Az emberiség történetében mindig jelen volt a háború, a gyűlölet, a terror véres valósága. Ha csak az elmúlt századra pillantunk vissza, ott is felfedezhetjük ennek nyomait. Két olyan diktatórikus rendszer alakult ki a 20. században, amely rajtahagyta kegyetlen nyomait ezen a korszakon: a nácizmus és a kommunizmus.
Miként a náci rémuralom, úgy a kommunista diktatúra sem tarthatott örökké. Isten akaratából leomlott a Vörös Bálvány, amiért ma hálát kell adnunk. 1989. november 17-ével nálunk is reménység költözött a szívekbe, a fiatalok bátorsága erőt adott a rabláncaitól szabadulni kívánó népnek. Elkezdődött az ún. „bársonyos forradalom”, amely a szeretet erejével akart győzedelmeskedni a gyűlölet és hazugság erői felett. Senkiben sem volt bosszúvágy, senki sem buzdított pogromokra, nem akartak kommunistákat akasztani, de még börtönbe sem zártak senkit az arra többszörösen rászolgált bolsevik gonosztevők közül. Mindenki megelégedett volna azzal, ha kulcscsörgetésünkre a főkolomposok majd eltakarodnak, és az emberek békében és szabadságban élhetnek tovább.
Csodálatos élmény volt számomra, amikor Pozsonyban gimnazista diákként örülhettem együtt a szabadságra vágyó emberek közösségével, amely egyetlen jóakaratú embert sem rekesztett ki tagjai közül. Mily nagyszerű érzés volt hallani a tapsviharral kísért magyar szót Pozsony főterén! Akkor és ott őszintén hittünk egy szebb jövő eljövetelében, ahol a jog és az igazságosság uralkodik, és a szeretet győzedelmeskedik.
A nagy eufóriát azonban nemsokára követte a keserű kijózanodás. Alig telt el egy-két év, s ott, ahol 1989 novemberében még megtapsolták a magyar szónokot is, már a Duna másik oldalára küldtek volna bennünket a „Szlovákiában szlovákul!” elv elvakult képviselői. Megkezdődött a különböző vallású, nemzetiségű és nyelvű emberek egymás ellen való uszítása. S íme, a nagy acsarkodás közepette ismét felbukkantak azok, akiket a novemberi kulcscsörgetés zaja ideiglenesen elriasztott. A hazugság és gyűlölet kommunista nagymesterei, akik nem nyerték el jogos büntetésüket, fokozatosan visszaszivárogtak a közéletbe. Elfoglalták a gazdaság és a politika kiemelkedő pozícióit, magánosították a „nép vagyonát”, s közben letiportak mindent és mindenkit, aki az utukba került. Ideológiájukat, persze, megváltoztatták és az aktuális igényeknek megfelelve átalakították. Szégyenkezés nélkül furakodtak be a templomok első padjaiba is, gyakran kiszorítva onnan azokat a hívőket, akiket egykoron talán éppen ők jelentettek fel hitük gyakorlása miatt. Így néhány évvel az ún. „rendszerváltozás” után hirtelen azon vehettük magunkat észre, hogy feje tetejére állt a világ!
Ma groteszk módon hittanórákat tart az egykor marxista-leninista elveket oktató bolsi pártcsökevény, gumibottal és könnygázzal oktat ki a demokráciáról a „nép zsírján” megtollasodott pufajkásfióka, és kenetteljes hangon imádkozik a kommunisták által megkínzott hitvalló papokért a kitüntetésekkel teleaggatott, piros gombos reverendába rejtőzött Ügynök, Iskarióti Júdás elveinek Krisztust és az Egyházat 30 ezüstpénzért ma is elárulni kész hűséges követője. A zsarnokság fölénk kerekedett képviselői ma ismét manipulálják az embereket, demagóg módon uszítva és manipulálva őket.
Miért történhetett meg mindez? Mert az emberek nem vették komolyan a bölcs mondást: Megbocsátani szükséges, de felejteni nem szabad.
A terror és hazugság elítélésének kérdésében mi, keresztények sem hallgathatunk. Tudnunk kell: „Vétkesek közt cinkos, aki néma” (Babits: Jónás könyve). Ne hagyjuk, hogy elmossák a különbséget hóhérok és áldozataik között! Nem emlékezhetünk egyformán kommunista ügynökökre és az általuk feljelentett áldozatokra, verőlegényekre és megkínzott szerzetesekre. Az igazságosság erénye megkívánja, hogy már itt a földön mindenkinek megadjuk, ami neki jár: az áldozatoknak a kárpótlást, kínzóiknak pedig az igazságos büntetést. A többit pedig bízzuk az Igazságos Istenre, Jeremiás próféta szavaival: „Az Úr velem van, mint hatalmas hős, ezért üldözőim elbuknak, és nem győznek: nagyon megszégyenülnek, mert nem járnak sikerrel, örök gyalázatuk nem megy feledésbe. Seregek Ura, aki megvizsgálod az igazat, aki látod a veséket és a szívet, hadd lássam bosszúdat rajtuk, mert eléd tártam ügyemet!” (Jer 20,11-12)
Felvidék Ma, Karaffa János
