Amikor fölröppent a hír, hogy ellopták Rákóczi fejedelem mellszobrát a borsi szülőkastélya elől, sokan nemzetiségi kérdést véltek ebben fölfedezni.
Aztán elég hamar kiderült, egyáltalán nem erről van szó, hanem közönséges köztörvényes bűnözésről. Igaz, a probléma ezzel nem sokat módosult: a lopás mindig lopás, bármilyen a motiváció.
A baj azzal kezdődik (és végződik is), hogy az értékrendben jelentős eltérések mutatkoznak. Persze nem ez a probléma lényege, hiszen kinek-kinek más lehet fontos, úgy szép és tarka a világ. Ha valakinek egy korsó sör fontosabb, mint mondjuk egy szobor, az szomorú, de nem attól dől össze a világ – hanem attól, ha a korsó sör miatt tönkreteszem a szobrot. Magyarán: az a baj, ha nem becsüljük meg mások értékeit.
A hetedik parancsolat (ne lopj) nem új dolog, nem is keresztény „találmány”, betartását még az ateista társadalom is elvárja. Ezzel jár az, hogy különböző szimbólumok eltulajdonítása a lopást csak súlyosbítja, csakúgy, mint azok megrongálása. Rákóczi mellszobrával mindkettő megtörtént: haszonélvezetből ellopták és több részre vágták, úgy akarták eladni. A tettet súlyosbítja, hogy a kérdéses „tárgy” valójában műtárgy, művészi értéke van, helyrehozása nem csak körülményes, hanem költséges is. A tettest nem is annyira bezárni kéne, inkább arra kötelezni, hogy az okozott kárt teljes egészében megtérítse.
Idáig ez volna az érem egyik oldala. A másik az a nyilvánvaló intelligenciahiány, amely a tett végrehajtására ösztönzött. Mert azért nem sok ész kell ahhoz, hogy tudatosítsuk: az ilyen szobor eltűnése föltűnő lesz és csekély annak esélye, hogy ki ne nyomozzák az egészet. Sok az olyan nagyokos, aki úgy véli, ő azt jobban tudja, ő aztán „megoldja”. Az ilyen észjárás tízéves gyerekekre jellemző. Ide tartozik természetesen a hulladékgyűjtő dolgozója is, aki ilyen jellegű „anyagot” hajlandó átvenni. Bizonyára sikerülni szokott az ilyen, Rákóczi mellszobrával azonban szerencsére nem, túl gyorsan elkapták az elkövetőket.
Olyanok is vannak, akik a vasúti hírközlés huzalját lopják. Annak ugyan nincsen művészi értéke, viszont emberéletet veszélyeztetnek azáltal. Az ember élete pedig szintén érték. A legnagyobb.
Mondom: az értékrenddel van baj. Az értékek devalválódásával. Egyre kevésbé tiszteljük a másságot, a mások értékeit. Ez pedig nagy baj, még akkor is, ha mások értéke számomra nem érték. Tessék csak elképzelni, hogy ez fordítva is így lehet, s mi van akkor, ha a mi értékeinkkel bánnának lekezelően, netán megsemmisíteni akarnák. Az értékek tiszteletben tartása csak kölcsönösségen alapulhat. Aki ezt nem tudja, azt meg kéne arra tanítani. De vajon tanítjuk-e? Mindennapi életünkkel, hozzáállásunkkal, viselkedésünkkel. A határok kitűzésével, hogy mindenki tudja, meddig lehet elmenni, s e határok betartásával és betartatásával.
Rákóczi, mellszobra képében, most újra visszatért Borsiba. Maradjon is ott békében, tiszteletben. A borsiak kitettek magukért, szép ünnepélyt rendeztek. Szolgáljon az is figyelmeztetőül és okulásul: az értékek értékelését is meg kell tanulni, hogy méltón és kellőn értékelhessük, tisztelhessük úgy a magunkét, úgy a másét is.
Fényképek az újraavatásról megtekinthetők ITT>>>.
Aich Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”41221,41222″}
