Mikor a Magyar Művészeti Akadémia 2007-ben megalakulásának tizenötödik évfordulóját ünnepelte, már három esztendő telt el a kudarcba fulladt kettős állampolgársági népszavazás óta, amikor nekünk, a trianoni békediktátum elszenvedőinek, meg kellett élnünk annak fájdalmát is, hogy az anyaország is elereszti a kezünk, nem akar többé édesanyánk lenni.
Az akkori Magyarország vezetői közül egyedül Mádl Ferenc köztársasági elnök volt az, aki a magyar néphez intézett beszédében arra buzdított, szavazzon a határon túli magyarok kettős állampolgárságára. Sajnos, Gyurcsány Ferenc és kormánya olyan masszív ellenkampányt folytatott, hogy azt Mádl Ferenc okos és hatásos beszéde sem tudta ellensúlyozni; meg kellett élnünk a trianoni büntetésünknél is súlyosabbat, hogy édesanya-hazánknak sem kellünk.
Vígasztalásunkra szolgáló gesztus volt, hogy a következő év tavaszán, a Magyar Művészeti Akadémia nagyvenhat határon túli magyar személyiséggel megosztotta akadémiai tagságát, egy alföldi város pedig (Hódmezővásárhely) felajánlotta számunkra a tiszteletbeli polgárságot. Több mint tízezren éltünk is a nagylelkűségével.
Mindezeket Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök fájdalmat okozó halálhíre juttatja eszembe, aki akkori népszavazásra buzdító szózatával, Antall József példáját követve, lélekben tizenöt millió magyarnak lett az elnöke.
Visszatérve az Akadémia évfordulós ünnepségére, amelyen Mádl Ferenc köztársasági elnök úr is jelen volt. Az ilyenkor szokásos méltatások elhangzása és az ünnepség befejezése után odamentem hozzá, és pozsonyi magyarként megköszöntem, nemcsak a magam nevében, kiállását a kettős állampolgárság mellett. Felfénylő arccal, szeretettel nézett rám, és azt mondta: – Ahogy elnézlek, hasonló korúak vagyunk. Tegeződjünk, szervusz… Akkor láttam testi és lelki közelségben először és utoljára.
Adjon neki a magyarok Istene örökkön örökké tartó, boldogító mennyországot…
Mács József író
{iarelatednews articleid=”28724″}
