Csáky Pál „Beszélgetések a nemzettudatról” c. sorozatának vendége volt április 9-én Takács András, aki egy élet tükrében szólt a kultúrát teremtő Csemadokról, a felvidéki magyar tánckultúráról és az ezt biztosító társadalmi tevékenységről.
Az eseményre a Magyar Közösség Pártjának pozsonyi székházában került sor, amelynek előcsarnokába egyébként időközben felkerült a Pro Probitate – A Helytállásért díjazottak emléktáblája, és itt a 2006-os évnél éppen Takács András neve olvasható. A több éve tartó eseménysorozatról először hiányzott a házigazda Csáky Pál, a szervező Pro Futuro Hungarica polgári társulás elnöke, aki európai parlamenti képviselői teendő okán külföldön tartózkodott, ezért nem jöhetett el Pozsonyba. A beszélgetést Dunajszky Géza tanár, újságíró vezette, aki jó ismerője Takács András életének, munkásságának, annál is inkább, hogy „Csemadokosként” és énekkari vezetőként éveket, évtizedeket töltött vele dolgozva.
Dunajszky Géza bevezetőjében elmondta, Takács Andrásról szólva négy területen is folytatódhat a beszélgetés, az emberről, a Csemadok-aktivistáról, a táncosról és a felvidéki magyarról. Mindegyik területen a 84 éves Takács András letette névjegyét. A beszélgetésre annak apropóján került sor, hogy a közelmúltban megjelent Takács András önéletrajzi ihletésű könyvének második része, A legkisebb fiú vándorlásai II. A könyvből Molnár László olvasott fel részleteket. Dunajszky Géza igyekezett úgy irányítani a beszélgetést, hogy olyan témák, gondolatok is a felszínre kerüljenek, amelyek azok számára is újat jelentenek, akik olvasták a könyveket.
Az 1931-ben Gömör szülöttjeként világra jött Takács András ifjúkorában a politikai-történelmi viharok okán középiskolásként Miskolc városában élte diákéveit. 1945 és 1948 között ugyanis a Beneš-dekrétumok következtében csehszlovákiai iskolában nem folytathatott volna magyar nyelven tanulmányokat. Már Miskolcon elkezdte néptáncos és néprajzos tevékenységét, és ráérzett, egész életében ezt szeretné csinálni. Amikor már Csehszlovákiában is lehetett magyarul tanulni, visszajött, és a komáromi gimnáziumban folytatta tanulmányait. „Sajnos, nagyon sokan voltak, akik Magyarországon maradtak. Azért sajnos, mert a felvidéki magyarság így olyan mértékű szellemi hiányt szenvedett el, amely még a mai napig is érezteti hatását” – mondta Takács András, aki a pozsonyi magyar pedagógiai gimnázium esti tagozatán érettségizett (1952), majd Nyitrán levelező tagozaton magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett. A Szlovák Állami Népművészeti Együttes táncosaként, a Csemadok szakelőadójaként nagy szerepet volt a Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes (Népes) megalapításában, a tánckar művészeti vezetője és koreográfusa volt. Az Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes tánckarának művészeti vezetője, koreográfusa és igazgatója is volt.
Komáromi évei alatt kezdett el dolgozni Ág Tibor népzenegyűjtővel. Az a népzenei és táncmozgalom, amelyet elindítottak, óriási hatással volt a Csehszlovákiában élő magyarság kulturális életére. Történt ez egy olyan időszakban, amikor a Csemadok volt a felvidéki magyar identitástudat megtartásának legnagyobb bástyája. „Az alapszabály értelmében hivatalosan nem foglalkozhattunk politikai tevékenységgel, teljes erővel a kultúrára összpontosítottunk. Annak keretében létrehoztuk azokat az együtteseket, csoportosulásokat, akik továbbvihetik a nemzeti öntudat megtartását” – mondta Takács András, aki egész életében a Csemadokban dolgozott, onnan is ment nyugdíjba. A rendszerváltozás első éveiben azonban nagy változás állt be a Csemadok életében, megszűnt annak állami támogatása. Ezért nehéz összehasonlítani a Csemadok tevékenységét a szocializmus éveiben, illetve a rendszerváltozás utáni korszakban. „A folytonosság biztosítására törekedtünk. A Csemadok politikai vezetése is megértette, hogy a kultúránk óriási érték. Mi voltunk az első fecskék, akik a második világháború után a színpadon magyarul daloltunk, táncoltunk.” – emlékezett vissza Takács András.
Oriskó Norbert, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43916,41552″}
