Sokan a szenvedés idején gondolnak az Istenre, vagy segítségkérés formájában, vagy vádolva őt, de egy biztos, hogy az hit a szenvedést tudatossá teszi. Azt a kérdést is felveti, hogyan engedheti Isten a szenvedést, vagy mi célja a szenvedéssel Istennek. Büntet, figyelmeztet, vagy esetleg a szenvedésben nyilvánul meg a gonosz hatalmak ereje az Istennel szemben.
Szenvedni sokféleképpen és sokféle okból lehet. Vannak a szenvedésnek fizikai okai is, mint a fogfájás, vagy a fejfájás. Ezek a fizikai fájdalmak is lehetnek elviselhetetlenül nagyok, de az orvostudomány, sok esetben tud erre valamilyen gyógyszert adni, és ezzel megszűnteti a szenvedést jó néhány esetben még akkor is ha nem tudta feltárni az okát. Sokkal nehezebb a gyógyítása a nem egykönnyen lokalizálható a lelki szenvedésnek. Ezt az érzést legtöbben igazságtalan csapásként élik meg. Persze az is megtörténik, hogy a szenvedés közben emlékezik az ember elkövetett bűneire, vagy a másoknak okozott hasonló szenvedésre, és ekkor a szenvedés megtisztító jellegűvé válik, és akár meg is tisztíthatja a személyt.
De mindezek az eszmefuttatások nem terelhetik el figyelmünket arról, hogy van igazságtalan szenvedés. A magyar történelem közelmúltjában, sokaknak értelmiségieknek és műveletlen embereknek kellet szembenézni a koncentrációs táborokban, a hadifogságban, a Gulag-on, Recsken, Kistarcsán, a hadi fogságban, az értelmetlen szenvedés nyomorúságával. Az emberek által előidézett nyomorúság csak akkor szűnik valamelyest, ha annak igazságtalanságát az egész társadalom elismeri, sőt a börtönőrök is bocsánatot kérnek. Sajnos ez alig történt meg. A meggyötörtek magukra maradtak a szenvedéssel, életüket, fiatalságukat megnyomorító élménnyel. Akik így kerülnek testközelbe a szenvedéssel, azok számára többé nem elvont filozófiai kérdés lesz a szenvedés, hanem az élet értelmének, milyenségének problematikájához tartozik, vagyis életük alapvető kérdése lesz, ugyanúgy, minta a hit.
Sokan vannak, akik egész életükben menekülnek a konfliktus és főleg a szenvedés elől. Számukra a harmónia azt jelenti, elkerülni az életnek azt a területét, ahol a szenvedéssel találkozni lehetne. Nem járnak kórházba és temetésre, nem szeretik a nyomor negyedek látványát, és ha koldust látnak, messzire elkerülik. Operett világban élnek, távol a való élettől, amelynek mindig része a szenvedés.
Vannak, akik érzéketlenek mások szenvedése iránt. Mindig meg tudják ideologizálni, hogy ez azért következett be másoknál, mert nem voltak elég okosak, ügyesek, vagy egyszerűen maguk keresték ostobaságukkal a szenvedést. Akadnak, akik maguk ugyan nem szenvednek, de legalább az együttérzésig eljutnak. Rövid időre bele tudják magukat élni mások szenvedésébe, de aztán a maguk nehézségeit emlegetve nem foglalkoznak vele többé.
Jézus nem hátrált meg a szenvedés elől, nem volt érzéketlen a szenvedő emberekkel szemben, sőt tudta a szenvedés része az emberi életnek. Sőt még többet is tudott, azt is tudta, az emberek megváltója csak úgy lehet, ha magára veszi szenvedésünket. Szeretetből vette magára a szenvedésünket, azért mert csak így tudta megmutatni Isten szeretetét irántunk, bűnösök iránt, hogy szenvedett és meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.
A passió történet ezért felkavaró, mert benne Jézus az Isten küldötte, a Megváltó, egészen esendő, sőt megvetett emberré lesz. Az emberi érdekek játékszervévé, sorsában, rangjában, hírében, sőt a szenvedést egész konkrét formában viseli el, a kezén, a lábán, a bordái között érzi a fájdalmat, sőt a kereszten fizikailag is szíve utolsó dobbanásáig fájdalomban él. Teszi mindezt anélkül, hogy szidná a katonákat, a bámészkodókat, a részvétleneket, avagy az Isten ellen fordulna. Jézus a szenvedés királyi útját mutatta meg ezzel a tettével, hogy visszavezessen bennünket az Istenhez.
Valahányszor keresztutat járok, passiót végzek, minden alkalommal azon töprengek, vajon én meddig tudnám követni a szenvedésnek ezt az útját. Vajon külső szemlélője vagyok csupán ennek a történetnek, vagy itt is követni tudom Jézust és nem csak a kenyérszaporításkor lelkesedem érte.
Dr. Benyik György
