November 19-én, hétfőn, Árpád-házi szent Erzsébet liturgikus emléknapjához kötődően idén is megrendezték a pozsony-óvárosi Kék templomban a Szent Erzsébet-misét. Az ünnepség este hat órától vette kezdetét, főcelebránsa Holpár …
Pozsonyi katolikusok
-
-
Süle Ágnes Katalin csodálatos felvételeivel szeretnének minden jószándékú embert meghívni Árpád-házi Szent Erzsébet ünneplésére a pozsonyi Kék-templomba, a magyar szentmisére, melyre november 19-én. (hétfő), 18 órakor kerül sor. Főcelebráns: …
-
Az új KÖZÖSségi Ház megáldására október 7-én kerül sor, a közelgő Magyarok Nagyasszonya ünnepe alkalmából Pozsonyban. Szeretettel várják a templomi találkozásokon kívül rendszeresen a KÖZÖSségi Házba is az …
-
Augusztus 20-án, hétfőn 17.00 órai kezdettel szervezik meg a Szent István-napi ünnepi szentmisét a pozsonyi koronázó dómban, a Szent Márton székesegyházban. Az idei augusztus 20-i ünnepi szentmisét …
-
Július végéhez közeledve, a szünidő derekán ismét megrendezték a nagyszülők és unokáik közös zarándoklatát. Az esemény apropója a nagyszülők védőszentjének, szent Joakimnak és Annának liturgikus emléknapja, július 26-a …
-
Az Anyák napját is megünnepelték a pozsonyi magyar közösségben, és ma a családok közös kirándulását tartják. S hamarosan a Szent Család képe indul útjára egyik családból a másikba. Május …
-
A pozsonyi magyar katolikus közösség hagyományos sítúrájára idén március 4. és 10. között került sor Bölényfalun (Zuberec).
-
Március 17-én, szombaton 8.30 kezdettel szervezik meg a szentmisével egybekötött tanulmányi napot Pozsonyban A szentmise helyszíne a pozsonyi jezsuita templom. Az alkalomra a Sapientia és az Aloisianum egyetemek …
-
Február 24-én, szombaton 8.30 kezdettel szervezik meg a szentmisével egybekötött tanulmányi napot Pozsonyban. A szentmise helyszíne a pozsonyi jezsuita templom. Az alkalomra a Sapientia és az Aloisianum egyetemek …
-
Január 27-én, szombaton 16.00 órai kezdettel szervezik meg dr. Pálffy Géza, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának a koronázási kincsekről szóló előadását a Pozsonyi Magyar Intézet épületében.