„Gyümölcsöző” kapcsolat van kibontakozóban magyar és szlovák tudósok között, akik közös erővel próbálják rekonstruálni a valaha volt, nevezetes pozsonyi prímás kertet (Posoni kert).
A 16. században Lippay György esztergomi érsek irányításával kialakított hatalmas kertben gondosan összeválogatott dísznövények, zöldségfélék, gyümölcsfák sokasága virágzott, feltámasztása nemcsak a mai botanikusokat hozhatná lázba, de mint egyfajta élő kultúrtörténeti élő múzeum a térség idegenforgalmát is megpezsdíthetné.
– A középkori díszkert az egyházi birtokon hozzávetően 30 hektáros területet foglalt el, amelynek helyét ma egyelőre nem is lehet pontosan behatárolni, az idők során alighanem lakóházak, utcasorok épültek rá – mondta Surányi Dezső biológus, az MTA doktora, a közös terv kimunkálója az MTI-Pressnek.
– Első lépés a betájolás lenne, valójában hol is húzódhattak a maga korában Európa-szerte feltűnést keltett botanikus kert határai.
Közös gyökerek
Ezért is vette fel a professzor a kapcsolatot kollegájával, Suzane Meleskovával, a Pozsonyi Egyetem tanárával, hogy a közös történelem remekének határvonalához együtt keressenek támpontokat. Ugyancsak be kívánja vonni a nemzetközi tudományos munkába a nagyszombati jezsuita rendház tudós atyáit, akiknek könyvtára gazdag dokumentumokat rejthet a felfedező időutazáshoz. Annyit máris sikerült kideríteni, hogy a Posoni kert a Szent György hegy egy részét foglalhatta el, és fénykorában 60 féle dísznövény, 45 gyümölcsfaj, 80 különböző zöldségfaj között szemlélődhetett a tudós természetbarát érsek és az oda látogató nagytekintélyű, nevezetes személyiségek sokasága.
– A gyümölcsnemesítésben egyébként is fellelhetők közös magyar-szlovák gyökerek – hívta fel rá a figyelmet professzor. – Például a világszerte elismert, legkorábbi érésű csemegeszőlő, a Csabagyöngye nemesítője, Stark Adolf békéscsabai szőlész-borász a 19. században a ma szlovákiai Bártfán született és a csabai helyi szlovák közösség ma is gyakran rendez ünnepségeket tiszteletére. E közösség többször is tartott megemlékezést a Romhányról származó, szlovák felmenőkkel rendelkező Bereczki Mátéról, a hazai gyümölcsészet atyjaként számon tartott tudósról is, aki Petőfi és Jókai barátjaként az 1848-49-es szabadságharcban is vitézkedett. Maga a pozsonyi kert annak idején szerepet játszott a Kárpát-medence gyümölcskultúrájának fejlődésében is. A mai növényi génbankok elődjének is tekinthető, akár a középkor többi, általában királyi és nemesi birtokán kialakított kertek, amelyek a főurak kedvteléseként gyarapodtak, egymás között csereberélték a különleges gyümölcsfák, virágok magvait. Így például a régi iratok tanúsága szerint Zrínyi Miklós bán és az esztergomi érsek küldtek egymásnak tulipánhagymákat, amelyek aztán kihajtatva a Posoni kertben illatoztak.
Európa édenkertjévé vált az ország
Surányi Dezső elmondása szerint a növényvilágtól megközelítve a Kárpát-medence kultúrtörténete rengeteg, még feltáratlan érdekességet hordoz magában.
Jó tudni például, hogy az idős fák iránt őseink olyan nagy tisztelettel viseltettek, hogy valósággal isteni szimbólumként tekintettek rájuk, bizonyos esetekben magával az istennel azonosították őket, és csodatévő erőt tulajdonítottak nekik.
– A történelem kerekének forgása azonban idővel ezen jeles famatuzsálemek vesztét is okozta – magyarázta. – Például a kereszténység felvételét követően Szent László király 1092-ben, a szabolcsi zsinaton kimondta: a szakrális tartalommal felruházott faóriásokat tilos tisztelni. És hogy a pogányságtól nehezen elszakadó emberek ne essenek kísértésbe, ezeket a viharokkal, villámcsapásokkal évszázadokon át dacolt fákat kivágatta.
Az élő fáknak a feudalizmus alatt szerepük volt a birtokhatárok megjelölésében is, egy-egy tájban álló jellegzetes magányos faóriás pedig eligazodási pontként könnyítette meg elődeinknek a tájékozódást. Gyakran régi katonai térképeken is helyettesítette a mai GPS-t. Volt idő, amikor kivágták azt a fát, ha még oly nagy becsben tartották is, amelynek ágára valaki – elunva az életét – felakasztotta magát, így szabadulva meg a nyomasztó tragédia emlékétől.
Úri kiváltság
A középkorban bizonyos úri kiváltságnak számított a különféle gyümölcsfák begyűjtése, szaporítása, ilyen volt többi között a budavári, a visegrádi, a diósgyőri várkert vagy a Lippai-féle pozsonyi kert, ahol a távoli országok tájairól hozott értékes alma-, körte-, dió-, meggy- és barackfajtákat honosították meg a pomológia iránt érdeklődő előkelőségek.
Később, a polgárosodás megindulásának kísérőjelenségeként e kiváltság kezdett a kevésbé tehetős elődök, a felszabadult jobbágyok között is elterjedni, a gondosan megválogatott fajtákból sorra éledeztek a gyümölcsösök, faiskolák. Ahogy Surányi Dezső utalt rá, mindez hozzájárult, hogy Magyarország gyümölcsök sokféleségét tekintve idővel Európa édenkertjévé vált.
– Ennek eredménye, hogy ma a négy állami génbankban – Érden, Cegléden, Újfehértón és Fertődön – összesen 9000 fajta gyümölcs és 5000 fajta szőlő magját vagy élő változatát őrzik – húzta alá. – Ez a felbecsülhetetlen érték a nemesítők számára igazi kincsestár egy-egy új, a betegségekkel és az időjárás szélsőségeivel szemben, vagy a terméshozam növelésére kikísérletezett modern gyümölcsfajta előállításához.
A nemzeti kincsnek számító ősi hazai gyümölcsfajták hírnevének öregbítésére a Magyar Posta a professzor és Benedek Imre grafikus közreműködésével egy új bélyegsorozatot indított útjára.
Az elmúlt évben két gyümölcsfaj, a Macskafej vajkörte és a Nyári fontos alma bélyeget bocsátották ki, az idén májusban pedig a Pándi meggy és a Kécskei rózsabarack indul világot bejáró útjára. A bélyeg – a kassai születésű Márai Sándor megfogalmazásában: a „felragasztott örökkévalóság” – a rajta mosolygó, harapnivaló gyümölcsök látványával öt földrészen hozhatja működésbe az ízlelőbimbókat.
Mivel az Európai Unió különösen fontosnak tartja a határokon átívelő kapcsolatok ápolását, esély van rá, hogy a magyar-szlovák kertrekonstrukciót célzó tudományos együttműködés megvalósulásához közös pályázattal anyagi támogatást is sikerül elnyerni, ami meggyorsíthatja a Posoni kert egy részének feltámasztását – hívta fel rá a figyelmet Surányi Dezső.
MTI, Felvidék.ma
