Javult a nemzeti kisebbségek nyelvhasználata a szlovákiai hivatalos nyelvi érintkezésben – olvasható a Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos által közreadott sajtóközleményben.
Itt és Most
-
-
A legnagyobb kormányzó párt elnöke, Robert Fico felajánlotta Maroš Šefčovičnak, az Európai Bizottság alelnökének, hogy legyen a Smer államfőjelöltje. Šefčovič nem utasította vissza az ajánlatot, néhány napos gondolkodási …
-
Január 8-án a Szlovák Köztársaság létrejöttének 26. évfordulója alkalmából a Szlovák Filharmónia pozsonyi épületében az oszág kulturális és társadalmi életének 30 jeles személyiségét tüntette ki Andrej Kiska köztársasági elnök, …
-
A tavaly Marian Kočner széfjében talált felvételek között állítólag szerepel Kočnernek a volt főügyésszel, Dobroslav Trnkával folytatott beszélgetése, melynek alapján felmerül a gyanú, hogy a vállalkozó befolyással bírt …
-
Itt és Most
Rošková „grófnőnek“ felelnie kell a „betonlegelőre“ kapott mezőgazdasági támogatás miatt
A Smer volt EP-képviselője, Ľubica Rošková és cége ellen felelősségre vonás indul költségvetési csalás és az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése miatt. Mint ahogy arról az aktuality.sk hírportál …
-
A kormánypárti képviselők szívesen látnák Robert Ficót, a Smer elnökét az Alkotmánybíróságon, ám a bírói széke még egyáltalán nem biztos. A taláros testületbe vezető utat ugyanis Andrej Kiska …
-
Az euró bevezetése óta eltelt tíz év alatt az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára Szlovákiában 16,6 százalékkal emelkedett. Az a bevásárlás, amiért egy évtizede 100 eurót fizettünk, ma …
-
A Munka, Szociális és Családügyi Minisztérium Emberi Erőforrások Operatív Programja keretében a veszélyeztetett roma közösség integrálására 280 millió eurót különítettek el különféle projektek megvalósítására.
-
Ez az intézkedés kapcsolódik azon korábbi intézkedésekhez, miszerint immár nem kell igazolásokat beszerezni a vállalkozói és kereskedelmi nyilvántartásból, az ingatlan-nyilvántartásból, valamint a kataszteri térképről.
-
Itt és Most
A Most-Híd szponzora: 10 centet akartak az elkerülőúthoz szállított minden tonna föld után
Alaposan megoldódott a nyelve, a Most-Híd volt támogatójának, Tomáš Weisnek, akit a rendőrség egy nagyobb korrupciós ügyben vádolt meg. Weis a vallomásában ecsetelte, milyen szerepük volt a kenőpénzeknek …

