Mi a reformáció és mit jelent a reformáció? Sokszor, mi reformátusok, emlékezünk csupán az 1517-es reformációra és azt gondoljuk, hogy az volt a reformáció; az, amikor Luther Márton kiszögezte 95 tételét és elindított egy olyan ébredést, amelynek hatására újra felismerték a Szentírást, meglátták, hogy kizárólag Krisztus által, kegyelemből és hit által lehet a bűnös embernek üdvössége.
Reformáció szó hallatán valami régi eseményre gondolunk, vagy legalábbis egy befejezett történésre, amelynek eredményeként mi magunk is reformátusok vagyunk és vannak református templomaink, és megtartjuk az istentiszteleteinket, megkereszteljük az újszülötteket és évente legalább hat alkalommal kiszolgáljuk az Úrvacsorát. Ez a reformáció – gondoljuk. Ez is, hiszen a történelemkönyvek ezt nevezik reformációnak, azt, amikor Luther Márton fellépését követően, a tévtanításokat félretéve, tisztán kezdték hirdetni az evangéliumot és emberek ezrei és milliói tértek meg, fordultak el a babonaságoktól, a hamis tételeket vallóktól. Nem pusztán reformátusok lettek, de Isten kegyelméből megtértek, Istenre kezdtek figyelni. Ilyen értelemben azonban mindig is volt és mindig is lesz reformáció. Lehet, hogy nem mozgat meg földrészeket, de megváltoztat emberi életeket, és így lesznek megreformált, újjá született életekké. A Szentírás is tele van ilyen megreformált életekkel, olyanokkal, melyek az addigi életük rossz cselekedeteit meglátva Istenre kezdtek figyelni, Istent helyezték életük középpontjába. Ilyen volt Zákeus, Lévi, a samáriai asszony, vagy éppen Pál apostol. De a történelemből is számtalan példát lehetne említeni, akiknek a reformáció eljött az életébe; gondolhatunk Ágostonra, Huszra, vagy királyhelmeci kötődése révén is Lorántffy Zsuzsannára. Mert a reformáció egyet jelent azzal, hogy elfogadom életem zsinórmértékéül a Szentírást, elfogadom, hogy kizárólag Jézus Krisztus által, egyedül kegyelemből és kizárólag hit által lehet üdvösségem. Ahol ezeket felismerik, ott változások történnek, ott életek megújulnak.
Mindezek után mindenki felteheti magának a kérdést, hogy vajon református-e, vagyis megreformált, ujjá született élete van-e? Mert miért is vagyunk mi reformátusok? Sokak szerint csupán azért, mert a református templomban voltak megkeresztelve, vagy mert fiatalon itt konfirmáltak. De vannak, akik helytelenül, a reformátusságukat más felekezetekkel szemben fogalmazzák meg.
Mit jelent reformátusnak lenni? Mit jelent a kedves Olvasónak az, hogy református? Csupán egy épülethez való kötődést, melynek tornyán csillag, vagy kakas van; vagy a szép református énekek éneklését? Minden bizonnyal Luther, Kálvin és a többi reformátor nem ezekre gondolt, amikor akár még a saját életük árán is hirdetni kezdték tanaikat. Ők nem a külsőségre helyezték a hangsúlyt, hanem a Szentírás lényegét megértve, az üdvösségre, az örök életre vezető utat mutatták meg koruk emberének. A reformátorok tanaiból, életéből kiindulva bátran mondhatjuk, hogy akkor vagyunk reformátusok, ha ott van az Ige az életünkben, ha fontos számunkra a Szentírás, ha keressük Isten akaratát és a Bibliában akarjuk azt megtalálni.
A magyar református ember Bibliát olvasó ember volt. Sok-sok református család életében a Szentírás nem a polcon porosodott, hanem a családi hajlék kiemelt helyén volt, olykor akár külön, e célra készített asztalon elhelyezve. De volt egy Isten-ellenes rendszer, amely azt akarta elhitetni, hogy nem az Isten igéje szerint kell megreformálni az életeket és boldogságra vezetni, hanem egy ördögi hatalom akarata szerint a kiszolgáltatottságba és örök félelembe taszítani. A Szentírás a zsinórmérték, a mérce, amihez mérve életünket, igazán reformátusokká, megreformált, megújult életű emberekké lehetünk.
És a Szentírás olvasása már csak azért is szükséges, mert abból ismerhető fel, hogy egyedül Jézus Krisztus által lehet üdvösségünk, a benne gyökerező hitből, az Ő kegyelmi ajándékaként. Az említett személyek a Szentírásból, vagy akár a történelemből olyan sok mindennel próbálkoztak, hogy életük megváltozzon, megújuljon, hogy egyáltalán értelmet kapjon, egészen addig, amíg nem figyeltek Krisztusra, az Ő beszédére, igéjére. Ma is sokan vannak, akik sok mindennel próbálkoznak, hogy mindennapjaikban ne ürességet érezzenek, hogy ne azt érezzék, hogy mint a mókuskerékben hajtanak reggeltől késő estig azt gondolván, hogy boldogabbak lesznek, de közben nem lesznek azzá, s egy idő után azt érzik, hogy oly sok mindent megtettem, elértem, csak éppen belül szegényebb lettem.
Egyedül Jézus Krisztus – hirdette a reformáció. Egyedül Jézus Krisztus – hirdeti ma minden református gyülekezet. Egyedül Jézus Krisztus – ezt kellene hirdetni minden református személynek; nem csupán a szavaival, hanem leginkább életével és tetteivel, mert ez a reformáció. Ott volt, ott van és ott lesz reformáció, ahol Jézus Krisztust felismerik, elfogadják, befogadják. Nem csak megtanulják, mint valami régen megfogalmazott tételt,
hanem személyesen megélik és úgy hirdetik, hogy egyedül Jézus Krisztus, kizárólag Isten kegyelméből és egyedül hit által. Isten ma is reformációt akar a gyülekezetekben, közösségeinkben, családjainkban, de ehhez a személyes élet reformációján, újjászületésén vezet az út.
Molnár István, a királyhelmeci református gyülekezet lelkipásztora
{iarelatednews articleid=”42386″}
