A Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója (KMÚEK) fennállásának 15. évfordulóját a járványhelyzet miatt idén, október 15. és 17. között ünnepelte meg a magyarországi Tengelicén. A Magyarországon és az …
Itt és Most
-
-
A dunaszerdahelyi sárga-kékek Zsolnán győzelemmel fejezték be a mai napon a bajnoki idény alapszakaszának első felét. Az MŠK ZSOLNA FC DAC mai mérkőzésének eredménye 0:2 (0:1).
-
Boris Kollár mozgalma a Sme rodina azok után, hogy hallgattak a régiók szavára, visszavonta támogatását a nemzeti parkok védelméről szóló törvényjavaslattal kapcsolatosan. Az eredeti elképzelés szerint a nemzeti …
-
Nem változtatnak a jelenleg érvényben lévő szlovák zenei kvótákon. Ezt Natália Milanová kulturális miniszter jelentette be a közösségi oldalán, aki egyúttal jelezte, hogy a javasolt változtatást az észrevételezési …
-
A kereskedelmi rádiókban sem lenne szabad eltörölni a szlovák zenei kvótát. Ezt Igor Matovič pénzügyminiszter és az OĽANO vezetője jelezte, aki a közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy csütörtökön …
-
Itt és Most
A szakmai közvélemény elutasítja az abortusztörvény jelenlegi formában történő elfogadását
Az abortusztörvény szlovákiai szigorítására vonatkozó tervezetet az OĽaNO konzervatív szárnyához tartozó Keresztény Unió képviselői terjesztették a parlament elé. A javaslat a beterjesztők állítása szerint nagyobb körültekintésre ösztönözné azokat …
-
A Szlovák Méhészek Szövetsége (SZV) 1,4 millió euró támogatásban részesül a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (PPA) részéről. Az állami támogatás lényegesen segíti a méhészek tevékenységét az összes régióban és …
-
A Hlas-SD nyert volna 18,2%-os eredménnyel, ha októberben parlamenti választást tartanak az országban. A második helyen az SaS végzett volna (14,5%), a harmadikon pedig a Smer-SD (13,8%). A …
-
A Rákóczi Szövetség megrendülten és mély fájdalommal tudatta, hogy Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alelnöke és alapítója 80. életévében, 2021. október 15-én elhunyt.
-
Fontos, hogy a bűnüldöző hatóságok objektíven és tisztességesen járjanak el Peter Kažimír, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke elleni vádak kivizsgálásakor – mondta csütörtökön Eduard Heger miniszterelnök. „Fontos számomra, …