Az utóbbi március 15-i ünnepségek kapcsán kisebb feszültség támadt több helyen, jó adag mediális körítéssel, amiatt, hogy a Híd képviselői úgymond nem voltak szívesen látva a Csemadok, esetleg mások által szervezett ünnepségeken. Olyasmiket lehetett hallani, olvasni, hogy nemzeti ünnepeinken nem helyes politikai különbségeket tenni, hivatkozni a Híd liberális internacionalita irányultságára.
Én ezt veszélyes dolognak tartom, mert 1848 lényegét tekintve egy nemzeti emancipációs küzdelem volt alkotmányos eszközökkel, és csak az osztrák támadás után 1849-ben torkolt szabadságharcba. Nyilvánvaló, hogy ha van ünnepünk, mely máig tartó politikai üzenetet hordoz, és mai helyzetünkhöz viszonyítási alapot nyújt, akkor ez az. Annak ellenére, hogy hívatlan beszédmondókat sehol nem látnak szívesen, főleg ilyen politikai pedigrével, azért mindenhol ott voltak, és ha néha ugyan a rendezvény végén, de koszorúztak. Igaz hogy nemzeti színű szalag helyett narancssárgával a koszorúkon, de hát nem szabad feszültséget kelteni a szlovákoknál, nem igaz?! Nem tudom van-e Hídnak helyi klubja mondjuk Szakolcán, mert még az is előfordulhat, hogy ott a párt képviselői a magyar szabadságharc ellen lázadó szlovák ellenforradalmárokat fogják méltatni …
2002. március 15-én az utolsó ligetfalusi Petőfi-szobornál tartott ünnepségen Bugár Béla mondta a beszédet, nem is rosszat. Kiemelte, hogy a szabadságharc fő célkitűzéseit a mai napig nem sikerült teljesíteni. Bizony igaza volt, nemzeti függetlenségünk birtokába a mai napig nem jutottunk, pedig most ,már nem csupán a szabadságunk, függetlenségünk van veszélyben, hanem annál valami fundamentálisabb, a megmaradásunk. Ha megnézzük a Híd nemzetiségi programját, akkor jogosan mondhatjuk, hol van már az a Bugár, lehet, hogy az volt az egyetlen világos pillanata… Szabadság, függetlenség náluk már szitokszónak számít, a területi autonómiával egyetemben, ahogy a Híd megalakulása után az STV híradójában a Bugár, Simon, Gál hármas azt közölte velünk.
A Híd programjában, és föleg a politikájában a nemzeti emancipációra való törekvésnek a nyomait is alig fedezhetjük fel : Beneš-dekrétumok jóvátétele nélkül, amiről náluk már nincs szó, ilyesmiről aligha lehet beszélni, miközben a németek, osztrákok a témát napirenden tartják. Pedig Bugár könyvében jópár évvel ezelőtt még az eltörlésüket elengedhetetlennek tartotta, a közösség kollektív anyagi kárpótlásával együtt. Ugyanott szó van még a magyar többségű közigazgatási egység – nevezzük Komárom megyének – létrehozásáról. A Híd programjában erről már nincs szó. A leánykori nevén területi autonómiának nevezett regionális kisebbségi önkormányzatról – hogy a magyar-szlovák alapszerződésbe foglalt európa-tanácsi 1203-as ajánlásnak és az MKP programjának szóhasználatát idézzem – pedig már végképp nincs. Ami valamelyest távoli rokonságot mutat náluk a nemzeti emancipációval, az a kisebbségek jogállásáról szóló törvény lett volna, amit az első nap feladtak a koalíciós tárgyalásokon. Így aztán nem csoda, hogy vannak értékeket nem szem elől vesztő emberek, szervezetek, akik azt gondolják, hogy mindaddig, míg a Híd ilyen arcot mutat, nem kívánatos vendég március 15-én. Mindenesetre nem biztos, hogy helyes, hogy nem az MKP a rendező, hanem a Csemadok, mert már szóba lett hozva hídas oldalról, hogy egyes helyi szervezetek kérvényekkel fordulnak a kormányhivatalukhoz, de nem viseltetnek megfelelő alázattal velük szemben.
Majd meglátjuk, milyen kérvények kapnak zöld utat Chmeléknél!
Végezetül még egy megjegyzés : Jelen sorok írója a kilencvenes évek végéig egy, a Hídnál kevésbé nemzetrontó pártnak /MPP/ volt a tagja, de azért volt benne annyi jóérzés, hogy ezeken az ünnepeken nem vett részt. Tudta, érezte, hogy az a politika, amit a pártja követ, inkább a labancoldalnak felel meg (lásd A kőszívű ember fiait Jókaitól), mint 1848 eszméinek. Lehet követni a példámat, de én mégis mást javaslok: abba kéne hagyni a szenvelgést, és visszatérni régi erényeinkhez. Nincs nagyobb öröm, mint a tékozló fiú megtérése, és megmaradásunk bebiztosítása miatt ez elengedhetetlen is…
Könözsi László
