Tisztelt Elnök Úr! Excellenciás Uram!
Ön a Bojovník c. antifasiszta újságnak interjút adott, és kijelentette „…szobrot állítani Kassán Esterházynak, aki Hitler és a fasizmus híve volt, helytelen.” Marek Trubač az Ön szóvivője hangsúlyozta, „.. a szlovák köztársasági elnök azért sem változtat a nézetein, mert Esterházy János olyan megosztó személyiség, akit Szlovákiában háborús bűnösként tartanak nyilván, amiért támogatta a fasiszta ideológiát.”
A fenti súlyos kijelentések tényeket és bizonyítást követelnek. Dokumentumok és nyilatkozatok alapján – a teljesség igénye nélkül megkísérlem gróf Esterházy János tevékenységét, életútját bemutatni.
1935-ben, mint képviselő, a prágai parlamentben követeli Szlovákia autonómiáját. Javaslatára a magyar pártok Beneš köztársasági elnökké választására szavaztak. Folyamatosan hitet tett a szlovák-magyar testvéri együttélés mellett.
Esterházy által vezetett Magyar Párt nem csatlakozott a szudétanémet párt követeléseihez. A magyarlakta vidékeken nyugalom volt, ezért a csehszlovák kormány itt nem is hirdetett szükségállapotot.
1939. március 15-én a pozsonyi Carlton kávéházban tárgyalt Esterházy Viest csehszlovák tábornokkal. Esterházy segítette a tábornokot, hogy Magyarországon keresztül Angliába jusson. Nevezett tábornok lett a szlovákiai felkelés parancsnoka 1944-ben.
1939. április 5-én gróf Esterházy János a szlovák parlamentben kijelentette: „Hogy mi szlovákiai magyarok nem alakultunk át nemzeti szocialista párttá, annak megvan az oka. Ez német produktum, amit mi nem ismerünk el. A józan ész, az önfegyelem, az igazi magyar felfogás követeli ezt tőlünk.” (Új Hírek 1939. április 6.). Az egyetlen magyar képviselő gróf Esterházy volt, aki a hadiesemények kellős közepén, a szlovák nemzetgyűlésben nemmel szavazott és tiltakozott a zsidóellenes szlovák törvények ellen. Gúnyosan írta a német Grenzbote, a Völkischer Beobachter újság és több szlovák lap, hogy „a Gróf Úr nemmel szavazott”.
Esterházy János, mint a Magyar Párt képviselője, felháborodva hallatta hangját a szlovák parlamentben. „Szégyenletes dolog, hogy egy kormány, amelynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak vallja magát, zsidó lakosságát Németországba deportáltatja a hitleri koncentrációs táborokba. És az is szégyenteljes, hogy ugyanaz a kormány Szlovákiában koncentrációs táborokat állít fel, ahol a zsidókat és a cseheket minden bírói eljárás nélkül tartják fogságban.” A szlovákiai magyarokat a híressé vált mondattal tartotta távol a szélsőjobb táborától: „A mi jelünk a kereszt, nem a horogkereszt”.
1942 nyarán a Hlinka-gárda tömegesen letartoztatta és kaszárnyába zárta a zsidókat, hogy aztán marhavagonokban németországi koncentrációs táborokba hurcolják őket. Esterházy János, azért, hogy a zsidókat a deportálástól megmentse, megkapta Keresztes-Fischer Ferenc, magyar belügyminiszter engedélyét arra, hogy a Magyarországra menekülő zsidók, útlevél és vízum nélkül léphessék át a magyar határt, s a magyar területen ne essen bántódásuk. Magyarország német megszállása, 1944. március 19., után Keresztes-Fischer Ferencet letartóztatták és Dachauban deportálták.
A szlovákiai első deportálások után nagyszámú, többségében magyar ajkú, szlovák zsidó keresett és talált menedéket Magyarországon. 1943 novemberére számuk mintegy tízezerre nőtt, ami Szlovákia teljes zsidó lakosságának közel 10 százaléka volt.
Egy kis kitérőt szeretnék tenni. A szlovák parlament tagjai közt katolikus papok is voltak. Tiso utasítására 1942 márciusában megkezdődtek a deportálások. Hatvanezer zsidó szlovák állampolgárt szolgáltattak ki a náci Németországnak. Nagyrészüket megölték.
1943. február 8-án Šaňo Mach, a szlovák belügyminiszter bejelentette, a maradék zsidóság deportálását. Slachta Margit a magyarországi Szociális Nővérek Társaságának elnöke Rómába utazott, és Spellmann New-York-i érsek támogatásával, 1943. március 11-én sikerült kieszközölnie a pápai meghallgatást. Ennek eredményeként, XII. Pius pápa utasította a hét szlovákiai püspököt, hogy tiltakozzanak az államelnöknél és a minisztereknél, valamint elrendelte, hogy Szlovákia összes templomában tiltakozó pásztorlevelet olvassanak fel. 1943 tavaszán a szlovák katolikus püspökség pásztorlevelet adott ki, amelyben elítélte a zsidók deportálását. Így sikerült, Slachta Margitnak köszönhetően, mintegy 20 000 zsidót megmenteni a haláltáboroktól.
1945 tavaszán, amikor Esterházy János Gustav Husakkal tárgyalt, letartóztatták, majd átadták a szovjet NKVD-nek. 1945 júliusában a moszkvai Ljubljanka börtönbe tíz évre ítélték, és egy észak oroszországi koncentrációs táborba deportálták. 1949 áprilisában szállították vissza Csehszlovákiába, 1947 szeptemberében, távollétében a szlovák nemzeti bíróság kötéláltali halálra ítélte.
Esterházy János halálos ítélete.
Dr. Čikvanová pozsonyi cseh ügyvédnő a tárgyalás kezdetén bejelentette, hogy csupán 5 nappal előbb kapta meg a vádiratot, így nem volt biztosítva a kellő felkészülés, kérte a tárgyalás elhalasztását. A bíróság a kérelmet elutasította. Esterházy vádlott a tárgyaláson nem volt jelen, ekkor még az oroszországi lágerben raboskodott. Az ügyészség: a Csehszlovák Köztársaság felbomlasztásával, a fasizmusnak tett szolgálatokkal vádolta.
A védőügyvéd tanuk megidézését kérte, ők bizonyítani tudják Esterházy antifasiszta magatartását az egész háború folyamán, sőt a háború előtt is, hiszen, akkor a csehszlovák hazafiak egész sorát mentette meg a német Gestapó elől, és lehetővé tette számukra, hogy Budapesten keresztül Belgrádba és onnan Londonba jussanak. Vádpontként szerepelt, hogy Esterházy 1943 augusztusában Poprádon azt állította, hogy az egész Tiso-féle Szlovák Köztársaság svindli, mint ahogy az egész ország szélhámosságra épült, vagyis a fasizmus legbátrabb, sőt legvakmerőbb bírálatát is terhelő adatként fogta fel a bíró.
Dr. Čikvanová ügyvéd védőbeszédében a következőket mondta:
„A vád egyetlen pontját sem bizonyította be a bíróság. Esterházy János nem borította fel a csehszlovák köztársaságot, aminek bizonyságául szolgál az a megcáfolhatatlan tény, hogy, Esterházy nem volt jelen sem az 1938. október 6-i zsolnai határozat meghozatalánál, amely Szlovákia autonómiáját kiáltotta ki, sem pedig 1939. március 14-én a pozsonyi nemzetgyűlés ülésén, amely Szlovákiának a cseh országrészektől való elszakadását és önálló államiságát kiáltotta ki. Ezzel szemben idézhető Esterházynak, az 1938. évi csehszlovák válság idején, az a nyilatkozata a Hlinka-párt lapjának, a Slovak-nak, amelyben határozottan és világosan kijelenti, hogy a csehszlovákiai magyarság kisebbségi jogainak teljes érvényesítésére törekszik a csehszlovák köztársaság keretében”. Továbbá elmondta, hogy Esterházy parlamenti megnyilatkozásaiban nem fejtegetett semmiféle fasisztikus ideológiát. Sőt, ellenkezőleg, megnyilatkozásai mindenkor a demokratikus felfogás megnyilatkozásai voltak és a keresztény emberiességé. A legjobb bizonyíték, amikor a szlovák parlament egyetlen tagjaként nem szavazta meg a zsidótörvény rendelkezéseit, ami miatt a Völkischer Beobachter, a pozsonyi Grenzbote és egyéb lapok erősen támadták. A védőügyvéd megemlítette, hogy Esterházy önzetlenül segítette Budapesten és Belgrádon keresztül a Londonba igyekvő csehszlovák hazafiakat. Megállapította, hogy Esterházy és Heinlein a szudétanémet párt vezére és Esterházy és Tiso között semmiféle tényleges együttműködés nem volt. Mindezeknek a figyelembevételével kérte az enyhítő szakasz alkalmazását és Esterházy ügyének ugyanolyan elbírálását, mint amilyenben a szlovák parlament valamennyi képviselője részesült. (Ezeket t.i. kevés kivétellel mind felmentették.)
Esterházy Lujza testvérének halálos ítélete ellen Beneš csehszlovák elnökhöz fordult, 1947. szeptember 19-én, kérve, hogy kezdeményezze a per újrafelvételét. A köztársasági elnök 1947 novemberében adott, válasza nagyon kedvező volt. Néhány nap múlva Csehszlovákiában megtörtént a kommunista hatalomátvétel. Bár Beneš elnök még helyén maradt, de Esterházy ügyével már nem foglalkozott.
1949. május elején Esterházyt visszahozták Csehszlovákiába, a pozsonyi törvényszéki börtönbe. Kegyelmi kérvényt nyújtottak be a halálos ítélet ellen. A kegyelmi kérvény másolatát Šrobar miniszternek is átadták. A miniszter szlovák ellenálló volt és jól emlékezett Esterházy János németellenes magtartására a Szlovák állam idején. Šrobar véleménye a minisztertanácsban így hangzott: „Ha Esterházy Jánost kivégzik, az gyilkosságszámba megy; védekezési lehetőség nélkül ítélték halálra, az ellene felhozott vádak hamisak. Azt akarjátok, hogy azt az embert öljék meg, akiről mindnyájan tudjuk, hogy 1942-ben nem szavazta meg, egyedül, 63 képviselő közül a zsidótörvényt, és aki cseheket menekített ki Magyarországon keresztül a németek elől? Ez bűn volna. Támogassuk azért mindnyájan az elítélt nővérének a köztársasági elnökhöz benyújtott kérvényét.” A halálos ítéletet Klement Gottwald köztársasági elnök életfogytiglani börtönre változtatta. Ezt követően Esterházy János több börtönt megjárt, felmentésére és kiszabadítására indított próbálkozások rendre kudarcot vallottak.
1955. május 9-én Csehszlovákia általános amnesztiát hirdetett. A börtön udvarán felsorakozott rabok közül az utolsó pillanatban két rabot, köztük Esterházy Jánost visszatartottak. A börtön parancsnoka közli, hogy rájuk nem vonatkozik az amnesztia. 1957. március 8-án 12 évi fogva tartás után, a mirovi börtönben meghalt Esterházy János. A börtön parancsnok távirata: Fivére ma meghalt, hamvasztással temetjük. A család kéri, hogy ne hamvasszák el, mert Újlakon szeretnék eltemetni, amennyiben nem lehetséges, legalább az urnát adják ki. A parancsnok rideg válasza: „Egyszer már megmondtam, nem adom ki a foglyot sem élve, sem halva”.
Jan Gal Poddumbiersky szlovák író gróf Esterházyról. Részlet:
„…Mit mondott Esterházy János 1940. május 15-én a parlamentben az illavai koncentrációs táborról: „Hihetetlen, hogy ebben az országban, amelynek feje egy katolikus pap és a kormány elnöke, ugyancsak egy magát mélyen hívőnek valló katolikus, aki gyakran járul az Úr asztalához, olyan dolgok történnek, amelyekre figyelmeztetni akarok. Általánosan tudott, hogy Illaván van egy koncentrációs tábor. …Nem fogadom el a koncentrációs táborokról szóló törvényt, és az a véleményem, hogy csak azt lehet bezárni, aki törvényellenes cselekedetet visz végbe, méghozzá úgy, hogy először állítsák bíróság elé, és az bebizonyítja bűnösségét, akkor büntessék meg….” Esterházy beszéde végén kimondja mintegy mementóként: „Elmúlt a Bach-korszak, elmúlik a Mach-korszak. És eljön a krach-korszak.”” Šaňo Mach belügyminisztert, a deportálások irányítóját, szervezőjét, a német és Tiso ellenes szlovákok és csehek halálba küldőjét 30 évi börtönre ítélték.
Moshe Bejszky az Igazak Jelölő Bizottság elnökének levele Esterházy-Malfatti Alicehoz. Részlet:
„…A Yad Vashem, a Holocaust Mártírok és Hősök Emlékbizottsága Hivatalában az Ön édesapja, néhai Esterházy János tetteire és tevékenységére vonatkozó tanúvallomásokat és dokumentumokat kaptunk kézhez arról az időszakról, amikor a második világháború alatt a náci közegek a zsidókat üldözték és likvidálták. …az Ön apja úgyis, mint egy politikai párt vezetője, és mint a szlovákiai parlament tagja megértést mutatott az igazságtalanul üldözött zsidók iránt, és bátran kritizálta a nácik tetteit nyilvánosan is, ami nagyon ritka jelenség volt azokban az időkben. …Az Ön apjának, Esterházy Jánosnak a neve, bátor helytállása és igazságérzete miatt örökre emlékezetes lesz a szlovák zsidóság és minden zsidó számára.”
1993-ban Simon Wiesenthal, a neves náci vadász, levélben kérte az illetékes szlovák szervezeteket Esterházy János mielőbbi rehabilitációjára.
dr. Peter Šamkonak, a pozsonyi Városi Bíróság elnökének. Részlet:
„..1993. április 14-én írt levelére válaszolva a következőket áll módomban közölni. ….Most azonban az egykori kommunista országokban teljesen megváltoztak a körülmények, s számos hajdani üldözött óhajának felelne meg, ha az emberi jogok nevében Esterházy Jánosnak megadnák a tiszteletet és hozzájárulnának rehabilitálásához. Számos tanúvallomás áll rendelkezésünkre – feltételezem, hogy ezeket az Esterházy-család ügyvédje a perújrafelvételhez és a rehabilitáláshoz beterjesztette -, s léteznek olyan újságcikkek is, amelyek beszámolnak Esterházy gróf érdemteljes szerepéről, leírják segítőkészségét és a veszélyben lévők védelmében kifejtett átfogó tevékenységét, ugyanakkor igazságtalannak minősítik érthetetlen elítélését. …”
Vlaclav Havel államelnök által alapított Masarik díjra jelölték Esterházyt. 1991-ben a jelölést a Szlovák Nemzeti Tanács elfogadta, és a javaslat a második legtöbb szavazatot kapta, de a szlovák Tudományos Akadémia tiltakozására Havel elnök Esterházyt törölte a kitüntetettek névsorából.
1991-ben leánya, Esterházy-Malfatti Alice, ismét kezdeményezte édesapja rehabilitációját. Az igazságügyi minisztérium rehabilitációs részlegének igazgatója, Vladislav Boroň, a kérelmet elutasította, mert a bírósági habilitálásokról szóló törvény az 1948. február 25 – 1990. január 1. közötti bírósági ítéletekre vonatkozik. Esterházy Jánost viszont 1947-ben ítélték el.
1992 júliusában Esterházy leánya beadványában kérte az 1947-es ítélet semmissé nyilvánítását. Pozsonyban 1994. október 4-én elkezdődött rehabilitációs per láthatóan kudarcra volt ítélve. Esterházy-Malfatti Alice ezek után az eljárást megszakítatta, majd 1995-ben újabb pert indított, azzal az indokkal, hogy Esterházy ellen 1947-ben, távollétében lefolytatott bírósági eljárás törvénytelen volt. Ez a próbálkozás sem hozott eredményt. Elgondolkoztató, hogy dr. Valo legfőbb ügyész Esterházy Alicenek küldött levelében, az ügyészségi döntés miatti sajnálkozását, és személyes nagyrabecsülését fejezte ki Esterházy János iránt.
Időközben az Oroszországi Föderáció legfőbb ügyészsége 1993. január 21-én rehabilitálta Esterházy Jánost, akit 1946-ban a Szovjetunióban 10 évre ítéltek.
1999-ben Alois Mock, Ausztria külügyminisztere, kérte Jan Čarnogurskŷ igazságügyi minisztert a rehabilitáció megindítására. 2001-ben Benita Ferrero-Waldner, osztrák és Martonyi János magyar külügyminiszter kérte Eduard Kukan szlovák külügyminisztert a rehabilitáció megindítására. A említett nemzetközi kérések rendre kudarcot vallottak.
Esterházy János ellen felhozott vádak lényege:
1.Estreházy az akkori magyar kormány ügynöke volt.
2.Esterházy politikai tevékenysége Csehszlovákia felbomlására irányult.
3.Kollaborált a náci ideológiával és annak képviselőivel.
4.Ellenszavazata ellenére parlamenti képviselői ténykedésével maga is támogatta a szlovákiai zsidóság felszámolását.
A fenti vádakat az alább felsorolt tények is cáfolják Tiso volt az, aki Hitlert kérte, hogy legyen önálló Szlovákia. Moshe Bejszky és Simon Wiesenthal levele egyértelműen bizonyítja, hogy Esterházy János mindent megtett a szlovák zsidóság mentése érdekében. A személyes mentésein kívül, közel 10 000 szlovákiai zsidó szökhetett át Magyarországra, mert Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztertől erre támogatást kapott.
Horthy kormányzó kassai bevonulásakor Esterházy János beszédének részlete:
„Mi itt maradt magyarok – mondta -, ígérjük, hogy kezet adunk az itt élő szlovák testvéreinknek és velük együtt dolgozunk egy szebb jövőért. Az ideát lévő magyaroktól pedig kérem, hogy az ide csatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben, engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek itt, mint ahogy azt mi magunknak odaát követeljük.”
Epilógus
Esterházy János tragikus sorsa megmutatta, hogyan lehet két nemzetet szemben állítani. Igazi ellentét pedig, a magyarok és szlovákok között sohasem volt. Szembenállás, gyűlölet csak a vezetők és egy vékony réteg között található. Tény: Nagy-Magyarországon a nemzetiségek sohasem kaptak autonómiát. Ez súlyos hiba volt. Ma hasonló történik ellenkező előjellel. Ki emlékszik, ki emlegeti, hogy már 1871-ben I. Ferenc József császár megbízta Karl von Hohenwart miniszterelnököt, készítsen tervet a Monarchia szövetségi állammá alakításáról. Sajnos a javaslat az osztrák és magyar politikusok ellenállásán elbukott. Hasonló sorsra jutott gróf Teleki László 1849-es konföderációs javaslata is. A gyűlölet és az egymásnak feszülés helyett a tárgyalás, az egyeztetés és a megbékélés az igazi út.
Tisztelt Elnök Úr!
Remélem, fenti soraimat mérlegelve támogatni fogja, hogy legalább haló porában igazságos elégtételt kapjon gróf Esterházy János. Esterházy jó keresztény, humanista ember volt, aki szembeszállt a náci eszmékkel a Tiso rezsim alatt és emberek ezreit mentette meg.
Ezt mondja Önnek egy zsidó deportált, akinek családjából csak néhányan maradtak életben.
Budapest, 2011. szeptember 2.
Tisztelettel:
dr. Lebovits Imre, nyug. egyetemi docens
dr. Lebovics Imre, a Budapesti Muszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Könyvtára ny. főigazgatója 2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést.
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”30804″}
