A projekt második szakaszában tovább bővül a projektbe való bekapcsolódás lehetősége. Szlovákiából hat 21-30 év közötti mozgáskorlátozott fiatal jelentkezését várják egy mentorálási programba. A program célja az arra …
Kiemelt a címlap közepére
-
-
Kijev felszólította a szlovák miniszterelnököt, hogy kérjen bocsánatot a gondatlan szóhasználatáért, miszerint a Szputnyik V vakcináért Kárpátalját kínálta fel az oroszoknak. Egy miniszterelnöktől ilyen meggondolatlan és diplomáciailag durva …
-
Ha az állampolgársági ellentörvény elmúlt több mint egy évtizedéből indulok ki, akkor legalább 11-re tippelek. Szlovák állam alatt pedig ennek a negyvenkilencezer-harminchat négyzetkilométernyi lopott tulajdonnak a mindenkori helytartóit …
-
Akárhogy is: aki a világ kétségkívül legszebb nyelvét büszkén vallja anyanyelvének – még a „kérdezőbiztos” előtt is, az bátran tegye ugyanezt a nemzetiség rovathoz érkezvén is! Ezzel ugyanis …
-
A medúzák bizonyítottan 65 millió éve élnek agy nélkül, ami némi reményt és bátorítást is ad a világpolitika irányítóinak, ezen belül is a Szlovákiában jelenleg, nyomokban még gondolkodási …
-
„Egy pillanat alatt elvesztettem mindent, csak az Istenbe vetett hit és remény maradt meg a számomra. Ha ez sem lenne, ha nem oltottátok volna oly mélyen belém, az …
-
Ami biztos, hogy kevés az oltóanyag, így küszködünk. Mi itt, Szlovákiában pedig különösen, hiszen a szlovák kormány belső vitáival szórja tele az internetet, meg önkéntesen kötelezi az embereket …
-
Amikor a legutóbbi, 2011-es népszámlálás eredményeire fény derült, döbbenten kellett megállapítanunk, hogy 2001-hez viszonyítva mintegy 60 ezerrel, 1991-hez képest pedig 110 ezerrel csökkent a felvidéki magyarok száma. Sok …
-
Szerintem
Amire a pandémia után is szükség lesz: az erkölcsi támasztékokról globális és nemzeti szinten
Korábbi, itt közölt cikkemre (Gyökeresen új létezésszemléletre, új létezéstechnikákra van szükség) több értékes visszajelzést kaptam. Különösen Agárdy Gábor szenci kedves olvasónk érvelő levele gondolkodtatott el arról, hogy valóban …
-
Egy évvel ezelőtt a felvidéki politikum egységesítésére kezdték gyűjteni az aláírásokat, amit mindenki gondolkodás nélkül alá is firkantott, hiszen ki ne akarná több mint 10 év után, hogy …