A magyar történelmi emlékezetben a „három tenger” fogalom jelenléte megkérdőjelezhetetlen, utalva a középkori magyar állam nagyhatalmi státuszára. Lengyelország interpretációban a Három Tenger Kezdeményezés (HTK) az Adriai-, a Balti- …
Itt és Most
-
-
Igor Matovič pénzügyminiszter arra kérte Vladimír Lengvarský egészségügy-minisztert, készítsen tervet arról, mihez kezd Szlovákia az esetleg fennmaradó vakcinákkal. Matovič szerint fennáll a veszély, hogy több millió koronavírus elleni …
-
Szlovákia-szerte számtalan olyan műemlék található, melyekre elismeréssel tekintene a világ, az állaguk azonban ennek ellenére elkeserítő. Az Általános Hitelbank (VÚB) Alapítványa ezek megmentését, szakszerű felújítását tűzte ki célul, …
-
Eduard Heger kormányfő nem tart attól, hogy szétesik a Za ľudí és veszélybe kerül a koalíció. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak szilárdnak kell maradnia, mert még nagy kihívások előtt …
-
Nem kárpótolja az állam a járvány alatt kötelezően bezárt kiskereskedelmi üzemegységeket, tudhatták meg jellemző módon a sajtóból az érintettek. Az állam tehát becsapta a kiskereskedőket, hagyva őket úszni …
-
Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke és miniszterelnök-helyettes visszavonta Tomáš Lehotský jelölését a parlament alelnöki posztjára. Ezt a TASR hírügynökségnek több forrás is megerősítette.
-
Állítása szerint Mária Kolíková alelnök és társai meg sem hallgatták a javaslatát. Hozzátette: ez a csoport háborút robbantott ki a párton belül, és harc folyik a régiókban is. …
-
Legnagyobb történelmi tragédiánk után százegy esztendővel a magyarság elment a falig, nincs már hova hátrálni – vallja Csóti György, a rendszerváltó MDF, majd a Fidesz–KDNP egykori parlamenti képviselője, …
-
A Za ľudí párt Mária Kolíková igazságügy-miniszter körül csoportosuló tagjai bizalmatlanságukat fejezték ki Veronika Remišová pártelnökkel szemben, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy meg akarják őrizni a koalíciót.
-
A szlovák állampolgárok június 1-től szabadon utazhatnak Csehországba – azzal a feltétellel, hogy huszonnégy órán belül visszatérnek Szlovákiába. A gyakorlatban tehát nem kell kitölteni a beutazási papírokat, illetve …