Magyarországi hivatalos látogatása során a szlovák államfő az Országos Szlovák Önkormányzat vezetőivel is találkozott, ami természetes dolog, ebben aztán senki sem találhat semmi kivetnivalót.
Azt is értem, hogy Gašparovič szívét a népviseletbe öltözött szlovák menyecskék láttán, akik kenyérrel és sóval fogadták a szlovák államfőt a budapesti Szlovák Intézetben, elöntötte a melegség, és azt nyilatkozta, hogy büszke ezekre a szlovákokra, akik a nehéz feltételek ellenére is megtartották a nemzeti önazonosságukat. Ezzel sem lenne semmi baj, úgy vélem, rendjén való, ha egy államfő értékeli a hazáján kívül élő nemzettársai nemzeti önazonosságuk megtartására tett erőfeszítéseit. A gondom azzal van, ami ezután következett.
Gašparovič korábban arra célozgatott hogy mennyire büszke a vajdasági szlovákokra, akik olyan lojálisak Szerbiához. De pár héttel ezelőtt itt még megállt, és pontot tett a mondat végére, bár érezhető volt már akkor is, mondandójának üzenetértéke van a felvidéki magyarok irányába is. Ezúttal azonban a szlovák államfő nem állt meg ezen a ponton, továbbment a rejtett üzengetésnél és kimondta: „Büszke vagyok a szlovákokra és büszke vagyok Önökre – azokra a szlovákokra is, akik külföldön élnek, hogy megtartották a nemzeti érzelmüket. De büszke vagyok arra is, hogy más ország polgáraiként lojálisak az országukhoz. Önök Magyarország polgárai, és magyar állampolgárokként Magyarország érdekeit kell védeniük a világban. Ez így van rendjén. Ezt kívánom nagyon, Szlovákiában is.”
Mit is mondott Gašparovič? Milyen jó Magyarországnak, akihez annyira lojálisak a nemzeti kisebbségei, s milyen rossz Szlovákiának, akihez annyira nem lojálisak azok az ott élő fránya magyarok, azaz mi. Valahogy így gondolta a szlovák államfő.
Csupán arról feledkezik meg, hogy köztársasági elnöki hivatali funkciója idején nem sok mindent tett azért, hogy a Szlovákiában élő magyarok is jól érezzék magukat ebben az országban, azaz hogy ne úgy érezzék lépten-nyomon, nem kívánatos személyek ebben a hazában. Gašparovič volt az, aki köztársasági elnökként eltüntetett majd 200 ezer magyart, amikor egyik nyilatkozatában megmásította a létszámunkra vonatkozó adatokat. Gašparovič volt az is, aki lefasiztáta a felvidéki magyarok eszmei példaképét, Esterházy Jánost, aki annak idején egyedüliként szavazott a szlovák parlamentben a zsidók deportálása ellen. És Gašparovič az is, aki állandóan megkérdőjelezi a felvidéki magyarok lojalitását. Azt senki sem tudja, mire alapozza ezt, mert bővebben még nem fejtette ki, de ahol csak teheti, nem mulasztja el szóvá tenni ezt.
Tisztelt Gašparovič úr! Kérem, árulja már el végre, mi a baja velünk, felvidéki magyarokkal. Amióta nagyszüleim feje fölött önkényesen meghúzták a határokat, Csehszlovákia, majd egy rövid kis kötőjeles intermezzo után Szlovákia polgárai vagyunk családommal és a majd félmillió magyar nemzetiségű honfitársammal egyetemben. Itt dolgozunk, itt adózunk, itt ültettünk fát és itt áll a házunk. Itt csinosítgatjuk a falunkat, városunkat és ide hordjuk a temetőbe a virágokat szüleink, nagyszüleink sírjához. Hogy közben szeretünk magyarul dalolni? Vagy hogy ragaszkodunk a hagyományainkhoz? Hogy szeretnénk (sajnos egyre kevesebben), ha a gyerekeink a szüleik, nagyszüleik anyanyelvén tanulnának az iskolában? Mi a gond ezzel, hisz ugyanerre, mint újfent megerősítette, büszke a magyarországi szlovákoknál? Akkor ránk, felvidéki magyarokra miért nem büszke, elnök úr? Miért tesz lépten-nyomon félreértelmezhető meg egyértelmű kijelentéseket is ránk és a lojalitásunkra vonatkozóan? Örülnék, ha válaszolna a kérdésemre! És még valami, szépen kérem, ne jöjjön megint a magyar-szlovák focimeccsel, ha lehet, mert ez már tényleg nagyon gyerekes.
Dunajszky Éva
Felvidék.ma