Hivatásomat tekintve tanár vagyok. A jelent tekintve pályaelhagyó tanár. Véletlenül akadtam rá, hogy ma van a tanítók és tanárok világnapja. Szlovákiában éppen a pedagógusi bérekről folyik a vita. Korántsem várható olyan megoldás, mint az orvosok, vagy a bírók béremelése esetében.
Megalázó a tanárok helyzete az országban, amit nem csupán a fizetések mértékének tudhatunk be, hanem a hivatás elismertségének is. Tanáraink és tanítóink gyenge fizetés után még gyengébb nyugdíjból túrják lassan a kukát, ahogy azt Cseh Tamás dalában tette Somlai Margit. A férfiak inkább elhagyják a pályát tanári diplomával a zsebükbe, mert nem lehet méltó módon családot eltartani a többdiplomás tanáremberként keresett fizetésből. A hivatás lassan elnőiesedik.
Válaszul jönnek a károgók valószínűleg a nyári szabadságokkal, a nyugodt élettel, meg azzal, hogy ki kérte, hogy tanárnak álljanak. A gondolkozó többség azt mondhatja, hogy szívesebben bízom majd a gyermekemet olyan tanárra, akinek a nevelésen (nem csupán a tanításon) jár az agya, mint arra, aki már a tanórán a második állásán töri a fejét. A gyermekeink idejük nagy részét a tanáraikkal töltik. Az ő irántuk érzett felelősség mondassa velünk, hogy emelni kell a tanári, tanítói béreket.
Nem szorosan, de mindenképpen ide tartozik a szlovákiai tanárképzés helyzete is. Nemrég ránk ömlött a bolognai folyamat, ami nem váltotta be a reményt, hogy a módszer a tanárképzés és a tanári pálya elismeréséhez vezet. Sokkal hasznosabbnak tartanám, ha az itthoni képzésben is különválasztanák az alapiskolai és a középiskolai tanárok képzését. Mindenképpen jót tenne, ha a tanító-és tanárképzést idehaza is, ahogy Magyarországon, kivennék a bolognai képzési szerkezetből. Ezzel többek meglátása szerint sokkal hangsúlyosabbá tennék a pedagógiai gyakorlat idejét, a pszichológiai okatást és a tanítás módszertanának oktatását. Tudásban, módszertanilag és gyakorlati készségekkel felvértezett tanárok öregbíteni tudnák a tanári pálya becsületét.
Az agyonhajszolt szülők, csonka családok és a jelen beteg társadalom idejében az oktatási intézményeink jelenthetnék így gyermekeink fejlődésének és biztonságának a zálogát. Csak jó képzés és méltó fizetés kell hozzá.
Petheő Attila, Felvidék.ma
