A folytatásos regény helyett a fantasztikus regény műfajába csapott át a magyarországi euróbevezetés története. Más a helyzet a Felvidéken: a szlovák pénzügyminiszter egy telenovellában népszerűsítette az új pénznemet …
Archívum – Közélet
-
-
A Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma ez év végéig a brünni szlovák konzulátus megszüntetését tervezi. Mindez a szlovák külképviseletek hálózatáról szóló jelentésben olvasható, melyet a kormány hagyott jóvá. Szlovákia legfőbb …
-
A Szepsi Városi Művelődési Központ szervezésében a hétvégén 3 napos kiránduláson vett részt egy 32 fős csoport Karcagon, a Nagykunság legnépesebb és az ország egyik legnagyobb határú településén …
-
Kedden hivatalosan is kimondták, amit már egy héttel korábban is megszellőztettek, hogy a korona átváltási árfolyama az euróhoz viszonyítva 30,126 ezrelék lesz.
-
Az euróbevezetési kampányra elkülönített 180 millió korona döntő részét a kormány úgynevezett euró-számológépek gyártására költi majd, melyek a koronában megadott árak euróra való átszámolását könnyítik meg a háztartásokban. …
-
A megnyitása óta eltelt fél év alatt 103 500 takarékoskodó hagyta el a második pillért, míg 21 ezren léptek be. Az adatokról Viera Tomanová munka-, szociális és családügyi …
-
Európa változtatni akar a munkahét eddigi gyakorlatán, a túlórákat is beleértve. Eddig 48 órában volt megszabva, a készülő brüsszeli irányelv azonban ezeket a határokat kibővítené.
-
A kormány ma jóváhagyta a 2007 és 2013 közti időszakban uniós alapokból finanszírozott operatív programok jóváhagyási folyamatának lezárulásáról szóló jelentést.
-
Robert Fico erőteljes ellenkezését fejezte ki radarbázis létesítésével szemben a Cseh Köztársaság területén – idézte az Új Kína hírügynökség a ČTK-t.
-
Annak ellenére, hogy a Smer továbbra is magasan vezeti a pártok népszerűségi listáját, a Median Közvéleménykutató Intézet felmérése viszont azt bizonyítja, hogy januártól egyre csökken a párt támogatottsága.