A migráció hozzájárult a mai Európai Unió formálásához, az európai identitás meghatározó része, melyben különböző kultúrák, nyelvek és tehetségek találkoznak – jelentette ki az Európai Bizottság pénteken, a …
Kitekintő
-
-
Török rendőrök segítik a magyar határvédelmet. Az erről szóló együttműködési megállapodást pénteken írta alá a két ország belügyminisztere Budapesten. A Készenléti Rendőrségen tartott ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter törökül, …
-
Senki sem kérdőjelezheti meg Magyarország európai elköteleződését – jelentette ki az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
-
„Kiszámíthatóan és felelősen dolgozó kormány akarunk lenni” – ígérte a kabinet kinevezése után Petr Fiala. Közölte, hogy a miniszterek pénteken és szombaton veszik át hivatalosan tárcáik vezetését.
-
Tíz taggal, köztük a Magyar Tudományos Akadémia elnökével alakult meg december 16-án a Magyar Nemzeti Múzeum Tudományos Tanácsadó Testülete. A bizottság feladata többek között a Magyar Nemzeti Múzeum …
-
Idén 46 újságírót gyilkoltak meg, a fogvatartott sajtómunkások száma pedig 488-ra tehető, közülük hatvan nő – derült ki a Riporterek Határok Nélkül szervezet éves jelentéséből. A jelentés szerint …
-
Az Európai Bizottság úgy véli, Lengyelországban szisztematikusan megsértik a jogállamiságot, a testületnek komoly aggályai vannak a bíróságok függetlensége, az emberi jogok, a szexuális reproduktív jogok és a diszkrimináció …
-
A szlovák állampolgároknak is be kell kapcsolódniuk az Európáról szóló vitába, és látniuk kell az uniós tagság előnyeit. Az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) az első lépés e …
-
A világban élő, az életről és a megmaradásról sokféle tudással rendelkező magyarok támaszai egymásnak – mondta a köztársasági elnök szerdán, amikor adventi ebéden látta vendégül a határon túli …
-
Nagyon fontos nemzetpolitikai célt valósít meg a kormány, amikor Kárpát-medencei magyar vállalkozókat támogat, hiszen a vállalkozókon keresztül magyar embereket támogatunk, magyar családok eltartásához, magyar térségek fejlesztéséhez járulunk hozzá …