A koronavírus-járvány miatt a fogtechnikusok egyre több munkától esnek el, sokan pedig már a rendelőik bezárására kényszerültek. Az egyszerű polgár számára így a fogpótlás, vagy akár a műfogsor …
Itt és Most
-
-
Roman Mikulec belügyminiszter szerint a keddi tüntetéseknek semmi közük nem volt a békés véleménynyilvánításhoz.
-
A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás és a VIA NOVA újult erővel eleveníti fel a felvidéki magyarok névhasználatára, valamint a vezeték- és keresztnév magyar használatára ösztönző, korábban életre hívott állásfoglalalást erősítő kampányát. …
-
A Stádium-díj győztese tudomány kategóriában Dávid Katalin, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanára, művészet kategóriában Csáky Máté, az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola végzős …
-
A bársonyos forradalom kitörésének évfordulóján idén utcára vonultak az emberek, hogy tiltakozzanak a Matovič-kormány intézkedései ellen és a lemondását követeljék. Pozsony belvárosában a gyülekezési tilalom ellenére jelenleg is …
-
A 13. havi nyugdíjakat a jövőben sem a Szociális Biztosító bevételeiből fizetik majd, annak a nyugdíjrendszerre vonatkozó alkotmánytörvény-javaslatnak az alapján, melyet a szociális és munkaügyi tárca terjesztett be …
-
November 21-én és 22-én rendezik meg az országos tesztelés harmadik körét, immár valóban önkéntes alapon. Erre azon az összesen 458 településeken kerül sor, ahol 1% fölött volt a …
-
Zuzana Čaputová köztársasági elnök mindenkit arra kért a bársonyos forradalom előestéjén, méltósággal emlékezzen az 1989. november 17-i eseményekre, a szabadság és a demokrácia kivívására. Az elnök asszony beszédét …
-
A honvédelmi tárca által szervezett országos tesztelés eddigi két fordulójának költségei közel 30 millió euróba kerültek. Ebbe az összegbe nem számították bele a belügyminisztérium és az önkormányzatok ezzel …
-
Elutasítjuk az erőszakot, de a fegyveres testületek bevetését is az emberek ellen – jelentette ki hétfőn Robert Fico, a Smer-SD elnöke a keddre (november 17.) tervezett pozsonyi tüntetésekkel …