Tóthpál Gyula 2011. október 2-án töltötte be 70. életévét, küzdelmes élete során számos kitüntetéssel ismerték el fotóművészetét. Legutóbb a Magyar Nagykövetségen köszöntötték őt tisztelői.
Művészeti pályája során jelentős elismerésének számít, hogy a Fotóművészeti Világkiállításon Berlinben ezüstéremmel méltatták 7 képből álló ciklusát, a kiállításra 123 országból érkezett 545 fotós 1095 fotója közül választották ki az ő műveit. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a Szlovák Kormány nevében ezüst plakettel tüntette ki.
Számtalan hazai és külföldi kiállítást rendeztek az „Elementáris szimmetria” című nagyméretű képeiből, például Tokióban, Prágában, Krakkóban, magyarországi megyeszékhelyeken valamint felvidéki városi művelődési házakban és múzeumokban, mindenütt nagy sikerrel.
Sátoraljaújhelyen 2001-ben a Kazinczy Ferenc Társaság rendes tagjává választották. A századik önálló kiállítása a Kazinczy Ferenc múzeumban, Sátoraljaújhelyen nyílt 2001. szeptember 19-én, ekkor a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke Szabó Tibor őszinte köszönetét és elismerését fejezte ki magyarság szolgálatában kifejtett kiemelkedő tevékenységéért. 2006-ban kapta a Mátyásfalvi György alapította Madách-Posonium Életmű- díjat a pozsonyi kuratóriumtól.
Koncsol László „Nemzedékeim útjain” című kötetében 1988-ban ezt írja:
„Tóthpál 1941-ben született, így már vannak emlékei a háborúról s a háborút követő, számunkra, csehszlovákiai magyarok számára oly komoly évekről. Alig pár évvel idősebb Európa békéjénél, magántörténelme a csehszlovákiai magyarság második világháború utáni históriájánál, ezért eszmélete is egyidős nemzeti kisebbségünkével: a nullából, a kezdeti semmiből, a semminél is rosszabb origóból indult és napjainkig ér. Az sem véletlen, hogy művészete a szociofotó hagyományaival rokon. Tóthpál szociális érzékenysége és emberi részvéte nyilvánvaló. A megbántott gyermek, a riadt öreg, az elnyűtt munkás és a meggyötört felnőtt arca tekint ránk éles kontrasztú, drámai, sokkal inkább grafikai, mint festői hatású képeiről.”
Művészi hitvallásáról sokat elárulnak Dobos László író szavai, amelyek 1987-ben hangzottak el egy királyhelmeci kiállítás megnyitóján 1987 októberében: „S érdekesen a Bodrogköz egy más tájat is rokonít, a Csallóközt. Színes albumot jelentetett meg a Csallóközről. Sajnos a Madách Könyvkiadó határozatlansága miatt csak szlovákul. A fotóművészet mostoha sors is, sokára nyílnak meg előtte a nagy kapuk. S a mostohagyermek keserű szájízét csak olyan megszállottsággal lehet ellensúlyozni, mint ahogy Tóthpál Gyula teszi dolgát: menni, menni, ha szembe is fúj a szél, ha ver is az eső: megörökíteni életünk értékeit, hogy ne legyen szegényes szellemi életünk asztala. Tudjuk, Perbenyiktől messze van a világ, de annál értékesebbek a megjárt hosszú messzi utak. A néző mi, földijei, mondjuk magunknak, üzenjük kultúránk korifeusainak: becsüljük meg értelmünk s tehetségünk gyümölcseit, mert minden megtermett érték önbecsülésünk, önismeretünk jele, mértéke, magtartó erőnk.”
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”31543″}
{phocagallery view=category|categoryid=353|limitstart=0|limitcount=0|type=1}
