Robert Fico miniszterelnök a kormány megalakulásának második évfordulója alkalmából tartott ünnepi ülésen arról is beszélt, hogy semmilyen demokratikus intézmény nem mondott csődöt, és a gazdasági, valamint a szociális politikában sem vétettek végzetes hibát az elmúlt időszakban. Robert Fico örömmel nyugtázta, hogy semmi sem következett be a különféle katasztrófa-előrejelzésekből.
Fico elmondta azt is, hogy kormányzásának ideje alatt nem emelik az adókat sem. „Nem emeltük az adót, nem is tervezzük, hogy bármilyen adófajtát emelnénk. Éppen ellenkezőleg” – mondta a miniszterelnök. Szlovákia szerinte 2010-ben nagyon jól fog működni. „Minden feltételünk megvan ahhoz, beleértve a kormányt is, amely nem fogad el semmiféle olyan törvényt, amely meggátolná a gazdaság emelkedését” – tette hozzá. A kormányfő ugyanakkor a gazdasági növekedést megköszönte azoknak az iskolázott embereknek, akik sokkal alacsonyabb bérért dolgoznak, mint Európa más fejlettebb országaiban. „A kormánynak be kell biztosítani azt is, hogy a jó gazdasági növekedésből az embereknek is haszna legyen. Az emberek az államért, állam az emberért” – hangsúlyozta Fico.
A kormányfő beszéde során nem felejtette el megemlíteni azt sem, hogy ami a lakosok kiadásait illeti, a villany és a földgáz ára egyike a legmagasabbnak az Európai Unióban. Egyébként Ficonak meggyőződése, hogy Szlovákiának minden feltétele megvan ahhoz, hogy a legközelebbi két-három évben az Európai Unió egyik legdinamikusabb gazdaságává váljon.
A kormányfő szerint Szlovákiának azt kell példáznia, hogy a versenyképesség és gazdasági növekedés nincs ellentétben a szociális állam eszményével. Fico közben ismét a Fidesz párttal riogatta a szlovákokat. Véleménye szerint sokkoló, hogy Iveta Radičová, az ellenzék államfőjelöltje az MKP ünnepségén elfogadta a Fidesz képviselőinek a választási sikeréhez kinyilvánított jókívánságait.
Felvidék Ma, Pátria, sk