Az ingázók, a munkavállalók érdekében, az egészségügyi biztonság szigorú fenntartása mellett kedden a szeptember elsején elrendelt határzár után ismét megnyílt két határátkelő Magyarország és Szlovákia között a Borsod-Abaúj-Zemplén …
Kitekintő
-
-
A második negyedévben a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza a foglalkoztatás az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján. …
-
Polgári forgalomba került az új koronavírus-fertőzés megelőzését szolgáló Gam-Kovid-Vak (Sputnik V) vakcina első tétele – közölte az orosz egészségügyi minisztérium keddre virradóra. A tárca szerint a Nyikolaj Gamaleja …
-
Jiří Menzel nemcsak a mentorom, hanem a barátom is volt. Egészen kivételes kvalitás, humanizmus és mély szakmai tudás jellemezte film- és színházi rendezőként, illetve színészként egyaránt – mondta …
-
Kitekintő
Potápi: folytatódik a Kárpát-medencei tehetséggondozást megvalósító Collegium Talentum program
Az idei tanévben is folytatódhat a Kárpát-medencei tehetséggondozást megvalósító Collegium Talentum program – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten. A nemzetpolitikai államtitkárság …
-
Már 27 003 973 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 882 062, a gyógyultaké pedig 18 056 984 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfői …
-
A szépítésre a 61. percig kellett várni. Sallai Rolandot a hazai térfélről hosszú passzokkal szöktették, majd sikeresen emelte át az orosz kapust. A magyarok lendületet kaptak, az újonnan …
-
A magyar kormány szobrot állít George Herbert Walker Bushnak, az Amerikai Egyesült Államok 41. elnökének a budapesti Szabadság téren a közép- és kelet-európai kommunista uralom bukásának harmincadik évfordulója …
-
Miloš Zeman cseh államfő vasárnap kijelentette, megérti a magyar kormány döntését, hogy a koronavírus-járvány további terjedésének megakadályozása érdekében szeptembertől lezárta az ország határait.
-
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fordult Vlagyimir Makejhez, Fehéroroszország külügyminiszteréhez Tadeusz Kondrusiewicz minszki katolikus érsek érdekében, akit augusztus 31-én nem engedtek vissza hazájába Lengyelországból. A miniszter vasárnap …