A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény értelmében mintegy 110 ezer felvidéki magyar kényszerült elhagyni otthonát, és nagyjából 73 ezer szlovák települt át az egykori Csehszlovákiába. Arról kevés szó esik, hogy néhányan …
Múltidéző
-
-
Egy digitális levéltárban szeretné összegyűjteni, majd a nyilvánosság számára elérhetővé tenni az egykori Felső-Magyarország Eperjesen, illetve a kárpátaljai Ungváron és Beregszászon található történelmi dokumentumait az Eperjesi Egyetem. Erről …
-
Bartók Béla szellemét, emberi karakterét az érintett településeken az 1980-as években még nagy tisztelet övezte. Mindenütt szeretettel beszéltek róla, az utódok is értékelték szorgalmas munkáját, s büszkék voltak arra, …
-
A kassai Rovásban április 7-én Szinay Árpád mutatta be nemrég megjelent háromnyelvű könyvét, az „1968 véres augusztusát”, melyről korábban már beszámoltunk. A szerző magyarul, csehül és szlovákul örökíti …
-
Bartók a magyarságot körülvevő népek zenéjének is kiváló kutatója, s egyben őt tekinthetjük a kelet-európai népzenetudomány megalapítójának.
-
Az uničovi aranykincs a mai Cseh Köztársaság területén eddig feltárt egyik legértékesebb aranytárgylelet. A színaranyból vert pénzérmék legrégibb darabjai Luxemburgi Zsigmond német-római császár és magyar király, a legújabbak …
-
Magyar berkekben nem igazán ismert, hogy egy felvidéki térképész, huszártiszt, Lipszky János készítette el a 18. század végén az akkori Magyar Királyság legrészletesebb térképét.
-
Köztudott, hogy Bartók Bélát a mai Szlovákia területéhez szoros szálak kötötték. Megannyi kapcsolat fűzte ide, hisz édesanyja, Voit Paula pozsonyi származású, maga pedig egy ideig az itteni Királyi Katolikus …
-
Hatvankilenc esztendővel ezelőtt ezen a napon indult a szülőföldjükről kitelepített felvidéki magyarokat szállító első vonatszerelvény Magyarországra.
-
A Magyar-Turán Alapítvány tagjai a Bodrogközbe látogattak április 7-8-án. Április 7-én, csütörtökön délelőtt a Bodrogszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában, este a helyi kultúrközpontban, másnap pedig a közeli Karosban …

