Dobos Lászlótól július 31-én Tőzsér Árpád az alábbi gondolatokkal búcsúzott:
„Tisztelt Gyászoló Család és Gyászoló Gyülekezet! Kedves László Barátunk, akitől most íme végső búcsút veszünk!
A magyar kormány kulturális tárcájának, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Magyar Művészeti Akadémiának és a Magyar Írószövetségnek az üzenetét tolmácsolom: a jelzett intézmények az elhunyt Dobos Lászlót, írót, szerkesztőt, közírót, politikust saját halottjuknak tekintik és a gyászoló családnak, hozzátartozóknak, barátoknak, egykori munkatársaknak, küzdőtársaknak őszinte részvétüket nyilvánítják.
Amint Koncsol Lászlótól hallottuk, a szlovákiai magyar szelemiséget és főleg irodalmat akármelyik kiterjedésénél fogva vizsgáljuk, Dobos László személyiségével találkozunk: vitathatatlanul az elmúlt fél század jellegzetes, emblematikus alakja volt, de nemcsak itthon, a „nagy hegyek alatt” (Szalatnai Rezső nevezte így a felvidéki tájakat), hanem Közép-Európának szinte minden régiójában, sőt Amerika nagyvárosaiban is, s mindenekelőtt Budapesten persze, ahol aktív közéleti tevékenységénél, irodalmi munkásságánál, a Magyarok Világszövetségében végzett jelentős szervező és tudományos munkájánál fogva jól ismerték és nagyra becsülték, s ennek a közmegbecsülésnek logikus folyománya volt, hogy 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.
Tisztelt Gyászoló Közösség!
Engedjék meg, hogy ezek után kicsit személyesebb legyek.
Dobos László munkássága rendkívül változatos és sokrétű volt, saját, alkotói irodalmi munkássága mellett azonban tevékenységének legjellemzőbb két területe talán mégis az Irodalmi Szemle c. folyóirat (főleg annak kezdeti szakasza) és a Madách Könyv és Lapkiadó volt. Mindkettő létrejötténél ő bábáskodott, s mindkettőt hosszú-hosszú éveken át ő vezette, irányította, nekem viszont abban a szerencsében volt részem, hogy e két intézményben sokáig munkatársa lehetettem, s így közvetlen közelről figyelhettem meg életének alakulását.
Valamikor, régen a nagy reneszánsz íróról és prédikátorról, Bornemissza Péterről mondták, hogy az „Úristen által izgatott ember”. Állíthatom, hogy Dobos is permanens lázban égő, nagy képzeletű, s igen, valami felső hatalom által izgatott ember volt, állandóan nagy tervekkel és nagy teljesítményekkel. Mert őt a hasonlóan „izgatott” tevékenykedőktől mindig megkülönböztette, hogy ő rendszerint meg is tudta valósítani elképzeléseit, terveit.
Ezt, ha az intézmények beszélni tudnának, az Irodalmi Szemle és a Madách Könyv- és Lapkiadó tudná bizonyítani a legékesebben. De mivel a könyvek, újságok, lapok, szerkesztőségek, kiadóépületek némák, had mondjam el helyettük most én, hogy nem mindennapi ember alapította és irányította őket, s nem mindennapi embertől veszünk ma itt végső búcsút.
És hadd mondjam el a két szellemi műhely helyett és az egykori szerkesztők, munkatársak, s e folyóiratban és Kiadóban megjelent írók hatalmas serege nevében, hogy köszönjük, Dobos László a fél százados önzetlen munkádat, és legyen Neked könnyű a pozsonypüspöki-csallóközi föld!
Isten veled, kedves barátunk!” – búcsúzott Tőzsér Árpád.
Felvidék.ma
Fotó: Petrás Amália
Dobos László búcsúztatásán készült felvételek Képgalériánkban ITT>>> tekinthetők meg.
{iarelatednews articleid=”47675,47672,47669,47644,47641,47640,47558,47537,47533″}
