Burián László (1922–2014) emlékére
Ki ítél el bennünket? Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard?
Róm 8, 34–35
A napokban, 92 évesen elhunyt Burián László esperes hosszú, hányattatásokkal és üldöztetésekkel is teli, 20. századi életpályáján joggal és okkal tehette fel a fenti kérdéseket, Pál apostollal együtt. S ugyanő, szintén Pál apostollal együtt, hittel és reménnyel válaszolt is eme kérdésekre, a nyomor és a szükség, az üldöztetés és az életveszély közepette és ellenére: „Biztos vagyok benne, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.”
Burián László élete tőmondatokban röviden összefoglalható: 1922-ben született Szencen, II. János Pál pápával egy évben, 1946-ban szentelték pappá, 1947–48-ban a Csehországba deportált magyarok önkéntes lelkésze volt, az 1951–53-as években politikai fogoly Lipótváron és Illaván, 1953–56 között pedig fizikai munkás egy olyan országban, melyben az ateizmust tették meg államvallássá. 1957-től haláláig számtalan plébánián – Nyitrakaros, Nagylévárd, Pozsony, Helemba, Ipolyszalka, Bart, Bény, Ebed, Párkány – szolgált.
Dióhéjban ennyi, de a „lélek tőmondatait” a végtelenségig folytathatnánk, ha ő maga nem tömörítette volna egyetlen mondatba: „Hiszek a szeretet végső győzelmében.” Burián László e mélységesen mély keresztény mondatát egyebek mellett azért is kiemeljük, mert e mondat került címként a 2002-ben megjelent vallomásos könyvének a címlapjára is. A Burián László 80. születésnapjára készült mű alcímében ez olvasható: „Egy római katolikus pap, Burián László visszaemlékezése alapján írta Csicsay Alajos.” Az a Csicsay Alajos, aki e könyv elkészülte kapcsán így vallott: „Gondoltam, nem szabad, hogy Burián László életének sorsfordító eseményei, példaértékű helytállása, hivatásbeli és emberi magatartása örök titok maradjon.”
Ezt az „örök titkot” oldja fel Csicsay Alajos munkája, az iskolás évektől, az elindulástól, a száműzetéstől kezdve az esperes családjának válságos évein, földi pokoljárásán át a barátait és ellenségeit, plébániai szolgálatait bemutató fejezetekig.
E rendhagyó élet vége felé e rendhagyó egyéniség így vall Csicsay Alajos rendhagyó „vallomásregényének” elején: „Sok olyan embert ismerek, aki azt mondta, ha újra fiatal lehetne, és pályát kellene választania, nem cserélné fel a foglalkozását. Én is azt mondom, ismét csak pap lennék. Isten kegyes volt hozzám, hogy megadta nekem ezt a lehetőséget.”
Ennek a „lehetőségnek”, ennek a pályának a sommája, az esszenciája lett az a mondat, mely a könyv borítóján szerepel: „Hiszek a szeretet végső győzelmében.” Abban a szeretetében, amely végsőként, utoljára marad, hiszen a szeretet maga Isten, így aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad, hogy egyszer majd színről színre lássa a teremtmény a Teremtőjét, amikor már nem lesz szüksége se hitre, se reményre, hanem csak a Szeretetre. Arra a szeretetre, melynek hiányáról, illetve meglétéről így vall – gyönyörű szavakkal – Pál apostol:
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem. A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha. A fent tárgyalt könyv Előszavában Beer Miklós püspök Burián László esperes urat, mindenki „Laci bácsiját” Isten igaz emberének, Krisztus papjának, nyitott szívű, egészséges lelkű, bölcs embernek rajzolja meg, aki Szlovákiában, magyarként mindig jelen van, ahol fontos dolog történik a Duna és az Ipoly mentén, s „szüntelen pünkösdi tűzzel »érvel, int, buzdít, nagy türelemmel és hozzáértéssel«”.
Burián László 2002-ben, 80. születésnapján, majd 2012-ben, 90. születésnapján újból megjelent, Hiszek a szeretet végső győzelmében című könyvét e szavakkal zárta: „Egyre többet gondolok a földi végállomásra, de nem félek tőle, mert tudom, hogy a szeretet Istene vár rám…”
Eltávozott testvérünk igazi „jó pásztor” volt, aki övéiért odaadta az életét, vállalva értük börtönt, száműzetést, mellőzést, megaláztatást. Mert hitt „a szeretet végső győzelmében”. És hitt a szabadságban. Hitte, hogy „az Úr a Lélek. És ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság”.
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”45381,45343,44832,37797,44263″}
