Memorandummal kívánnak a szlovák kormányhoz fordulni a tervezett állampolgársági törvénymódosítás kapcsán a szlovák állampolgárságuktól a magyar felvétele miatt megfosztott felvidéki magyarok. Lomnici Zoltán meghívására Budapesten tartottak tanácskozást február 8-án.
Nemzetközi felháborodást váltott ki és az Európai Parlamentben is napirendre került, hogy a Szlovák Alkotmánybíróság többszöri ígéret ellenére sem hozta meg határozatát az állampolgársági törvény ügyében, és a döntést meghatározatlan időre elnapolta.
A jogszabály 2010. júniusi hatályba lépése óta 701 állampolgárt fosztottak meg jogaitól, köztük 47 magyart.
Az a tény, hogy több mint két esztendővel a panasz benyújtása után sem határoztak a felvidéki magyar jogfosztottak számára azt jelenti, hogy folytatódik a hatósági zaklatás és nincs remény a helyzetük jogi rendezésére.
A kialakult drámai helyzet következményeit a 101 esztendős Tamás Ilonka néni és jogfosztott társai az Emberi Méltóság Tanácsa meghívására Budapesten tárgyalták meg és ezt követően sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat.
Azok közül, akik nyíltan vállalták, hogy megszerezték, illetve visszakapták magyar állampolgárságukat, a szombati tanácskozásra az Emberi Méltóság Tanácsának székházába hárman jöttek el: Tamás Aladárné, Ilonka néni, a nemzet tanítónője, Dolník Erzsébet tanár, volt parlamenti képviselő és Kassai Gyula református lelkész.
Az a folyamat, amely a jogfosztottak sorsát érinti, olyan pontra jutott, hogy döntéseket kell hozni – mondta bevezetőjében Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke.
– Meg kell fogalmazni, hogy ezt a küzdelmet hajlandóak-e tovább folytatni és ha igen, akkor milyen lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy az a lehetetlen jogi helyzet, amelyre most már nem csak Szlovákiában és Magyarországon, hanem egész Európában figyelnek, megváltozzék. A héten az Európai Parlamentben is téma volt, hogy a szlovák alkotmánybíróság két év után sem volt hajlandó döntést hozni az ügyben és hogy ez milyen hátrányokkal jár a jogfosztottakra nézve. Nem hallgathatjuk el – folytatta Lomnici -, hogy az Európai Parlament és az Európa Tanács felelőssége megkerülhetetlen ebben az ügyben, hiszen 2010 júniusában, amikor a szlovák állampolgársági törvény, vagyis az ellentörvény hatályba lépett, több próbálkozás volt Szlovákiában és az Európa Tanács, valamint az Európai Parlament szerveinél is annak érdekében, hogy megszűnjön ez a lehetetlen állapot, de semmilyen segítséget nem voltak hajlandóak nyújtani. Az a per, amit az Európai parlament ellen indítottam, érdemi vizsgálat szakaszába került, nemcsak ügyszáma van és a világhálón hozzáférhető, hanem komoly reményeket fűzünk ahhoz, hogy az Európai Parlament petíciós bizottsága ismét napirendre veszi ezeket az ügyeket.
Hogy milyen jogsértések miatt vették fel a magyar állampolgárságuk nyílt vállalása miatt szlovák állampolgárságuktól megfosztott emberek ezt a küzdelmet, Lomnici két – különben már ismert – esetet említett. Csak azért – mondta az EMT elnöke -, mert jól szemlélteti, hogy ez a küzdelem milyen veszélyekkel jár és milyen módszereket alkalmaz a szlovák kormány.
Az egyik tragikus eset, hogy Ilonka néni ebben a küzdelemben elveszítette Anikó lányát, aki a hatósági zaklatások következtében meghalt. Ilonka néni 2011 október 25-én tette le a magyar állampolgársági esküt. Ezt követően a szlovák hatóságok értesítették az egészségbiztosítót, a nyugdíjbiztosítót, a lakcímbejelentőt, a személyi igazolványát érvénytelenítették és nemcsak őt, hanem valamennyijüket törölték a schengeni rendszerből. Folytatva a szomorú történetet, 2012 január elsején Anikó lánya rosszul lett, infarktust kapott és rohamkocsival szállították az intenzív osztályra. Ott közölték, hogy mivel szlovák állampolgárságát elveszítette, az ingyenes gyógykezelés jogát megtagadják tőle: Csak akkor hajlandók kezelni, ha fizet, többszáz euróról volt szó. S ami még ennél is döbbenetesebb, amikor ellenőrzésre ment, a körzeti orvos felírta a gyógyszereket, teljes térítéssel és egy hét múlva a kardiológushoz kellett menni kontrollra, aki még térítés ellenében sem volt hajlandó kezelni, mivel elvesztette a szlovák állampolgárságát. Ennek a történetnek a dokumentumait Ilonka néni lánya annak idején eljuttatta az Emberi Jogok Európai Bíróságához is, de a mai napig nem válaszoltak. A beadvány több mint két éve ott van. Nem hajlandóak állást foglalni, hogy
sérti-e az emberi jogokat, hogyha egy orvos még térítés ellenében sem hajlandó kezelni azt a beteget, aki magyar állampolgár, de elvesztette a szlovák állampolgárságát. Ez az orvos a közelmúltban önkezével vetett véget életének.
Még egy kérdéssel fordul Lomnici Zoltán az Európa Tanács és az Európai Parlament vezetőihez: Nem sérti-e az emberi méltóságot, ha egy tanártól az elsősöknek tartott órán kísérli meg a hatalom elvenni a személyes okmányokat? Hogyan várható el, hogy a tanulók tiszteljék azt a tanárt, akit bűnözőként kezelnek a hatóságok? Emiatt Fehér István egyéni panasszal fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, ahol semmiféle jogsértést nem állapítottak meg.
Ennek a mostani megbeszélésünknek – szögezte le Lomnici Zoltán – a legfontosabb eredménye az volt, hogy megegyeztek, ezt a küzdelmet nem fogják abbahagyni. Ebben a küzdelemben az Emberi Méltóság Tanácsára változatlanul számíthatnak. Mivel a kapuk pillanatnyilag bezárultak, hiszen az Európai Parlamentben az Emberi Jogi Bíróság is elutasító álláspontot fogadott el, a szlovák alkotmánybíróság nem hajlandó tárgyalni az ügyről, most az Anyaország segítsége létkérdés, hiszen új törvényt készít elő a szlovák állam (érzi hogy nagyon nagy bajról van szó és a nemzetközi nyomásnak mégiscsak volt értelme) s ez a törvény olyan lehet, hangsúlyozom, lehet, ami mindenkinek jó, kivéve az őshonos magyar kisebbséget, amely ott él.
Ugyanis a Svájcban és Kanadában élő személyeknek van az adott országban állandó bejelentett lakásuk, viszont Ilonka néninek, Dolník Erzsébetnek és Kassai Gyula nagytiszteletű úrnak csak a Felvidéken van otthona. Tehát ők nem kapnák vissza a szlovák állampolgárságukat, de aki Venezuelában él, az igen. S itt van Magyarország felelőssége is, mert ha azt mondják, hogy ők nem szlovák állampolgárok, ezt mi nem fogadjuk el, mert alkotmányellenesen fosztották meg jogaiktól, akkor is az Alkotmány értelmében a magyar állampolgárokért felelősséggel tartozik az Anyaország – nyitotta meg a tanácskozást Lomnici.
Kassai Gyula köszönetet mondott Lomnici Zoltán elnöknek és Szunai Miklós főtitkárnak, hogy az Emberi Méltóság Tanácsa az elmúlt időszakban minden egyes alkalommal képviselte az ügyüket, s hogy személy szerint is kiálltak mellettük. Azt a harcot, amit eddig folytattak az igazukért, nem lehet egyedül végigvinni.
„Ezt a küzdelmet csak úgy lehet megvívni – mondotta a lévai református lelkész -, hogyha mögöttünk és mellettünk állnak. Az eddig megtett út helyes volt, mert az volt küzdeni azért, hogy elérjük a célunkat. Eddig az alkotmánybíróság kezében volt a döntés, de ahogyan az alkotmánybíróság viszonyult az ügyünkhöz és az a huzavona, ami az állampolgársági törvény körül megnyilvánult, abból azt olvashatjuk ki, hogy a küzdelem első része véget ért. Az ügyünk újra a szlovák parlament terepére kerül vissza. Mert ahogyan az alkotmánybíróság korábban meghirdette, hogy február 26-án hoz végleges döntést, majd pedig január 30-án kijelenti, hogy ezt mégis bizonytalan időre elhalasztják, ez azt jelentheti a számunkra, hogy a belügyminisztérium már készülő állampolgársági törvénymódosítását az alkotmánybíróság meg fogja várni s a beadványunk, amiről döntenie kellett volna, okafogyottá válik.
Ezért tevődik át a harcunk ismét a parlamenti színtérre. Mi várható? Az a törvényjavaslat, amit még nem ismerünk, ott van a minisztérium vagy a szlovák kormány asztalán. A kiszivárgott információk szerint, s ezt Lomnici Zoltán is elmondta, ez a mi helyzetünkön nem fog változtatni. Csak azoknak a helyzetén fog változtatni, akik külföldön élnek és külföldi lakcímmel rendelkeznek, de továbbra is cserben hagyja a Felvidéken élőket.
Továbbra is fennmarad az Alkotmány 5. paragrafusa 2. bekezdésével szemben az ellentmondás, amely kimondja, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg állampolgárságától. A Szlovákiában élő állampolgárok, akik fölvették egy másik ország állampolgárságát, továbbra is meg lesznek fosztva szlovák állampolgárságuktól. Tehát ez a törvény továbbra is diszkriminatív lesz és megmarad a jogfosztó jellege. A legmegfelelőbb lépés ebben a helyzetben az lenne – ebben a többi jogfosztott állampolgár, azok is, akik ma nem tudtak eljönni Budapestre, egyetért -, hogy fogalmazzunk meg egy memorandumot, amelyben pontosan lefektetjük azokat a szabályokat és lehetőségeket, amelyeket figyelembe kellene vennie a törvényhozásnak, amikor majd a nyár folyamán tárgyalja az állampolgársági törvény módosítását. Szeretnénk megkeresni vele Szlovákia kormányát, amely ezt majd beterjeszti a parlamentnek. Ugyanúgy szeretnénk megkeresni partnereinket, támogatóinkat is, a felvidéki magyar politikusokat és a civil szférát is. Számítunk a magyar parlamenti pártok és a kormány segítségére is, kövessék továbbra is figyelemmel a szlovák állampolgárságuktól megfosztottaknak az ügyét és kiállásukkal, segítségükkel próbálják befolyásolni a szlovák törvényhozást, hogy ne olyan törvénymódosítás szülessen, amely továbbra is jogfosztó lesz.
Ami pedig az én személyes kálváriámat illeti – tért át a saját ügyeire Kassai Gyula -, amennyiben mégis az előbb felvázoltak alapján változik meg a szlovák törvény, akkor továbbra is idegenként kell hogy éljek Szlovákia területén, szülőföldemen, s a módosítás ellenére további zaklatásoknak leszek kitéve, sorstársaimmal együtt és az az érvénytelenített személyi igazolvány és személyem kihúzása a lakossági nyilvántartásból továbbra is megmarad. Arra is sor kerülhet, hogy a munkahelyemet is el fogom veszíteni, ugyanis csak az idegenrendészeten rendezhetném a jelenlegi helyzetemet, azzal, hogy kérem a tartózkodási engedélyt Szlovákiában. Mivel én szülőföldemen élek, felmenőim is hosszú évszázadokon keresztül Felvidéken éltek, ezért én az idegenrendészetet és az általa felkínált lehetőséget elutasítom. Én küzdeni fogok továbbra is azon az úton, amelyen elindultam” – tette hozzá Kassai.
Dolník Erzsébet: „Tudomásul kell venni, hogy Szlovákiában a mi ügyünktől függetlenül, általában óriási káosz uralkodik, ami a törvényhozást és főleg a bíróságok munkáját illeti. Évekig húzódó, hat-hét évig is tartó ügyek vannak, hogy csak Malina Hedvig példáját említsem, de kisebb esetekben is rendkívül rugalmatlan. Nem szeretnék vádaskodni, de határozottan nem jogállamhoz illő folyamatoknak lehetünk a tanúi.
Ami pedig a mi konkrét ügyinket illeti, olyan helyzet alakulhat ki, hogy a módosított törvény nem fogja megfelelő módon rendezni a mi helyzetünket.
Például, ha nem jelentkezünk be az idegenrendészeten, akkor visszatérhetünk az 1945/46-ot évekre, amikor az úgynevezett lakosságcsere keretében arra kényszerítették a felvidéki magyarokat, hogy átköltözzenek Magyarországra, illetve átköltöztették őket. Jóindulatúan teszem fel a kérdést, hogy Szlovákia hogyan akarja végrehajtani azt a saját törvényét, hogy ha valaki nem rendelkezik állampolgársággal és nem rendelkezik az idegenrendészettől valamiféle dokumentummal, amivel engedélyezik az ottartózkodást, akkor – tegyük fel – hogyan fognak bennünket kitoloncolni Szlovákiából? Megengedheti-e mindezt? Az európai tapasztalatok sok mindenre választ adnak.
És vannak apróságok is. Elmondok egyet. Léván lakom s ott van a nyakunkon a mohi atomerőmű. A szlovák jogrend szerint egy bizonyos határon belül megillet minden közelben lakó lakost, hogy amikor valami baleset van az erőműben, jódtablettákat kapjon. Annakidején tőlem ezt megtagadták, azzal az indokkal, hogy nem vagyok Léván állandó lakos. És sorolhatnám, például a munkahely keresés tekintetében, ami rám már nem vonatkozik, hogy milyen nehézségek adódhatnak. És csak már úgy mellékesen jegyzem meg, hogy amikor parlamenti képviselő voltam, rengeteg olyan információhoz juthattam, ami különben titkosítva volt.
Ha engem kitagadnak, akkor nem számolnak azzal, hogy nem vagyok köteles betartani azt az ígéretet, hogy nem fogok esetleg adatokat kiszolgáltatni. Félreértés ne essék, nincs szándékomban, de sok mindent nem gondoltak végig, arról már nem is beszélve, hogy a törvénynek azt a részét, amely a végrehajtásra vonatkozik, nem dolgozták ki. Egymásnak ellentmondó helyzetek alakulnak ki. Én például nem választhatok, de továbbra is tagja vagyok a lévai önkormányzat oktatási bizottságának. A különböző adókat az egyik hivatal bekéri, a másik elutasítja. Tehát abszolút káosz uralkodik a szlovák jogrendben.
Azon felül, s ami a legfontosabb, hogy ami sérelmeinket is rendezni kellene, de egy, az Európai Unióhoz tartozó államhoz méltatlan helyzetet teremt maga az ország a saját állampolgárival szemben. Valahol Szlovákiának saját magának is érdeke kellene, hogy legyen, hogy ez a helyzet tisztázódjon. Minden fórumon fel kell hívni a figyelmet és tiltakozni kell az ellen, ami Szlovákiában folyik” – mondta Dolník.
Tamás Ilonka néni, a nemzet tanító nénije: „Mindannyian tudjuk, hogy milyen zavaros körülöttünk a világ. Micsoda veszélyt jelentek én is egy országnak. Felvidéken az emberek félnek. Ezt ki merem mondani bátran, mert az emberek nem merik nyíltan vállalni azt, amit vállalni kellene. Egyrészt meg is érti az ember, különösen családos embereknél. Ez a félelem úgy elterjedt az emberekben, hogy inkább csendben vagyok és várok, hogy majd valaki befejezi ezt és szabadon vállalhatom, hogy ki vagyok.
Én soha nem féltem kimondani, nem is történt soha semmi bajom. De amint elveszítettem a gyerekemet, most már semmitől se félek. Ez a haláleset ennek a következménye volt. Egy csupaszív, erő és magyarságérzéssel telített ember egyszerűen eltűnik. Én most már csak azt szeretném, hogyha Magyarország vállalná azt, amit vállalnia kell.
Nem szabad mindent elhallgatni. Engem ugyan senki nem bántott érte, hogy fölvettem a magyar állampolgárságot. Nem fölvettem, visszaköveteltem azt, ami az enyém, mert ezt én születésemtől kaptam. Az őseim tisztelete megkövetelte tőlem azt, hogy amint kellett, rögtön kiálltam amellett, amit örököltem az őseimtől.
Szeretném nagyon, hogyha ez a zűrzavaros helyzet elmúlna. Nem is lehet ezt egészen megérteni, hogy történhet ilyesmi. Engem nem bántott érte senki, kérdőre se vont, miért vettem vissza a magyar állampolgárságot, mégis szívvel-lélekkel harcolok érte. Azok az emberek, akik félnek s féltik az egzisztenciájukat, ha bátrabbak lennének! Magyarország pedig vállalhatna már valamivel többet a felvidéki és a magyar határokon kívül élő magyarok érdekében.
Aki érzi azt, hogy például én elvesztettem a gyerekemet, egy rimaszombati magyar orvos öngyilkos lett a végén, ez nem játék. Én csodálkozom azokon az embereken, akik várják, hogy majd valaki elintézi. Ennek nem szabadna ilyen sokáig húzódni, ennek egy magától értetődő, természetes dolognak kellene lenni” – nyilatkozta Ilonka néni.
Fehérné Tamás Judit, Ilonka néni lánya: „Édesanyámnak tényleg nem volt módja arra, hogy féljen. Én magyar állampolgár vagyok, itt élek Magyarországon, de most két országban élek egyszerre.
Én voltam a szóvivője, most is az vagyok. Mentem a rendőrségre, mindenhova, ahova kellett és intézkedtem. Őt és a húgomat igyekeztem megvédeni az atrocitásoktól. Ha ők mentek volna be a rendőrségre, akkor elvették volna az okmányaikat. Ezért nem mentek a lévaiak, a komáromiak, mert tőlük is elvették volna. Édesanyámnak mai napig megvan minden szlovák és minden magyar okmánya. Így élünk.
Ezt az állampolgársági törvényt olyan gyorsan hozták meg, hogy valójában nem is tárgyalták meg. A kormány beterjesztette és négy óra múlva kellett szavazni róla. A végrehajtási utasításokat nem tárgyalták meg és nem kapcsolódik semmilyen más törvényhez sem. Elmondok egy példát, ami már szinte a vicc kategóriájába tartozik. A húgom úgy kapta vissza az egészségügyi biztosítását, hogy bejelentkezett az idegenrendészetre. Illetve megkíséreltünk bejelentkezni állandó lakhelyre, a saját lakásába. Öt évre a saját lakásába egy olyan ember, aki negyven éve ugyanabban a városban él és a saját lakásában lakik. A rendőrök széttárták a karjukat: akkor mi most mit csináljunk? Tudniillik a számítógép nem vette be az adatait. Be volt írva a neve, a személyi száma és az, hogy külföldi állampolgár. Körülbelül tizenhét telefont hallgattunk végig, ott voltunk három óra hosszat, nem tudták, hogy mit csináljanak vele. Nem tudták beírni, nem tudták fölvenni még idegenként se. A számítógépes rendszer se volt átállítva.
Egy hét múlva hívtak, hogy talán. Újra beírták a nevét, címét, várost, országot. És beírták, hogy Magyarország. A számítógép így fogadta el. Tehát a húgom a rendőrség segítségével 2012-ben visszacsatolta Rimaszombatot Magyarországhoz. Én ránéztem a rendőrökre s megkérdeztem tőlük, hogy tudják maguk, hogy mit csináltak. Egy magyar fiatalember volt közöttük, aki azt mondta, nekik ezt Pozsonyból mondták. Akkor gyorsan írják föl, hogy ki mondta, mikor mondta, hogyan mondta, mert különben a maguk tyúkszemére fognak lépni – javasoltam nekik. A mai napig úgy van beírva a számítógépbe, hogy Rimaszombat, Magyarország.
A törvények egyszerűen nem csatlakoznak egymáshoz. Emiatt történt mindaz, amit ez a hat ember megszenvedett, a húgom volt a hetedik. Mindez arra mutat rá, hogy Szlovákia nem jogállam. Ilyen volt az alkotmánybírósági tárgyalás is.
Legutóbbi zárt ülésén az alkotmánybíróság, mint tudjuk, egyhangúlag határozatlan időre elnapolta a döntéshozatalt. Ez azt is jelentheti, hogy soha. Jön az új törvény és akkor ez a beadvány okafogyott lesz, nem foglalkoznak vele. Nem kell nekik dönteni.
Önkéntelenül is felmerül az emberben a kérdés, hogy ezek az alkotmánybírák, ha kimennek az utcára, hogy néznek azok szemébe, akik tudják róluk, hogy ők alkotmánybírák. Nem tanultak meg olvasni? Két és fél év alatt egy egyszerű kérdést nem tudnak eldönteni: alkotmányellenes vagy összhangban van az alkotmánnyal. Az egyszerű ember is tudja, hogy alkotmányellenes, csak ki kellene mondani. Ha ők politikai döntésre várnak felülről, hogy ezt és ezt kellene mondani, akkor nem beszélhetünk jogállamról.
A mai megbeszélés különben arról szólt, hogy nem lehet feladni. Tehát nem fogják feladni. S végezetül: nagyon reméljük, hogy a magyar kormány, a magyar állam, a magyar külügyminisztérium oda fog figyelni nemcsak a Venezuelában és Ausztráliában élő magyarok, magyar állampolgárok problémáira, hanem a Felvidéken élő, jogfosztott magyar állampolgárokra és a kétoldalú tárgyalások során szóba hozzák, beszélnek róla, rákérdeznek majd a szlovákoknál, hogy két és fél év alatt miért nem tudtak döntést hozni” – jegyezte meg Fehérné Tamás Judit.
Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának főtitlára emlékeztett arra, amikor megismerték Ilonka nénit, akkor azt mondta: „Magyarnak születtem, magyarként is szeretnék meghalni.”. Amikor rá gondolok, ez a mondat mindig eszembe jut. Közben megismerkedtünk nagyszerű emberekkel a Felvidéken.
Hiszem, hogy hősök és példaképek lehetnek nekünk, anyaországiaknak és mi, természetesen velük vagyunk. Mi elmentünk velük minden fontos helyre, Brüsszelbe is és kiálltunk mellettük. Az Emberi Méltóság Tanácsa a jövőben is ki fog állni az érdekükben, számíthatnak ránk. Ilonka néni szavaival élve azt üzenem a felvidéki és az anyaországi testvéreinknek, hogy egy kicsit bátrabban álljunk ki, hogy a politikusaink is jobban meghallják, jobban figyeljenek oda” – zárta a találkozót.
Dormán László, Felvidék.ma
További fényképek a Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”43871,43581,43533,43447,42881″}
