A Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány (NHKKA) adta ki ezt a 20 oldalas füzetet, mely három szerző: Pintér Tamásé, Rózsafi Jánosé és Stencinger Norberté. Közös munkájukban összesen hat katonatemetőt ismertetnek.
Pintér Tamás a bevezetőben egy szomorú statisztikát közöl. „A korabeli Magyarország területéről bevonult összesen 3,614 millió férfi, az 1910-es 18,264 milliós összlakosság 19,78%-a. A harcok során elesett 661 ezer katona, a bevonultak 18,28%-a, az összlakosság 3,62%-a.” (2. o.)
„A Monarchia hadseregének legkülönbözőbb nemzetiségű katonái mellett a magyar katonák a Kárpátokban az államuk ezeréves határait is védték a betörő orosz csapatokkal szemben. A Felvidéken 1914 őszétől 1915 tavaszáig folyt harcokban a szemben álló hadseregek több mint 40.000 katonája lelte halálát. Sírjaik ma is ott domborulnak a Kárpátok magaslatain, völgyeiben meghúzódó 236 katonatemetőben.” (uo.)
Az NHKKA munkatársai 2011 óta kutatják a levéltárakban és a helyszínen az egykori harcok területét, együttműködve a Beszkidek Hadtörténeti Klubbal (BHK – Klub vojenskej histórie Beskydy), mely Homonnán székel. A temetők felújítását a Visegrádi Alap is támogatja. A székesfehérvári Krajczáros Alapítvány is részt vesz ebben a munkában, mely önkénteseket szervez és juttat el a helyszínre. Ezt a nemes munkát Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya is támogatja.
„A közös munkáról, egyes felújított és már magyar nyelvű információs tájékoztató táblákkal is ellátott temetőkről ad rövid áttekintést ez a kis füzet.” (uo.)
A következő fejezet a világháború elején lezajlott felvidéki harcokat ismerteti. A támadó orosz csapatok 1914 szeptemberében jelentek meg először az Uzsoki-szorosnál. Novemberben megkísérelték a betörést. Bruszilovnak ez sikerült az Orosz-hágón keresztül. Homonna és Szinna irányába nyomult előre. November 27-én az osztrák-magyar csapatok ellentámadásba mentek át. Az oroszok visszavonultak. November 28-29-én az oroszok a Duklai-szoroson keresztül Mezőlaborc, Sztropkó és Girált térségében értek el sikereket. December 2-án néhány napra Bártfát is birtokba vették. (Erről Borisz Paszternak világhírű regénye, a Doktor Zsivágó is megemlékezik.) Kemény harcok után, december 9-én Bártfa felszabadult. Az osztrák-magyar csapatok folytatták az előrenyomulást, az oroszok kiszorultak a Kárpát-medencéből.
A következő évben a Monarchia hadvezetése fel kívánta menteni az oroszok által körbezárt przemyśli erődrendszert és ezért csapatokat vont össze a Duklai-hágó környékén. A január 23-án indított kárpáti téli csata azonban kudarcba fulladt. A január 28-29-i orosz ellentámadás áttörte az osztrák-magyar csapatok védelmi állásait és ismét bejutott a Kárpát-medencébe. Ugyancsak kemény harcok árán, 1915. február 5-én a Felsővízköz-Szinna vonalon megállították a támadókat. Przemyśl kénytelen volt megadnia magát. Az így felszabadult orosz erőket március 19-ről 20-ára virradóra támadásba lendítették a Laborc völgyében Homonna, az Ondava völgyében Sztropkó irányában. Az áprilisban zajló húsvéti csata Sztropkó környékén vezetett a legsúlyosabb összecsapásokhoz. Újabb osztrák-magyar csapatok és a német Beszkidi -hadtest bevetésével a támadást a Felsőalmád-Telepóc-Zellő-Újszomolnok, illetve Nagypolány-Juhászlak-Kistopolya-Oroszpatak-Harcos vonalon leállították. Ezután a Monarchia csapatai megerősítették védelmi vonalaikat, a helyzet normalizálódott. Május 2-án Galíciában August von Mackensen vezérezredes sikeres offenzívába kezdett. Az egyesített német és osztrák-magyar haderő Gorlice térségében áttörte az orosz védelmi vonalakat, aminek következtében a Felvidéken harcoló orosz csapatok kénytelenek voltak visszavonulni. A Magyar Királyság felszabadult.
A harci cselekmények mindkét oldalon komoly veszteségekkel jártak. Az elesettek temetése a frontvonal mozgása miatt nagy nehézségekbe ütközött. Amint erre lehetőség adódott, a személyazonosság megállapítása után eltemették őket,. a tiszteket koporsóban, a közkatonákat sátorlapba tekerve. A szertartást tábori lelkész végezte. Ha erre nem volt mód, akkor a csapat kijelölt elöljárója temetett és a pap később szentelte meg a sírt.
Az Osztrák-Magyar Monarchia hadvezetése még a harcok idején három Kriegsgräber-kommandót (Hadisír-parancsnokság) szervezet. Ezek feladata a temetetlen holttestek összegyűjtése, a katonasírok megszüntetése és nagy gyűjtőtemetők kialakítása volt. Ott nyírfakereszteket helyeztek a sírokra és a sírkerteket fakerítéssel vették körül.
Az első Csehszlovák Köztársaság idején folytatódott a temetők építése és felújítása. Ez a Nemzetvédelmi Minisztérium feladata volt, mely együttműködött a pozsonyi csendőrparancsnoksággal. A második világháború után ezekkel a sírokkal senki sem törődött. A Szlovák Köztársaság megalakulása után, a katonatemetők gondozása a helyi elöljáróságok hatáskörébe került.
Az egykori harcok helyszíne ma az Eperjesi kerületben, a bártfai, felsővízközi, sztropkói, mezőlaborci, homonnai és szinnai járásban található. Az itteni katonatemetők feltérképezését és helyreállítását a BHK végzi. Nyilvántartásuk szerint, a 236 temetőben 43.800 osztrák, magyar, német és orosz katona nyugszik.
Jobbos (GPS: N 49,11866 E 021,49137), mely 1964 óta Repejő része, a tárgyalt időszakban többször is gazdát cserélt. A településen és az Olyka völgyében 1914 november végétől a következő év május elejéig komoly harcok zajlottak. A halottakat egyrészt a jobbosi görög -katolikus templom köré és a temetőben hantolták el. Az elesettek listája hiányos. 64 elesett katona neve ismert, akik Jobboson nyugszanak. Repejőn a görög -katolikus polgári temetőben 27 hősi halottat temettek. Itt nagyobb számban oroszok is pihennek. A többi helyszín azonban nem azonosítható.
1930-ban a sztropkóolykai csendőrörs (a települést 1944-ben Homonnaolykával egyesítették) által gondozott jobbosi templom melletti katonasírokat a környékbeliekkel exhumálták és mind a magyarok, mind az oroszok földi maradványait a temetőben közös sírba helyezték. Ennek a katonatemetőnek az azonosítására és felújítására idén került sor. A görög -katolikus templom mellett nemrég avatták az emlékművet.
A Ciroka-folyó völgyében fekvő Nagypolány (N 49,05270 E 022,18365) már nem létezik. A Cirokaófalui-víztározó építésének esett áldozatul további hat községgel együtt. A katonai temető a községi temető északi szélén, a Szent Mihály-templom romjai mellett található. Itt 1965 négyzetméteren közel 340 elesett katona nyugszik. Már az 1914. évi őszi nagy járványok idején hozzáfogtak a katonai temető kialakításához. A településen tábori kórház működött. Brassói és kolozsvári alakulatok katonái voltak az elsők, akiket ide temettek. A temető 310 sírhelyből és 12 közös sírból áll. A levéltári kutatások sok katona nevét tették ismertté, de a sírok ma már nem azonosíthatók. Azok hét, félkörben helyezett sorban ölelik körül a romtemplomot. A központi emlékmű egy rotunda, melyet az említett templom maradványaiból alakították ki. 1917-ben Lamping József építész, a Hadisírok Felügyelőségének műszaki előadója fejezte be a sírkert kialakítását. A község megszűnéséig a területet gondozták. A felújítási munkálatokhoz 2007-ben fogtak hozzá, a növényzetet kivágták. A következő évben a kis rotundát és a hozzá vezető lépcsőt kijavították. Mivel a terület a Poloninek Nemzeti Park része, külön engedély szükséges a temető látogatásához. Annak gondozását a Takcsányi Községi Hivatal és a Nagypolányi Vadásztársaság végzi.
Takcsány (N 49,00079 E 022,13353) szintén a Ciroka völgyében fekszik. Az orosz csapatok 1914. november 22-én foglalták el. November végén felszabadították. Az 1915-ös tavaszi, második orosz betörés már nem érte el. A településen kórház működött, ahol betegek ezreit kezelték. Az 1914-es őszi kolera- és vérhasjárvány igen sok áldozata is itt nyugszik. A takcsányi temető az Úri Erdő nevű részén található. 1933-ban polgári temető létesült mellette, így a kettő nem különül el egymástól. A katonákat 1914-től kezdődően folyamatosan ide temették. A sírkert végleges, díszes kialakítására 1917-ben került sor. Ezt a munkát is Lamping vezette. A temetőt szintén fakerítés vette körül boróka- és lucfenyőkkel. A központi emlékművet és a tömegsírokat szomorúfüzek övezték. A fakapu felirata: „1914-1918. A világháborúban elesett hős katonák temetője.” A központi emlékművön szintén felirat volt olvasható: A hazáért 1914-1918.
Az első Csehszlovák Köztársaság idején minden május 1-jén megemlékezést rendeztek a gondozott temetőben. Az 543 háborús sírhelyből 516 önálló, 6 közös és 17 a tömegsír. 531 katona neve ismert, 417-é nem. Ide temették a Takcsány más területén, vagy a közelben eltemetett katonákat is. Jelenleg a helyi önkormányzat gondozza.
Ezt az elhanyagolt temetőt is 2007-ben kezdték helyreállítani. 2011-ben felújították az emlékművet, a sírokra keresztek kerülnek és a temető bejáratánál emléktábla áll. Az E-parcellában nyugszik az a 117 ismert katona, akik eredetileg a cirókaófalui katonai temetőben voltak eltemetve, nyugodtak, melyet szintén Lamping alakíttatott ki. A Cirokaófalui-víztározó miatt ezt a települést is felszámolták és a katonák földi maradványait 1986-ban Takcsányba szállították.
Velkő (N 49,23738 E 021,75318) sírkertje az orosz front legnagyobb felvidéki katonatemetője. A Sztropkó mellett fekvő községben utólag hozták létre a harcok elcsitulása után. A környékbeli hősi halottakat a Mezőlaborcon felállított hadisírgondozó alakulat exhumálta és Velkőn gyűjtötte össze. 1915 tavaszán rendkívül súlyos harcok tanúja volt ez a terület. Az Ondava és az Olyka folyók között harcoló alakulatok komoly veszteségeket szenvedtek. A temetőbe vegyesen temettek orosz és osztrák-magyar hősi halottakat. Csehszlovákia megalakulása után folytatták ezt a munkát. A temetőkataszter 8862 ismeretlen hősi halottat említ. A szocializmusban a többi temetővel együtt elveszítette kegyeleti jellegét. Felújítása 2010-ben kezdődött, s a azóta is folyik.
Vendégi (N 49,11447 E 022,14777) az Udava völgyében fekvő település. A front 1914 novemberében érte el először. Rövid megszállás után az ellenséget kiűzték, de 1915 elején megint súlyos harcok színtere lett. A település délnyugati szélén temettek el 112 hőst a katonai temetőbe, mely összemosódott a polgárival. 47 sír található itt, melyek közül 25 egyéni, 18 közös és 4 tömegsír. Ezek közül csak nyolc katona neve ismeretlen, köztük van egy oroszé is. A felújítás a sírok azonosításával kezdődött.
Világ (N 49,16525 E 022,04136) község közeli magaslatain 1915 tavaszán a második orosz betörés alkalmával zajlottak súlyos harcok. A Világ és Meggyfalu közötti Gusina-magaslat volt a védelem kulcspontja. Ha azt sikerült volna az oroszoknak bevenniük, akkor már könnyen betörtek volna a magyar síkságra. Több alakulat kimagasló helytállást tanúsított. Csak a békéscsabai 101. gyalogezrednek száz hősi halottja volt, ők a szuronyrohamok során veszítették életüket. A katonasírokat a háború után exhumálták és áthozták a polgári temetőbe, melyet sokáig bozót borított. A bozótirtás tavaly kezdődött. Harminc egyéni, hat közös és 10 tömegsír lehet a temető területén. 123 katona sírját exhumálták, de a munkát végző bizottság nem jegyezte fel, honnan, hány sírt temettek át. Így nehéz megállapítani, ki hová került. A helyreállítási munkák során a központi kereszt töredéke is előkerült.
A füzet számos fényképet is közöl a temetőkről és a felújítási munkálatokról.
Azzal a szándékkal adták ki ezt a kis füzetet, hogy felhívják a figyelmet erre a nemes munkára, s még többen kapcsolódjanak be és minél többen keressék fel ezeket a temetőket, ahol azok nyugszanak, akik életüket áldozták a Nagy Háborúban.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
