![](http://www.felvidek.ma/images/stories/ikon_ember/slota_jan03.jpg)
Hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb magyar nyomás nehezedik rájuk, de a szlovákoknak egységesen kell helytállniuk a magyarokkal szemben és a kettős kereszt is ennek a jele, amely alatt egyesülhet a szlovákság.
A magyar külügyminisztert szegény, kócos asszonynak nevezte és véleménye szerint a szlovák miniszterelnök nyomába sem érhet.
A magyar külügyminisztert szegény, kócos asszonynak nevezte és véleménye szerint a szlovák miniszterelnök nyomába sem érhet.
A szlovák nemzet ősi jogát emelte ki beszédében és a magyarokat mongoloknak titulálta, akik csak később érkeztek a Kárpát-medencébe, és a turulszobrok állításáról olyan véleményen volt, hogy azok magyar papagájok.
A keresztek felállításával nem szeretnének senkit megbántani vagy megbotránkoztatni, egyszerűen csak tudatni szeretnék Európával, hogy ez az Ő földjük és védeni fogják. A hallgatóságnak azt üzente, hogy ne hagyják magukat befolyásolni a média által, amelyek képviselői sokszor Budapestről vannak fizetve.
SITA, Felvidék Ma