Beke Sándor saját kiadásában megírta élettörténetét, kezdve a csallóközi kis falucskától, Csilizradványtól, a nyugalomba vonulása színhelyéig: Egerig. A memoároknak a velejárója, sajátossága, hogy az író saját világát tartja a maga számára a legfontosabbnak, a mellette történő dolgokat csak annyiban, amennyiben valahol az ő világára is vet némi fényt. Végeredményben ez nem hiba, nem történelmi események krónikása. Nem várható el, hogy azokról a dolgokról is hű képet adjon, ahol ő személyesen nem vett részt, dokumentálható anyaga viszont nincs hozzá. Ennek ellenére nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy Beke Sándor a kassai Thália Színpad létrejöttében oroszlánrészt vállalt, sokszor erején felül is, de a szerencsével sem állt hadilábon. Bármennyire is hihetetlen, az ekkor (1968) eléggé zavaros politikai helyzetben létrejött egy színház, amelyet a hatalom kénytelen – kelletlen el kellett, hogy ismerjen, bármennyire is viszolygott az adott helyzet elfogadásától. S ez, mondjuk ki: Beke Sándornak köszönhető. Héroszi munka volt. Így utólag visszagondolva az eseményekre, szinte hihetetlen, hogy mindez megvalósult, emberi sorsok derékba törése nélkül, vagy helyesebben mondva: emberi sorsok alakultak, pályák módosulásával kialakult egy mindinkább emberibb színházi világ a mi kis, szlovákiai valóságunkban.
Mivel Beke Sándor könyve nemcsak a fiatal, mindent akaró rendező, színházalapító életéről szól, hanem egy teljes emberi sorsot vonultat végig azzal a nem titkolt szándékkal, hogy fiainak, unokáinak megmutassa: íme, ebben a világban éltem. „A sors vezetett Pozsonytól Kassáig – Kassától Egerig.” Egy teljes emberi élet, minden változatosságával, amelybe kódolva jelen van a madáchi intelem: „Ember küzdj, és bízva bízzál!” szelleme, és nem utolsósorban a hit, hogy van értelme a küzdelemnek, mert erős hittel, akarattal, hegyek is elmozdíthatók. Természetesen, minket a könyvnek leginkább az a része érdekel, amely a kassai Thália Színpad létrejöttét érinti. Ezért a könyv anyagának más irányú taglalásával nem tudunk, nem is tisztünk vele foglalkozni.
Magának a Tháliának létrehozásában sok apró, alig jegyzett tevékenység – Beke Sándor mellett, s vele –, sok-sok közreműködő névtelen ember munkája is benne volt. Ebben a szívós, hosszantartó küzdelemben mindenképpen segítségre volt szüksége Beke Sándornak. És ez, bár Beke ezekről a segítő kezekről – enyhén szólva úgy beszél, mintha az csupán mellékes dolog lenne – érdemes néhány mondatban megemlékezni. Már csak azért is, hogy helyre tegyük Beke Sándor néhány kiegészítésre szoruló állítását. Ilyen például a földműves szövetkezetekben gyűjtött pénzadományok jelentősége a színészlakások megvételében, vagy az „ipari” színháztermének a megszerzése a Thália részére. De hát mondjuk ki még egyszer: Beke Sándor nem történelmi memoárt írt utódainak, bár szinte lehetetlen, hogy könyvét a történelmi események hű tükre nélkül írja meg. Maga az együttes tagjainak a kiválasztása, a költöztetés, a helyiség, hol az együttes dolgozni, próbálni, bemutatni akar – emberfeletti szervezést és utánajárást igényelt. Mindezt Beke megvalósította – ehhez kétség nem fér, héroszi munka volt. Természetesen Beke mindig, mindenütt megtalálta azokat az embereket, akik munkáját segítették, előmozdították. Viszont jó érzékkel rá is hibázott a dolgokra. Ismerjük el: ezt is tudni kell! De ezekről az emberekről nem megemlékezni, vagy csak érintőlegesen tudomásul venni segítőkészségüket – enyhén szólva: érzéketlenség. Például az „ipari” színháztermének a megszerzése. Erről Beke így ír: „A kassai színház története itt kezdődik. Mikor a pozsonyi terv meghiúsulni látszott, és az ötletemet a szó szoros értelmében aláaknázták. Éppen ülésezett a Csemadok Központi Bizottsága, és ennek tagja voltam. Elmeséltem Dobos Lacinak és a többieknek, hogy mi történt. Erre Schultz György igazgató úr, a kassai ipari szakközépiskola direktora, aki szintén jelen volt az ülésen, felajánlotta, hogy van egy üres, tornára is használt kultúrterme Kassán. Odaadja, de csak akkor, ha építünk helyette egy tornatermet.”
Csakhogy. Csakhogy Gál Sanyi a „Smink nélkül” című könyvében így írja le a teljes igazságot: „Pozsonyban, a Csemadok valamilyen tanácskozásán vettünk részt – Schultz György tagja volt a Csemadok KB elnökségének, s a tanácskozás után a Hviezdoslav téren levő Magyar étterembe mentünk ebédelni. Schultz György, Beke Sándor, Gyüre Lajos és jómagam. Ahogy asztalhoz ültünk, azonnal terítékre került a tornaterem-, színház ügye. Schultz igazgató úr nyilvánvalóan tisztában volt vele, hogy nem az ebéd a fő számunkra, hanem a színház, s így utólag azt is bizonyosra venném, hogy felkészült erre a beszélgetésre. A lényeg az, hogy azonnal feltételt szabott: átadja a színház számára a tornatermet, ha elintézzük az oktatási minisztériumban vagy akárhol, hogy az iparinak új tornatermet építsenek.”
A féligazságok nagyon vissza tudnak ütni, s ilyenre Beke Sándor könyvében a kassai Thália Színpad létrejöttével kapcsolatban, sajnos nem egy ilyen adat van. Kár érte, mert ez nem a pontatlanság, hanem sokkal inkább a „mindent nekem, még az oroszlánt is” rovására írható. Így például nagyon helyesen említi meg Dr. Rácz Olivér iskolaügyi miniszterhelyettes közbenjárását, aki elintézte, hogy az iskolaügyi minisztérium beleegyezzen a színházterem átadásába, és egyben egy új tornaterem építésébe az iskola udvarán. Nélküle nem biztos, hogy a terv megvalósult volna.
A kassai Thália számára kiutalt lakások ügyintézésének véghez vitelében sem érthetünk mindenben egyet Bekével. A dolog így kezdődött: Dr. Merešš, a Kassai Állami Színház igazgatója és új felesége: Cséfalvay Kati, Dobos László tárca nélküli miniszter, Dr. Szabó Rezső, a Szlov. Nemzetgyűlés alelnöke, Ing. Čavara Kassa város polgármestere, és jómagam Kassán a Tátra borozóban fehér asztal mellett értük el azt, hogy Ing. Čavara ígéretet tett: a város tartalék-lakásaiból tízet kiutaltat a megalakuló Thália Színpad részére. E beszélgetés során tett ígéretet Dr. Merešš arra, hogy a nyári szünidőben színpadi előadásokat tartson a Kassai Állami Színházban (?). Erre azonban a későbbiekben a Thália nem tartott igényt. Szőke József is kitér egyik levelében a lakáskérdésre, amely a már említett találkozó után történt, s így volt mi felől érdeklődni – átutazóban Kassán keresztül Eperjesre – Ing. Čavarától Dr. Szabó Rezső miniszterelnök helyettesnek és Szőke Józsefnek. „Néhány nap múlva Szabó Rezsővel…Kassán keresztül Eperjesre utaztunk…javasoltam, látogassuk meg Kassa polgármesterét…Cavara örömmel fogadott bennünket”… A dolog pikantériája ezután következett be. Ing. Čavarát, miután a lakásokat kiutaltatta, röviddel utána funkciójából a városi tanács visszahívta.
Természetesen ezzel még nem fejeződött be a lakások körüli zűrös helyzet. A Thália Színpad továbbra is a komáromi vezetéshez tartozott, s idő közben Dráfi Mátyás leváltása után visszakerült az igazgatói székbe Dr. Krivosik István. Azonnal vizsgálatot indított a kassai színészlakások kiutalása, illetve azok megvásárlása, tulajdonjogi vizsgálata ügyében.
Sajnos, a letelepedési engedély körül sem volt minden a helyén. Tudniillik írásos dokumentum a Beke által jelzett ülésről nem készült, vagy ha igen, szőrén-szálán eltűnt.
Miután a Színpadnak nem volt dokumentálható legális engedélye a kassai letelepedéshez, már-már úgy volt, hogy Kassán ugyan tarthat előadásokat, de székhelye ott nem lehet. Abban az időben én a Kelet-szlovákiai Kerület közművelődési szakfelügyelője voltam, s a felsőbb hatóság részéről megkaptam a feladatot a Színpad letelepedése ügyének rendezésére. Az ügy végleges lezárására alakult egy bizottság, melynek tagjai a következők lettek volna: a kommunista párt ideológiai részlegének Kelet-szlovákiai kerületi osztályvezetője Dr. Olexa, a KNB részéről Dr. Surňák a közművelődési osztály vezetője, és a Komáromi Területi Színház igazgatója. Előtte való nap Dr. Olexa beteget jelentett, Dr.Surňáknak sürgős dolga akadt Prágában – viszont az ülést meg kellett tartani, és véglegesíteni a Thália székhelyét Kassán. Dr. Olexa helyettese Novitzky János, a Területi Színház részéről Dráfi Mátyás igazgató, és Dr. Šurnák helyett az ő távol létében én képviseltem a közművelődési osztályt, mint a kerület magyar részlegének szakfelügyelője. Természetesen mindannyiunk nagy megelégedésére az ülés jóváhagyta a Thália letelepedését Kassán. Ez az egyetlen dokumentum igazolta hosszú éveken át a Thália Színpad jogos, legális jelenlétét a városban. Ezután a rendelkezésemre álló pénzügyi alapból azonnal kiutaltam a Thália részére 70 ezer koronát a költözés fedezésére.
Meg kell jegyeznem, ezek az események akkor játszódtak le, amikor már Beke Sándor Magyarországra költözött, így ezekről nem tudhatott. Mindezek mellett elmondható, hogy Beke Sándor szívós akarata, küzdőképessége, helyzetfelismerése, a dolgok végleges befejezéséig való hajtása nélkül nem alakulhatott volna meg Kassán a Thália Színpad.
Gyüre Lajos, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”45319,45076″}
