Visszaemlékezve a régi karácsonyokra, annak hangulata felejthetetlen – mondja Tamás Ilonka néni az idei ünnepekkor is az egykori, meghitt estéket felidézve.
„Hideg. Nagy hó. Ragyogó, szikrázó csillagok. Hangok az éjszakában” – festi le az alaphangulatot, mikor arról kérdezzük, milyen is volt egykor a karácsonya. „Este kimentünk hallgatózni. Kolompolást hallottunk. Fa edényben törték a mákot. Itt ott énekeltek a gyerekek, felnőttek. Egy csodálatos emléke ez a régi karácsony estéknek” – mondja, s kihallatszik a gondolataiból, hogy legyen ma bármilyen csillogás, azok a karácsonyok varázslatosak voltak.
„Nálunk, mikor már az édesapám is otthon volt, s együtt volt a család, akkor este jött a Jézuska. Mindenki kapott ajándékot, lehetőség szerint, aki tehette, ez már a világháborút követően volt. Vártuk a Jézuskát. Lesni is szerettünk, hátha meglátjuk. Volt örömtelei csomagbontás, örült mindenki az ajándéknak, akár kisebb volt, akár nagyobb. A lényeg az egymásnak való örömszerzés volt, hogy örüljön annak, amit kapott. Utána jött a karácsonyesti vacsora”- meséli. A gömöri szokásból elárulja, hogy a mákos guba elmaradhatatlan karácsony esti étel.
Ilonka néniéknél karácsonyeste mindig hal volt, de sok helyen káposztalevest fogyasztottak. Aztán énekeltek, elővették az énekeskönyvüket, s utána mindenki szép emlékkel nyugovóra tért. Ebből, ha nem is sokat, de így száz karácsony után is sikerül még átmenteni. Bár a körülmények mindig befolyásolják mindannyiunk ünnepeit, de Ilonka néni s lánya Judit vidámságban, s meghitten próbálták eltölteni a karácsonyt, ezúttal Vácott.
Az egykori örömteli pillanatokra pl. a rimaszombati Wass Albert Magyar Nyugdíjas Körben az adventi időszakban is emlékeztek. Karácsonyi hangulatot teremtettek, sok szép verset felolvastak, megosztottak egymással. Beszélgettek, visszagondoltak a gyerekkorukra, mindenki mesélt egy kis rövid epizódot.
Felidézték a karácsonyfa történetét is. „Amikor én kisiskolás voltam, a faluban alig volt férfi, katona volt mindenki, az édesanyák azért akkor is állítottak karácsonyfát, de bizony az nem úgy volt díszítve mint manapság. Színes papírokból láncok voltak rá felakasztva, s egy két alma, meg ha akadt, akkor néhány dió” – emlékezik vissza Ilonka néni, s hozzáteszi, hogy a karácsonyfa alatt édesanyjával s testvérével imádkoztak.
Ma már el se tudnánk képzeli a karácsonyt karácsonyfa nélkül. Ez talán a legszebb s leglátványosabb ünnepi szokás. Mindannyiunk otthonát díszíti valamilyen formában, pompában a karácsonyfa. Kérdés, hogy hányan tudnak még alatta vagy körülötte imádkozni. Sikerült-e karácsonykor megteremteni azt a varázslatos, békességes, áldott hangulatot, amelyben örültünk egymásnak?
HE, Felvidék.ma
