Ez már tulajdonképpen menetrendszerű, és alapjában véve megszokhattuk volna: bármiféle kisebbséget nagy önmegtartóztatással csak megtűrt átmeneti vendégnek tartanak ebben a Szlovák Köztársaságban, amely állítólag modern és demokratikus.
Teljesen mindegy, hogy nemzetiséged, vagy nézeteid, netán bármi más miatt vagy kisebbség: fölösleges, követelőző kolonc vagy csupán, de ha már itt vagy, legalább a szádat tartsd, ne a markodat. Mert ha kisebbség vagy, akkor biztosan nem csinálsz semmi hasznosat, csak elnyomod a többséget, mármint a szlovákokat. Ez így van, nem fér ehhez semmi kétség, hiszen maga a kormányfő mondta, ő pedig igazat mond, ugyebár. És miután ezt a kormányfő a Matica slovenská (jobb fordítás híján Szlovák Anyácska) központjában találta kifejteni, az etnikai kisebbségre gondol az ember – már csak azért is, mert a kisebbségek alatt általában és elsősorban ezt szokták érteni.
Persze ne legyünk annyira énközpontúak: magyarokon kívül más nemzeti kisebbségek is élnek ebben a modern demokratikus országban, amely a nemzeti és más hálátlan kisebbség számára minden tőle telhetőt megtesz, szinte az önfeladásig. A kormányfő vészjósló sikolya olyan benyomást kelt, mintha az elnyomott többség már-már az éhhalál küszöbén állna, holott nem a kisebbségek részére alapították olyan önföláldozóan és népszavazás nélkül (mifelénk ez is a közfelkiáltás egyik sajátos formája) ezt az országot, hanem a szabadságukat végre kivívó szlovákok számára, ahol igazából nincs helye semmiféle követelőző kisebbség számára. Sajnálatos módon ebben a megfogalmazásban némileg elhomályosul a szabadság fogalma, nem világos ugyanis, mit lehet az alatt érteni, de a manapság bevett szokás szerint vélhetően szelektív szabadosságról van szó, amit ugyan hiába neveznénk ki szabadságnak, ahhoz az égvilágon semmi köze nincs.
Nem tudom, észrevette-e a kormányfő, hogy ebben a modern demokratikus Szlovákiában (többek között) mindenki kénytelen adót fizetni, függetlenül attól, a többséghez, vagy valamelyik kisebbséghez tartozik-e (ha még nem tudja, súgja már meg neki valaki). Persze akad mindig olyan, aki visszaélni igyekszik a helyzettel, na de az ilyennek csak a kormányfőhöz hasonló melldöngetők fejében van nemzetisége. Vajon miben különbözik az efféle fölfogás a hírhedt Beneš-dekrétumok szemléletétől? Ha nem úgy ugatsz, mint a többség, másodrendű állampolgár vagy – amennyiben még állampolgár vagy, mert ebben a modern demokratikus országban az állampolgárságodtól is megfoszthatnak akaratod ellenére (csak úgy mellékesen: jól bevált kommunista módszer ez is). Eljátszák ugyan, hogy ezt a modern demokratikus országot a többség, értsd: az elsőrendűek számára alapították, de még ez sem így igaz, mivel itt még a posztkommunista szemlélet az uralkodó: nem az állam van a polgárai számára, hanem a polgárok vannak az állam számára. Ez gyakorlatban azt jelenti, hogy az államapparátus dönt, itél, parancsol, a polgár pedig alázatosan szót fogad, megköszöni a számára elejtett morzsákat, egyébként pedig kussol. A látszat kedvéért ugyan vannak némi lehetőségek, de ezt nem kell túlzásba vinni, mert ha mégis túlzásba vinnék, jön a mennydörgő figyelmeztetés, hogy tudjad, ki az úr: a kizsákmányolt, a szemérmetlenül kihasznált többség (amiért a megannyi szégyentelen kisebbség csak követelőzik, de semmit sem ad), annak is pedig a legfőbb képviselője, a kormányfő.
Érdekes ugyanakkor, hogy az ilyen szólamok mindig a kishitűséget, a kisebbségi érzéseket akarják negálni, pedig csak tovább mélyítik. Egy öntudatos embernek (és nemzetnek) ilyen problémái nincsenek. Aki nem képes bármiféle másságot elviselni, maga mellett eltűrni, az menjen orvoshoz, mert azzal nincs valami rendben. Vagy öltsön egyenruhát és zárkózzon be az egyívásúakkal. Mert miféle demokrácia az, ahol a polgárokat a többséghez vagy valamelyik kisebbséghez tartozás szerint itélik meg? A pozitív diszkriminációt már fölfedeztek, itt viszont úgy tesznek, mintha megoldásként minden problémára csak a negatív diszkrimináció létezne. Hogy jövök én ahhoz, hogy kisebbségi létemre állandóan belém törlik a koszos cipőjüket, aztán meg undorodva mutogatnak rám mondván, hogy büdös vagyok.
