Az elmélkedésekből, felolvasásokból és orgonajátékból és zenekari művek eljátszásából álló requiemben a tisztítótűzben szenvedő lelkekről, a mennyországról, a halálról és a halandóságról hallhattak a somorjai hívők.
Mindenszentek és halottak napja
-
-
Az idei Halottak napja alkalmával sem feledkeztünk meg Eduard Beneš, volt Csehszlovák államelnök 70 évvel ezelőtt elrendelt etnikai tisztogatásainak ártatlan áldozatairól.
-
Itt élt a lakótelepen, a szomszéd toronyházban a kedves, fiatal tanár úr, amióta Komáromba költözött, és a Selye János Egyetem tanára lett. Igaz, én leginkább csak e-mailben tartottam …
-
Jézus azt mondja, hogy örök élete lehet annak, aki hisz az ő igéjében, és az őt küldőben. De a Fiú feltámaszt és ítél is, ugyanakkor semmit sem tehet …
-
Az elhunyt hozzátartozókra való emlékezés ünnepe ez, amely „a halál utáni élet elterjedt hitében gyökeredzik”.
-
Mindenszentek (festum Omnium Sanctorum) a megdicsőült Egyház ünnepe: ilyenkor „mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg.
-
Mindenszentek és halottak napja környékén a legtöbben felkeresik szeretteik sírját. Az emlékezésben az MKP Kate Furnivall soraival üdvözli az Olvasóinkat.
-
Október vége lévén, megint egyre többet olvasunk a Halloween őrületekről.
-
A Pátria rádióban november 1-én, a 7.05-kor kezdődő műsor fő témája az elmúlás, halál, feltámadás, örök élet, mi az élet értelme. De szó lesz az Abaújszínán felépült új …
-
Mindenszentek és a Halottak napja alkalmából három napon keresztül (október 31-november 2.) kora este „Törött szárnyak“ címmel ökumenikus találkozóval, megemlékezésekkel, istentisztelettel várták a losonci városi köztemetőbe érkezőket. A találkozókat a Városi Hivatal, …

