Közép-európai nyelvstratégiai fórumot tartottak a Petőfi Irodalmi Múzeumban május 14-én, Budapesten. Szó volt a finnugor rokonsági kérdésről, a székely autonómiáról, a Nyelvstratégiai Kutatócsoportról, a Magyar Nyelvi Szolgáltató Irodáról, a magyar nyelv napjáról és a Magyar Nyelv Múzeumáról is.
Előadott Balázs Géza, az ELTE professzora, aki Lőrincze Lajos és Grétsy László utódaként nemcsak a magyar nyelvstratégia egyik szorgalmazója, hanem formálója is. Mint tőle elhangzott, az utóbbi negyedszázad során a magyar nyelvet beszélők száma erőteljesen csökkent, a széttagolt magyarság úgynevezett „technolektusai”, vagyis műszaki szaknyelvei pedig külön úton fejlődnek, ráadásul az emberekben nő az agresszivitás, miközben az empátia egyre inkább csökken – Balázs Géza ezért szkeptikus. Ennek ellenére mégis óvott a „hungaropesszimizmustól”, mivel a rémhírek önbeteljesítő hatásúak is lehetnek – fogalmazott.
Az észt vendégek és Balázs Géza az első sorban (Fotó: Gecse Géza)
Pusztay János, aki a Nyugat-Magyarországi Egyetem egykori intézetvezető tanára volt, ma Nyitrán tanít. Mint megjegyezte, az uráli nyelvcsalád, elterjedtebb szóhasználattal: a finnugorok esetében nem néprokonságról, hanem csupán nyelvrokonságról van szó. A nyelvészprofesszor az oroszországi finnugor népek asszimilációjának folyamatát ismertette, majd arról az ötven terminológiai szótárról beszélt, amelyet az ő kezdeményezésére sikerült megalkotni.
Ezzel kapcsolatban Pusztay János megjegyezte, hogy magyar–magyar terminológiai lexikográfiára lenne égetően nagy szükség – főként a műszaki-tudományos szakterületeken. Ő egyébként a külhoni magyarság helyzetét az oroszországi uráli népekével sok szempontból hasonlónak tartja.
Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke kimerítően elemezte a székelység autonómiatörekvéseit, és erőteljesen hangsúlyozta a székely autonómia szükségességét.
Az önálló székely EU-régióért a baszkokkal, katalánokkal és dél-tiroliakkal együtt küzdenek az EU bíróságán is. A helyzet különlegessége – emelte ki Izsák Balázs -, hogy a székelyeknek sohasem volt kisebbségi tudatuk, mivel a magyarság „élseregének” tartották magukat, legfeljebb rendi nemzettudatról beszélhetünk náluk.
Izsák e szempontból is megkülönböztette a Trianon alkotta többi magyar kényszerközösségtől a székelységet, amelynek magas intenzitású mostani kollektív tudata kialakításához a magyar szépirodalom is jelentősen hozzájárult.
Izsák Balázs és Pusztay János (Fotó: Gecse Géza)
A székely autonómiáért való küzdelem ismertetése során Izsák Balázs bírálta az Európai Uniót, az RMDSZ-t, nem kímélve Magyarországot sem, amelynek televíziója ma már gyakorlatilag nem sugároz határon túli magyarokról szóló műsorokat. Vagyis: lehet Budapest politikája megtartó, de lehet romboló is – emelte ki Izsák Balázs.
A rendezvény végén Pomozi Péter és Balázs Géza vitték a szót. Balázs Géza bemutatta legújabb könyvét, a „Jelentés a magyar nyelvről” legújabb kötetét, amelyhez egyébként más fontos nyelvművelő és nyelvstratégiai témájú kiadvánnyal együtt a helyszínen hozzá is lehetett jutni.
Pomozi Péter (Fotó: Gecse Géza)
A rendezvény első felében a hely szelleméhez híven két magyar és egy észt nyelvész verseket, majd versfordításokat olvasott fel magyar, lív és észt nyelven. Így kerültek egymás mellé Zilahy Lajos, Vas István és Márai Sándor költeményei (Magyar írógép, Határozók és kötőszavak, Halotti beszéd – Pusztay János tolmácsolásában), valamint Karl Pajusalu (a Tartui Egyetem professzora) által saját lív nyelvű versei, amelyeket Pomozi Péter egyetemi docens fordított magyarra. Az észt akadémikus később „A nyelvi adattárak tervezése és kutatása Észtországban” című előadásával nemcsak költőként, hanem előadóként is szerepelt.
Aligha közismert, hogy a Lettország területén élő, a Livóniának nevet adó, de napjainkra kihalt lív nyelven ugyancsak író Kempi Karl személye megegyezik Karl Pajusaluéval. (Miként Dél-Észtországban még ma is – a magyarhoz hasonlóan – a családnevek a lívben szintén megelőzik a keresztneveket.)
Az észt vendégek után Janusz Bańczerowskinak, az ELTE lengyel professzorának szavaiból egy rendkívül kemény, súlyos büntetésekkel szankcionáló lengyel nyelvpolitika és nyelvstratégia körvonalai bontakoztak ki. Bańczerowski profeszor a lengyel helyzet ismertetése után váratlanul áttért a magyar nyelvpolitikai és szociológiai helyzet ismertetésére: szó esett a családot érő dezintegrációs folyamatokról, valamint az amerikai minták kritikátlan átvételéről is. A százezer zlotys, hétmillió forintos bírság kirovásától sem idegenkedő lengyel gyakorlat valamennyi nem-lengyel résztvevőt meglepett.
A négyórás rendezvényt végighallgatva, az emberben az a benyomás alakult ki, hogy az észt és a lengyel nyelvstratégia példaértékű, miközben a román kifejezetten a magyar nyelv háttérbe szorítására törekszik. Az erdélyi magyarok viszont ennek ellenére határozottan folytatják küzdelmüket, még akkor is, ha ebben nem számíthatnak komoly támogatásra. A magyar nyelvművelőknek ilyen körülmények között nem marad más lehetőségük, mint a legszélesebb körű összefogás!
