Mint arról már beszámoltam, Budapesten a Párbeszédek Házában bemutatták a Békességes Szó című könyvet, amelyben Surján László egyik gondolatát idézve „Hét országból ötvennyolcan szólnak arról, hogy mi dolgunk a világnak ebben a kicsiny és zajos szögletében, s hogy sikerül-e példakövetőkből példává lennünk.”
Izgalmas, ugyanakkor mindig nagy óvatossággal kezelt témát érintett a Surján László vezette közösség akkor, amikor az év elején mintegy 100 embert megszólítva arra volt kíváncsi, hogyan gondolkoznak a jobbára a Kárpát-medencében élők. Hozzátéve azonnal: nemcsak magyarok! Már csak ezért is izgalmas belelapozni ebbe a kötetbe. A teljesség igénye nélkül idéznék néhány szerzőt és sorait.
Borboly Csaba (Erdély) írja: „Nagyon átvertek minket azok az értelmiségiek, akik a nacionalizmus és a nemzetállam teóriáival etették a népeket; szlovákokat, magyarokat és másokat. Megrontották gondolkodásunkat, egymás ellen uszítottak minket. Hol ebből a helyzetből a kitörés? Mindenki el tudja mondani, hogy mi az, amit hiányol, s ezt a hiányérzetet egy szóval össze lehet foglalni: szeretethiány. Az elfogadás, a megbecsülés és a szeretet az, ami nélkül nem valósulhat meg a társadalmi béke.”
Duray Miklós börtönévei (1983, Pozsony) alatt megírt, tervezett védőbeszédét teszi közzé, amelyet az 1983. február 1-jén megszakított bírósági tárgyaláson szeretett volna elmondani, benne az alábbi gondolatot és kérdést: „… a huszadik században a magyar kisebbség tudatában s az egész magvar nemzet tudatában is a megélt negatív élmények vannak túlsúlyban. Meg lehet-e vajon oldani ezt az összegubancolódott Duna-menti csomót? De nem a Nagynak nevezett macedóniai Sándor módjára, hanem türelemmel, kölcsönös igyekezettel”.
Vári Fábián László (Kárpátalja) a békességről szól, amely szerinte „ … rendszerint ott van, ahol egyik fél sem pályázik a szomszéd erdejére, legelőjére, egyéb javaira. Így vagyunk mi a kárpátaljai ruszinokkal, akik majd ezer éves közös történelmünk során sohasem fordultak magyar testvéreik ellen.”
Elgondolkoztatóak Petra Nagyová Džerengová (Szlovákia) sorai „Ha Magyarországon vagy Ausztriában járok, soha nem érzem magam idegennek, sokkal inkább úgy, mintha otthon lennék. Természetileg úgy gondolom, sokkal inkább hasonlítunk egymásra a magyarokkal, mint például a csehekkel, még ha a csehekkel nem is olyan régen még egy országban is éltünk. Szeretem, hogy a magyarok tisztelik a kultúrájukat, nyelvüket, s komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy azt meg is őrizzék. Úgy gondolom, hogy elsődleges kötelességünk kellene, hogy legyen, hogy a nyelvet és a kulturális örökséget továbbadjuk gyermekeinknek. Azok a szülők, akik ezt nem teszik, megfosztják gyermekeiket egy szélesebb világlátástól. Saját gyermekeimet arrafele terelgetem, hogy ne kelljen választaniuk két kultúra és nyelv közül, hogy legyenek büszkék arra, hogy két anyanyelvük van, vagyis hogy egy anyanyelvük és egy apanyelvük.”
Szvorák Katalin írja: „A népdal nem ismeri a határokat, nem ismeri a kirekesztést, gyűlöletet. A népdal lelkülete, szépsége azért tudott kimagasló művészetté kristályosodni, mert az egykoron nagyrészt békében egymás mellett élő népek, nemzetek megajándékozták egymást saját népművészetükkel. Politikai véleményt kinyilvánítani ritka alkalom számomra, mert Bartók 1937-ben megjelent gondolata gyakran visszacseng lelkemben: „…ahol a politika kezdődik, ott megszűnik a művészet és a tudomány, megszűnik a jog és belátás.”
A kötet szlovákiai szerzői (a név után a település, és az írás címe): Kotolácsy Mikóczy Ilona (Nagymegyer, a kötet egyik szerkesztője), Ľubo Bechný (Zsolna, Elkerülhetetlen történelmi követelmény), Duray Miklós (Pozsony, Szükség van közös múltbéli élményekre), Marosz Diána (Zsolna, Túróci szlovák-magyar történet), Mikóczy Dénes (Nagymegyer, Harmóniában, békességben, szeretetben, illusztrációként a festményeit is megtaláljuk a kötetben), Petra Nagyová Džengerová (Pozsony, Egyszer felnövünk hozzá), Puntigán József (Losonc, Emberként éljünk és gondolkozzunk), Kornélia Slabáková (Párkány, Ne holmi múltbéli előítéletek), Szabó Erika (Boldog, Ne egymás mellett, hanem együtt), Dušan Trančík (Pozsony, Az egyetlen esély)
A kötet bevezető része József Attila a Dunánál című verse után a Charta XXI mozgalmat és annak lelki gyökereit mutatja be, a zárórész pedig a Megbékélési és Együttműködési díjról és annak eddig díjazottjairól – Śtefan Hríb és Käfer István – szól, közzétéve a díjátadó ünnepségek alkalmával elhangzott beszédeket és laudációkat.
Käfer István záróbeszédében (mely a kötet utolsó írása is) az akkortájt megjelent szlovák történettudományi kézikönyvből idézett részleteket: „Krman Dániel úgy tudott hungarus lenni, hogy Zsolna főterén 170 7. március 8-án szlovákul szentelte meg Rákóczi tüzérségének zászlóit. Rudnay Sándor esztergomi érseknek a XVIII-XIX. század fordulóján mondott szlovák nyelvű prédikációi iskolai tananyagba való természetes magyarázatai az uhorský~hungarus tudat titkának. És vigyázat! Ez az Uhorsko ~Magyarhon titok tovább él! Akkor is, amikor már épültek a nemzeti szekértáborok. 1861-ben Sládkovič még édes hazája szent koronája legszebb diadémjának nevezte Pestet, amikor a vesztébe süllyedő ország szelíd búcsúztatója, Mikszáth Kálmán tudott úgy magyar lenni, hogy egybeforrt szűkebb pátriájának tótjaival.
… Egy Rózsahegyen keltezett latin nyelvű iratban 1579. július 4-én szlovákul olvasható a szöveg Wavrisó kifosztásáról. Balassi 1580. májusa előtt írásban panaszolta, hogy a Schwete-Janszkyak a Holo hegyet is elvették tőle. Jobbágyai Usik András, Štefan Macko, Nohinka, Zellyen, Dzsurov névre hallgattak. Az még nem bizonyított, hogy Balassi írta a Fanchali Jób-kódex nyolc szlovák szerelmes versét. Persze akadhatott-e más, aki olyan színvonalú szlovák verseket alkothatott volna?”
A kötet nem kerül üzleti forgalomba, csak a Charta XXI rendezvényein lesz elérhető, ill. megrendelhető.
Puntigán József, Felvidék.ma
A kötethez a Charta mozgalom rendezvényein lehet hozzájutni. A Charta mozgalom saját honlapján megkezdte a kötetben megjelent írások egyenkénti közreadását.
{iarelatednews articleid=”48467″}