55 fős csoport a Csallóközből. A többnyire szépkorú látogatók kísérője Fenes Iván, Bős város polgármestere, az MKP dunaszerdahelyi járási …
-
A tavalyi konferencia eredményessége és a résztvevők pozitív visszajelzései, valamint a közoktatásban felgyülemlő újabb problémák és feladatok miatt döntöttek úgy a szervezők, hogy idén is megrendezik a Szlovákiai Magyar Iskolaigazgatók Konferenciáját a …
-
Szerdán a somorjai Zalabai Zsigmond Városi Könyvtárban mutatták be az 1956 Felvidék tükrében című filmet, melyet Kőrös Zoltán és Laczkó Sándor álmodott meg és készített el. Kőrös Zoltánnal beszélgettünk. …
-
A Magyar Közösség Pártjának képviselői felső-csallóközi kampánykörútjuk illésházi állomásán október 19-én, az esti órákban találkoztak a négy falut felölelő község polgáraival. Menyhárt József, az MKP elnöke elmondta, hogy …
-
Október 19-én nyitották meg Kopócs Tibor jubileumi tárlatát a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban. A művész összesen nyolcvan alkotása (40 festmény, 20 tűzzománc, 20 grafika) tekinthető meg ebből az alkalomból …
-
Kemény, küzdelmes élete volt Foltán Lászlónak, aki az 1980-as, moszkvai olimpián Vaskuti Istvánnal párban aranyérmet szerzett a kenu kettesek versenyszámában. A sokoldalú sportember október 25-én, szerdán 18 órakor …
-
A megye II. körzetében 46 képviselőjelölt közül választhatnak a polgárok. A járásban hatan ötéves mandátumot szerezhetnek. Dúl Ildikó, Palkó Ferenc és Weiszer Adrián is a Magyar Közösség Pártjának színeiben …