Egész nap

XVI. Harmos Károly Országos Képzőművészeti Pályázat

A Szlovák Nemzeti Múzeum – A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumával karöltve az SZMPSZ idén is meghirdeti az igen népszerű képzőművészeti pályázatát. A XVI. Harmos Károly Országos Képzőművészeti pályázat…

Gyermekkönyv maraton Rimaszombatban

Kedves gyerekek, készítettünk nektek egy olvasási kihívást Gyerekkönyv maraton néven, amely 2023 februárjától augusztusig tart. 7 hónapon keresztül az a feladatotok, hogy elolvassatok 7 tetszőleges könyvet bizonyos szabályok…

„Ott vagyok honn” – Petőfi Sándor és az alföld

Ex libris-pályázatot hirdet Petőfi Sándor születése bicentenáriumán Vámospércs Városi Önkormányzat és a Pircsike Vámospércsi Közművelődési Egyesület. Petőfi költészete nemzedékek számára biztosított inspirációt a művészetben, jelentett fogódzót a mindennapi…

26. Nemzetközi Kamarazenei Mesterkurzusok

Szlovákiában egy időben a kamarazenélésnél szinte minden műfaj nagyobb népszerűségnek örvendett: a népzene, világzene és a jazz jobban előtérbe kerültek. A fiatalabb korosztály tagjai – akik komolyzenével foglalkoztak –inkább…

Nép és nemzet 2023 – Pályázati felhívás

A Szlovákiai Magyar Kézműves Szövetség pályázatot hirdet “Nép és nemzet 2023“ című kézműves vándorkiállításon való részvételre. A 2023-as esztendő jeles évforduló nemzetünk életében. Megemlékezünk Petőfi Sándor, Madách Imre…

Versünnep Fesztivál 2023

A Versünnep Alapítvány meghirdeti a VERSÜNNEP 2023 eseménysorozatot. Kategóriák: 1. Vers- és prózamondás 2. Énekelt vers, versmegzenésítés 3. Képző- és/vagy filmművészeti alkotás 4. Táncművészeti alkotás Kiemelt évfordulók: Petőfi…

Rajzolj és nyerj! 2023

A Csallóközcsütörtöki Játékvár Játszóház Polgári Társulásmár hagyományosan X. alkalommal rajzpályázatot hirdetkicsiknek és nagyoknak. Fontos tudnivalók: Témák: Petőfi 200 - Az emlékév kapcsán Petőfi versek illusztrálása Korosztályok: A versenyzők…

Összetartozás tánca 2023

Találkozzunk június 4-én ismét és az „összetartozás tánca” erejével hirdessük összetartozásunk fontosságát itt a Kárpát-medencében. Egy Dunamocsról induló nemes kezdeményezés kapcsán szólítjuk meg ismét Önt! A gyászos emlékezetű…

Erős vár a nyelv – Jakab István-díj

Az „Erős vár a nyelv - Jakab István-díj” elnevezéssel, 2015-ben létrejött alapítvány kuratóriuma  meghirdeti a 2022/2023-as évre vonatkozó felhívását, melyre a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának…

Összetartozásunk Tüze 2023

Három éve indult kezdeményezésünk – nagy örömünkre - immár összmagyar hagyománnyá vált. Ismét fellobbannak Földünk nagyon sok országának különböző településein, pontjain a Nemzeti Összetartozás Napján, 2023. június 4-én,…

Folyamatban

Pályázat a Diakóniai Központ igazgatói tisztének betöltésére

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központjának igazgatótanácsa – összhangban egyházunk 2/2022-es, a SZRKE szeretetszolgálatáról szóló törvény 8. §-a (2) bekezdésével – pályázatot ír ki a Diakóniai Központ igazgatói…

A Nemzetpolitikai Államtitkárság testvértelepülési pályázati felhívása

Megjelent a Nemzetpolitikai Államtitkárság közösségi és gazdasági testvértelepülési programok és együttműködések támogatására irányuló pályázati felhívása, a felhívásra 2023. május 16-tól lehet jelentkezni. A pályázati felhívás célja a Magyarország…

47. Duna Menti Tavasz – pénteki program

Május 23-a és 26-a között szervezik meg a 47. Duna Menti Tavasz bábcsoportosok és gyermekszínjátszó együttesek országos seregszemléjét a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban. A május 26-ai,…

Múzeumi Szalon: Három irodalom klasszikusa

Brämer-kúria Pozsony

Május 26-án, pénteken 15.00 órai kezdettel szervezik meg a Három irodalom klasszikusa című rendezvényt, ahol Wlachovszky Karol és Tóth László beszélget Grendel Lajosról a pozsonyi Brämer-kúriában.

XXXI. Pueri Fabri ünnepélyes díjkiosztó

Ipolybalogi Művészeti Alapiskola Ipolybalog

Május 26-án, pénteken 16.00 órai kezdettel szervezik meg a XXXI. Pueri Fabri rajverseny ünnepélyes díjkiosztóját az Ipolybalogi Művészeti Alapiskolában.

Színház: Család ellen nincs orvosság

Városi Művelődési Központ Szepsi

Május 26-án, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a tornai Vár-Lak színjátszó csoport Család ellen nincs orvosság című darab bemutatóját a Szepsi Városi Művelődési Központ épületében.

Kiállítás: Rajzszíntér

Limes Galéria Komárom

Május 26-án, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg Drabik Tamás és Kecső Ende Rajzszíntér című közös tárlatát a komáromi Limes Galériában. A kiállítást megnyitja: Képiró Ágnes művészettörténész A kiállítás szervezője:…

Jazz élő zene

B!stRovás Kassa

Május 26-án, pénteken 18.00 órai kezdettel szervezik meg a Jazz élő zene című rendezvényt a kassai B!stRovásban.

Kvízest

NFG Klub Dunaszerdahely

Május 26-án, pénteken 19.00 órai kezdettel szervezik meg a kvízestet a dunaszerdahelyu NFG Klubban.