Igazi nagypénteki kérdés, hogy becsületesen szembenézve önmagunkkal, megválaszoljuk J. Tissot francia impresszionista festő döbbenetes képe által feltett kérdést: És te, és én hol álltam volna a kereszt alatt? Vállaltad, vállaltam volna a nyilvánosságot, a durva kirekesztést, a megaláztatást csak azért, mert Őhozzá, a Megfeszítetthez tartozom? A szent asszonyok vállalták. És a római százados is. Meg János. De miért maradt távol a tíz tanítvány? Félelem, gyávaság vagy valami egészen más motiválta őket? Harmadnapra megjött a válasz…
„Mit látott Megváltónk, amikor letekintett a keresztről?”
Ez a címe annak a döbbenetes erejű akvarell festménynek, amit a francia impresszionista művész, James J. Tissot (1836-1902) készített. Ez a nálunk alig ismert művész istenáldotta lélekkel vette kézbe a Szentírást, az Ó-, és Újszövetséghez több mint 700 színes illusztrációt készített. Háromszor járt Szentföldön, hogy régészeti, építészeti, néprajzi és vallási megfigyeléseket végezzen. Nagyheti sorozata közel 140 képből áll, ennek a tagja az is, ami most „odahív” minket a kereszt alá. Valóban: mit és kit látott Urunk, amikor letekintett a keresztfáról? Tissot nagyon is „református” módon komponálta meg alkotását. Ugyanis sem Urunkból, sem a keresztből nem látszik semmi, de a kitekintés, a kép látószöge olyan, mintha Jézus tekintetét követnénk. A blaszfémiát vagy a kiábrázolást elkerülő mélységes tisztelete Szenvedő Urunk iránt abból a hitbeli és családi gyökérzetből is táplálkozik, ami Tissot ennyire bibliaközpontúvá, Jézus-központúvá tette. Ez pedig az a csodálatos tény, hogy hívő édesanyja Marie Durand volt, annak a Marie Durandnak (1715-1776) a szép ükunokája, aki hugenotta-református hite miatt 38 éven át volt XV. Lajos király börtöneiben, ahol a női rabok misszionáriusa, lelki anyja lett. Hite késői leszármazottjában, Tissotban is gyümölcsöt termett!
Az evangéliumi híradások és a kép között nagy összhang van annak megjelenítésében, hogy kik is állottak ott a kereszt alatt. Közelebb s távolabb… Mert itt az előtérben csak asszonyokat látunk, olyanokat, akik megrendülten, de bátran vállalták, KIHEZ tartoznak. És a szelíd Jánost, aki kitartott egészen a Golgotáig. Tissot egy másik képén később majd megjelenik a tanítványi kör, akik meglehetősen messziről szemlélték az eseményeket. Itt vannak még azok, akik „hivatalból” álltak kapcsolatban Urunkkal: a katonák, a hóhérok, meg a Jézus-perben részt vett zsidó papok, előkelően, lóháton. S ott a kép bal oldalán, kissé a háttérben kellő katonai tiszteletadással állva, s tekintetét a keresztre emelve látjuk a római századost. A hitvalló „megszállót”. Azt, aki egy másik képen leborulva, az éppen lelkét kilehelő Megváltó előtt kimondja: „Bizony, Isten Fia volt ez” (Mt 27,54). És persze ott hullámzik a háttérben a kíváncsi, bámész, szenzációra kapható, egyébként unatkozó tömeg. Benne szimpatizáló és gyűlölettől torzult arcú figurák.
Hitvalló, bátor asszonyok – példájuk ma is lelki erőmű
Mindegyik evangélista megemlékezik róluk. Már Máté ír az együtt érző asszonyokról, akik Urunkat utolsó szívdobbanásáig elkísérték. „Volt ott sok asszony is, akik távolról figyelték” (Mt 27,55) a keresztre feszítést, Mesterük agóniáját, halálát. Ezek Galileából követték Őt, és szolgáltak neki. Köztük volt a magdalai Mária és Márta, Jakab és József anyja, valamint a Zebedeus fiak anyja is. Márk is ír róluk, kiegészítve a mátéi sort Sálómé nevével (Mk 15,40-41). Lukács is ír a női Jézus-követőkről, akik távolabb állva figyelték a történéseket. Távolabb ugyan, de ott voltak a kereszt és a Megfeszített közelében. János evangéliumában kiegészíti a sort és pontosít, mivel ő valóban ott állt a kereszt alatt. Mindent vállalva és látva. Jézus keresztjénél ott állt anyja és anyjának nőtestvére, Mária, Klópás felesége, valamint a magdalai Mária. Legalább heten voltak ott a keresztnél. És a szeretett tanítvány, János. Szeretetük, ragaszkodásuk Urukhoz minden kockázatra képessé tette őket. Nem törődtek a körülmények hatalmával, a római világi és a zsidó vallási hatalom által megrendezett kőkemény körülményekkel. Lelkükkel és szemükkel egészen Jézuson csüngtek, megelőlegezve a reformáció nagy igazságát: Solus Christus – egyedül Krisztus. Mivel egyedül Ő a Szabadító. Odaadásuk olyan nyílt, félreérthetetlen volt, hogy magdalai Mária szinte testestül-lelkestül „odatette” magát a képen a Keresztre Feszített elé, mintegy illusztrálva a Heidelbergi Kátét: „Testestől-lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok. Ő drága vérével minden bűnömért maradéktalanul megfizetett…” (HK 1. k-f. új ford.). Ez éppen szemük láttára teljesedett be. Ezt látni kegyelem, erre a Jézusra csak a teljesen odaadó hit tud ilyen módon feltekinteni! Van-e bennünk ebből az odaadó, Őreá feltekintő hitből? Hegyeket, történéseket fordító hatalmas erőforrás ez, lelki erőmű lehet a kárpát-medencei közel 40 ezer presbiter és Isten földi hívő népe életében is! Bármelyik felekezethez is tartozik az Ő népe… Ennek egyházi és nemzeti kihatása pedig nem maradhat földbe rejtett kincs! Tudtál volna ezekkel az asszonyokkal odaállni ilyen kritikus helyzetben a kereszt alá, Jézus elé? Tudsz-e ma is így odaállni a kereszt és a Feltámadott elé?
És hol voltak a tanítványok? – mennyei forgatókönyv a háttérben
Felettébb nagy kérdés és nagy titok. Azért maradtak jócskán távol, a Golgotával átelleni domboldalon, nehogy belekeveredjenek a történésekbe, s hamarabb legyen vége az életüknek, mielőtt elvégzik a rájuk bízott küldetést? Mielőtt elmennének, s tanúi lennének Uruknak a föld végső határáig? Vagy tényleg megfélemlett a szívük? Netán elbizonytalanodtak? Az ész mérlegelése vagy a hosszabb távú missziói terv védelmezése mozgatta őket? Gyávaság vagy isteni forgatókönyv állt visszavonultságuk mögött? Minden lehetséges. Viszont a Krisztusról szóló bizonyságtételben beteljesült, nem ritkán vértanúsággal végződött életük a meggyőző válasz. Hol volt Péter, a fogadkozó, a csupa „szeretlek, Uram téged” lángoló halásza? „Az apostol fejedelem”? Tarthatott volna másként küldetéses élete Kr.u. 67-ig, amikor is fejjel lefele feszítették keresztre, mert méltatlannak érezte, hogy úgy haljon meg, mint Ura? Közel 33 éven át volt, maradhatott így bizonyságtevője Mesterének. Mi lett volna, ha odaáll a kereszt alá? Vagy Jakab, a Zebedeus, akit 44-ben Jeruzsálemben fejeztek le, s ő lett a tanítványok között az első mártír? Így legalább 11 éve jutott a Jézus-misszióra. És Jakab, az Alfeus, akit a jeruzsálemi templom citadellájáról löktek a mélybe, majd ott megkövezték, mert nem tagadta meg Jézusát? Hol volt András, s mi lett volna belőle, akit 69-ben X alakú keresztre feszítettek? Elvitte volna az evangéliumot egészen a szkítákig, a Fekete-tenger északi részéig, ha odaáll a kereszt alá? Vagy Bertalan, akit az örmények közötti evangélizáció során 68-ban végeztek ki a Kaszpi-tengertől délre, kegyetlenül lehúzva a bőrét és keresztre verve? Tudta volna nagy missziós útját elvégezni jó 30 éven át, ha odaáll a Golgotára? Tudta volna a héber Máté az evangéliumot elvinni a lakott föld távolabbi helyeire? Vagy eljutott volna Etiópiába? Mátyás apostol hirdethette volna a jó hírt egészen Szevasztopolig, a mai Ukrajna területéig, a Fekete-tenger északi partjáig? Vagy Fülöp, akit Kis-Ázsiában feszítettek keresztre, szólhatta volna a feltámadott Krisztus örömüzenetét egészen Galliáig, ha odaáll az asszonyok közé? Tamás apostol az indiai Madrasig tudta volna vinni a sebhelyes kezű Krisztus életüzenetét, ha akkor odamegy, s a szegektől átvert, vérző kezeket kezdi el szemlélni? Különös, mennyei stratégia, célkitűzés, a misszió megőrzése és a zsenge keresztyén hajtás eltiprásának a megelőzése is benne volt a tanítványok „távolmaradásában”, még ha ezt nem is tudták így látni abban a pillanatban. De a keresztről Uruk már ezt is elvégezte… Ó, te drága, előre megírt isteni forgatókönyv, áldott legyen ezért is Istenünk!
A Győztes Áldozat „misszionáriusaként” a Kárpát-medencében
Elmenetele tudatában ezt mondta Urunk: „Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek” (Ján 15,8). Az évek múlva megtermett missziói gyümölcsök ha nem is igazolták a tanítványok távolmaradást, de érthetővé tették. Egy bizonyos: a távolabbi domboldalon töltött nagypénteki órák örökre beégették a tanítványok szemébe, lelkébe Jézus érettük szenvedő arcát, agóniájának méltóságát, erejét, majd a feltámadásával elhozott új élet mennyei minőségét. Hisz ott távolabb is az Ő keresztje alatt, ha nem is előtte, de vonzásában éltek, maradtak – és ez a lényeg! Ez lett példaadásuk mozgatója. A kereszt titka és a feltámadás valósága lendítette őket új, ismeretlen, kockázatos, emberileg „végzetes” utakra, s vitte bennük és általuk győzelemre a Győztes Áldozat, a Victor quia Victima, Megváltó Urunk üdvösségtervét. Te élsz-e a kereszt és a feltámadás erejével? És hiszed-e, hogy Te is benne vagy Urunk mennyei forgatókönyvében egész földi életeddel? Éppen ezért tudj ismét megújuló szívvel a Győztes Áldozat elkötelezettje, hírnöke lenni az egyre inkább hétköznapi, golgotás, eltömegesedő, szinte csak a látványnak és a látványosságnak élő mai világban. A felszínes szenzációt hajszoló, s oly sok gyűlöletet egymásra fröccsentő, felbolydult méhkas hazában. A Béke fejedelmének egyértelmű „kis misszionáriusa”. Ebben az odaszánásban legyen jó néhány áldott órád, másokat áldó pillanatod, krisztusi ünneped 2014 nagyhetében és húsvétján! Ő feltámadott, él és ti is élni fogtok!
Dr. Békefy Lajos, Felvidék.ma
