” Azt azonban látni kell, hogy végre az igazságnak is eljött a nagy pillanata: néven lehet nevezni a jellemteleneket, az árulókat, a lakájokat, a spicliket és a közösségünk ellenében szolgálatot vállalókat.
A szabadság ára című film a Kárpát-régióban a felszabadulás nagy pillanata: mostantól aki hallgat, az egyre inkább fél, aki megszólal, az egyre bátrabb lesz. A bűnök számbavétele nélkül ugyanis nincs nemzeti fölemelkedés.” – írja a délvidéki Magyar Szó jegyzetírója Mák Ferenc (a cikk Duray Miklós honlapján olvasható – szerk. megj). Volt szerencsém Duray Miklós meghívásának eleget téve sokadmagammal szűkebb pátriánkból részt venni A szabadság ára, Koltay Gábor által rendezett film bemutatóján. Az Uránia Filmszínház impozáns falai között több mint két órán keresztül síri csendben követtük végig Duray Miklós politikai életútját. Az elmúlt két évtizedben divatos volt Durayra köpködni és tüzet okádni. A nemzeti konzervatív gondolkodókat pedig manapság is érdem szélsőségesnek bélyegezni és a politikus nevét mintegy szitokszóként használva leduraystázni . A film az én harmincas generációm tagjainak is megmutatja, hogy miért féltek Duray Miklóstól és fajtájától az elmúlt két évtizedben. Elsősorban azért, mert Duray igazat mond. Megdöbbentő, hogy prófétaként látta sorsunkat, a felvidéki magyar közösség életét. Kitartó és szívós munkával harcolt a magyar iskolákért, nemzeti közösségünk jogaiért, majd maga javasolta, hogy a három magyar párt olvadjon össze, annak ellenére, hogy ezt a kereszténydemokraták és a liberálisok nem akarták.
Az ember a film végén tudatosítja, hogy a szlovákiai magyar nemzetrész történetének akad egy lezáratlan fejezete. Nem tettük tisztába bizony a múltunkat és nem számoltattuk el azokat, akik az elmúlt húsz esztendőben önös érdekből szabotálták a felvidéki magyar közösség sorskérdéseinek megoldását. Rádöbbenhettünk a 120 perc alatt, hogy ha így folytatjuk, eltűnik lassan szülőföldünkről a magyar. Tisztán láthatjuk, hogy generáció-, módszer- és rendszerváltásra van szükségünk idehaza. A Szabadság ára című film, illetve Duray és a filmből oly sok kimaradt harcostársának életműve irányt mutat nekünk, azoknak, akik 1989 után szocializálódtak. Egy követésre méltó irány létezik csak, az pedig a méltatlanul elfelejtetett 1994-es nagygyűlésen megmutatott irány: az autonómia kivívása, nemzeti közösségünk jogainak megvédése, a magyarok lakta régió gazdasági fellendülése, és ezek együttes igenlése. Elsősorban tömeges igenlése, majd hadjáratszerű igénylése.
A jelenben új szónokok harsognak és új nemzetébresztők kapnak észbe, hogy meg kell mozdítanunk a közösséget. Duray Miklós és még néhányan már évtizedek óta vallják ezt.
Az a Duray Miklós, aki csendben, emelt fővel egyedüliként vállalta a 2010-es választási vereséget követően, hogy két évtized után hátralép az első sorból és helyt ad másoknak, hogy folytassák a közösség képviseletét. Mit is mondhatnék én, egy zöldfülű közéleti ember e film után: köszönjük Duray Miklós!
Petheő Attila
{iarelatednews articleid=”30307,30260,30284,30257″}
