A Margit-híd budai hídfőjénél, a Gyóni Géza téren emlékmű áll. Egy összetört ágyú és törött zászló fölött egy sörényes oroszlán őrködik. Rajta felirat Przemyśl. Amikor ott jártam, a …
Múltidéző
-
-
Februárban nagyon megijedtünk, mikor apu kórházba került, mivel pedig mind a nővérem, mind a húgom a falutól messze lakik, hirtelen nem volt kihez fordulnunk, habár egy olyan kis …
-
Mai hősünkre a Nagy Háború blogon akadtunk. Koszka Gyula, polgári foglalkozására nézve, tanító, 1893. április 16-án született a Gömör–Kishont vármegyei Ratkón.
-
A kassai Fő utca felső részén néhány napja nagy sürgés-forgás volt tapasztalható. Ez minden évben megismétlődik, hiszen az Immaculata – szoborcsoporttól északra mindig adventi vásár várja az érdeklődőket.
-
A Komáromi Zsidó Hitközség 2000 szeptemberében hozta létre Kulturális és Közösségi Központját, az 1896-ban felavatott zsidó Menház épületében, mely otthont ad a mára (a háború előtti háromból) egyedüliként …
-
A Szikora Györgyről közzétett sorozatunk fotóit, s a DAC meccsein készített fényképeket is M. Nagy László készítette, illik hát őt is megszólaltatnunk, mielőtt további, a sárga-kékek fényes korszakát …
-
Az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékezik a losonci Szabó Gyula Emlékház idei utolsó kiállítása, melyen Szabó Gyula grafikáit mutatja be. A kiállítást a losonci J. Boscu Katolikus …
-
Múltidéző
Emlékmenet a málenkij robot áldozataiért – A sztálinista terror elszenvedőire emlékeztek meg Szolyván
Idén, az 1944-es deportálások útvonalán – Munkács és Szolyva között – emlékmenettel tisztelegtek az áldozatok előtt. Közel ötszázan tették meg gyalog a 30 km-es útvonalat – köztük a …
-
Dr. Kónya Péternek, az Eperjesi Egyetem tanárának előadása az idei kassai Kazinczy Napokon Bogdány Jakab festőművészről szólt.
-
Felső-Gömörben a régió által nyújtott természeti és építészeti szépségek, illetve rekreációs helyek kerékpáron több mint 300 kilométeres szakaszon járhatók be, kereshetők fel.