Csodálkozva bámulják az elhagyott vámépületek Hidasnémetinél a Kassa felé 2007 óta megállás nélkül továbbhaladó járműveket. Bizony, hosszú évtizedekig nem láttak ilyesmit. Pedig csak helyreállt az 1920 előtti normális állapot.
Azóta egyszer, 1938 és 1945 között történt hasonló, ennél is nagyobb fordulat, de azért végül nagy árat kellett fizetnünk. Most békés előjelek mellett és körülmények között gurulhatnak tovább az autók az első határon túli településig, Abaújszináig, amelynek hivatalos szlovák neve: Sena.
Árpád-házi királyaink korától fogva itt vezetett a legfontosabb északi kereskedőút Budáról Kassára, Eperjesre, a Szepességbe, majd tovább Krakkóba és a Balti-tenger mellékére. Kassa a középkorban a második legnagyobb és legfontosabb városa volt a Magyar Királyságnak Buda után. A Felső-Magyarország egykori fővárosától egyórai járásra, a régi kalmárút – ma a 68-as számú nemzetközi tranzitút – mentén fekvő Szina és Kassa történelme szorosan összefügg.
IV. Béla király 1232-ben kelt – vitatott hitelességű – oklevele szerint az uralkodó két ekealja földet adományozott Cun fia Andrásnak Scina – azaz Szina – határában. Az már vitathatatlan, hogy 1249-ben Béla király a Kassa telepeseinek juttatott jogokkal – szabad bíráskodás, évenként és házanként egyszeri adófizetés – ruházta fel a szinai hospeseket is. A privilégiumokat 1261-ig három ízben is megerősíti, és újabb földeket ad a király. A Szina helynév magyar, az 1300-as évek elején készült okiratokban szereplő személyek sem német nevűek, mint Kassa lakói. Szina a középkorban fontos szerepet játszott a vármegyében, Abaúj küldöttei több ízben tartottak közgyűlést a mezővárosi rangú településen. Az 1332 és 1335 közötti dézsmajegyzékekben 14–20 garas tizeddel szerepel Szina – ismeretlen titulusú – plébániája.
A XIII. században épült, rendkívül érdekes templom az országút nyugati oldalán, kőfallal kerített szabad területen található (az egyébként alapos Szlovákia-útikönyv V., javított kiadása nem említi). A keletelt tengelyű épület téglány alaprajzú hajóból, egyenes záródású szentélyből és zömök nyugati harangtoronyból állt. 2001-ben teljes műemléki felújításon esett át, ezt megelőzően a régészek elvégezték a szükséges ásatást és falkutatást. Feltárultak egy korábbi kis templom csekély nyomai, a vizsgálatok után azonban megállapítható, hogy a háromszakaszos épület egy ütemben készült el valamikor az 1200-as évek derekán. Keskeny résablakai és félköríves részletei – a hajó déli oldalának három tölcsérablaka, illetve a torony ikerablakai – tisztán román stílusúak. A szinai templom legszebb és legfontosabb részlete a déli kapuzat. Szürke kőből faragott, alig észrevehetően csúcsíves bélletű, egyenes szemöldökű portál, amelynek oldalszárait kétoldalt felül emberalakos domborművek koronázzák: balra koronás, szakállas férfi, vele szemközt hosszú hajú, szintén koronát viselő nő aggodalmas tekintetű arcmása. Fölöttük angyalok nyugszanak az enyhén kilépő konzolon. A rejtélyes személyekben nincs okunk mást sejteni, mint amit mások is feltételeznek: a település alapítóját és jótevőjét, IV. Béla királyt hitvese, Laszkarisz Mária társaságában.
További izgalmas kérdéseket vet fel annak a szentélyhez csatlakozó – alapjaiban és néhány részletében feltárt – épületrésznek a mibenléte, amelyben a kutatók egy, a XIII. és XIV. század fordulóján készült sekrestyét sejtenek. A hatszög alaprajzú, bordás keresztboltozatú – centrális szerkezetű – építmény azonban minden bizonnyal kápolna volt, amely a jeruzsálemi Szent Sír-templomot idézte meg a szentföldi keresztes háborúk emlékeként. Béla király apja, II. Endre uralkodása idején, de még 1235 után is sok magyar lovag vett részt hadjáratokban és zarándoklatokban. A németek lakta kalmárváros, Kassa közelsége is szerepet játszhatott e mellékszentély keletkezésében.
A harangtornyot a XIV. század elején átépítették, további változtatás, bővítés nem esett a gótika jegyében a templomon. Szina lakói nagyon korán, már a XVI. század második felében áttértek a református hitre, 1608-tól a protestánsok vették használatba az öreg egyházat. Nagyobb arányú renoválására 1762–63-ban és 1800-ban került sor, 1905-ben új berendezést kapott a templom. Az épülettől délre, a cinteremben szép régi síremlékek láthatók, az egyik felirata szerint „Tekéntetes Nemzetes és Vitézlő Márkusfalvi Máriássy Zsigmond Úr, több nemes megyék tábla bírája” nyugszik alatta, aki „megholt Szinán életének 71-ik évében, augusztus 17-én, 1831-ben”. Mellette pihen hitvese, „Máriássy Zsigmondné Szontagh Mária Aszszony, meghalt életének 33. évében, április 26-án, 1825-ben”. Gyors számolás: 32 esztendővel volt fiatalabb az uránál, mégis ő ment el előbb. Még egy szomorú számítgatás: az 1882-ben Abaúj előtagot kapott Szinán 1921-ben 1104 magyar és 327 szlovák élt, 2001-ben 228 magyarra 1819 szlovák lakos jutott. Az arány 69:20 százalékról 10:87 százalékra fordult meg. Tudom, Trianon emlegetése nem időszerű.
Ludwig Emil, MNO, 2008. szeptember
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”35192″}
