A várostól északnyugatra, a Vöröshegy lábánál fekvő Rozália temetőt az elmúlt hétvégén sokan látogatták meg. Ennek két oka is volt. Az egyik, hogy a hagyományos, minden hónap első hétvégéjén megtartott kassai barangolások ebből az alkalomból ennek a temetőnek az ismertetését vették célba.3-án, szombaton zajlott a magyar nyelvű barangolás.
Ahogy beléptem a kapun, Márai Sándor szólt hozzám:„Mostanában beszédesek a holtak. …kimentem a régi temetőkbe, a Kálváriára és a Rozáliára, térdig jártam a tavaszi gazban, sírkövek között csetlettem, átmentem a köztemetőbe, s egyszerre szólani kezdtek hozzám az ismerősök. Minden név ismerős e fejfákon, e korhadó köveken. Ez itt Kassa, a régi, a másik, ezek a nevek. Hosszan beszélgettem velük. (…) Jártam a temetőkben s megtaláltam a nagyszülőket, kiket oly divatos ma keresni: sírkeresztjük ledőlt, de a holtak helyükön maradtak… Mind itt feküsznek, akik munkával, ötlettel, életmóddal, szertartással megalkották a régi várost: jártam a sírok között, s emelgettem kalapom. (…) Itt fekszik egy kézműves, iparos és patrícius polgárság, mely évszázadokon át szállított Északnak és Keletnek bronzot, bútort, sert, kegyszert, szappant, kelmét. (…) Ez a jelenség magyar városokban ritka: leültem nagyanyám sírjának peremére, s elbeszélgettem a kassai holtakkal e tünetekről. A holtak már évszázad előtt is magyarul beszéltek Kassán. Hetven-, nyolcvanéves sírok feliratai magyar nyelven kívánnak áldást, békességet a német nevű elköltözöttnek. (…) S a régi mesterségen át őrzött egy életformát, amelynek közönséges neve: magyar kultúra.
(…) Személyes dolgom is volt velük, jól kibeszéltük magunkat. Innen, a Rozália sírhantjai közül, talán legnemesebb Kassa arca: tornyai és háztetői megtöltik a kék légi teret, s az élettér jogát, mely egy város körzete, féltékenyen őrzik a holtak is. Olvastam az ismerős neveket, s minden név mögött derengett az életforma, mely közös volt, s melyhez a név viselője tartozott. (…) Az életkeret megmaradt minden viszályon át, a holtak őrzik az életteret. Az élők dolga, hogy megőrizzék és továbbépítsék ezt az életformát, mely mintája a magyar kultúrának.”
Amikor készültem az esedékes barangolásokra, járkáltam a sírok között. A parcellák sorszámának logikáját nem sikerült megfejtenem, mert aszerint nem lehetett tájékozódni. Halász György 508 oldalas munkája volt a kalauzom, mely feldolgozta e sírkertet. Sok sírt benőtt a gaz, a borostyán, melyet le kellett tépnem, hogy a felirat olvasható legyen. Olyan művelet volt ez, mintha skalpolnék. Mintha dús parókát vennék le valakinek az obeliszkjéről. Azonban egyes sírköveken már nincs felirat, vagy nagyon nehezen olvasható. Sok a kidőlt sírkő, egyeseket csak azért pusztítják, hogy ha család nem jelentkezik, jó pénzért el lehet adni. Az egyik fémkeresztet teherautóval változtatták kérdőjellé. Egyes sírok védelmet élveznek, de már rég az egész temetőt védetté kellett volna nyilvánítani, hogy a modern sírok sivársága ne falja fel a múltat. Egyes sírokon sárga cédula, mely jelzi, annak napjai meg vannak számlálva. Ma már a temető nem végső nyughely. Kegyeletsértő kufárkodás zajlik a háttérben.
Járva a sírok között, megtaláltam annak a dékánnak a sírját, aki annakidején közölte velem, az egyetemen nincs keresnivalóm. Nem így mondta, de ez volt a lényeg. Ezzel egyetemi karrierem lezárult még mielőtt megkezdődött volna. Hirtelen Ratvaisky László sírja előtt találtam magam, akihez segítségért fordultam, hogy szerezzen munkahelyet. Nem tudott. Ő a kolozsvári Ferenc József Egyetemen szerezte diplomáját, amit a háború után nem akartak elismerni, mivel azt hitték, ilyen intézmény nem létezhetett. A fiatalon elhunyt Furman Zoltán készített vele interjút, mely mindmáig szalagon várja felelevenítését. Mitro Béla sírjánál is megálltam. Családja a Belo nevet vésette a sírkőre. Amikor kézhez vehette a Magyar Igazolványt, azt örömében össze-vissza csókolgatta. Pattogna az öreg, ha tudná, milyen csúfot űztek vele.Nagy sportember volt, a város első sípályáit építette, 1936-ban kerékpáron járta be Magyarországot. Interjúkat készített számos operett-csillaggal. Honthy Hannával, Rátonyi Róberttel, Röck Marikával… Együtt vele pihen fia, a méltatlanul feledett Mitro Attila (1940-1967) síbajnok, számos verseny és bajnokság győztese.
Ebben a sírkertben a város neves családjainak kriptái és sírjai találhatók. Az Aranyossy-kriptában nyugszik Aranyossy Ákos (1870-1898) tehetséges festőművész, aki elborult elmével, önkezével vetett véget életének. Arisztid és Andor jogász volt. Mondják, az ikreknek hasonló sorsuk van. E két testvér ezt cáfolja. Andor 1929-ben vadászbaleset áldozata lett. Arisztid 1955-ben hunyt el (II-es parcella, 217-es sír). A klasszicista kripta málladozik, belül csak rég elszáradt koszorúk maradványai szomorkodnak. Bayer János sörgyáros gyönyörű neogótikus kriptája is málladozik, nevet már nem lehet rajta olvasni (I-118). A Benczúr család tagjai a híres festőművész rokonságához tartoznak (III-252). A Czitó család kriptája ápolt, mert a leszármazottak még élnek. „Itt nyugszik Czitó Dániel Kassa város volt utolsó alkotmányos főbírája szül 1814. jan. 26. elhunyt 1881.okt. 5. Az ég urának örök áldása kísérje öt!” (IV-180). Déry János textilüzlet tulajdonos volt (V-9).Itt pihen Dessewffy Koppauer Zsuzsanna, Dessewffy Sándor püspök édesanyja (II) és a Fiedler család számos tagja. Ők vállalkozók voltak. Egyik sírjukat szép szobor díszíti. (II-260; III-250) A Haltenbergereket is sokan ismerték (3-184b), ugyanúgy, mint a Hegedűsöket (I-1), Laszgallnereket (I-110e), Megayakat (III-249), Polinszkyakat (III-192), Schalkházokat (III-198), Szakmáryakat (III-28), Tordássyakat (II-212)… Boldog Salkaházy Sárának is van képletes sírja. Rajta felirat: „Hadd legyek én az áldozat… nem a magam hanem az Isten erejében bízva!” (III-198). Az Oelschläger család sírja a fal mellett található. Rajta egy szobor. Itt kellene nyugodnia Oelschläger Őry Lajosnak is. A családot kiebrudalták 1945 után Kassáról és a neves építész Miskolcon hunyt el. Családja hamvait Kassára szeretné hozni (I/a). Többek között itt nyugszik a város neves építésze Répászky Gyula (1870-1925; VI-13). Sok szép épületet köszönhetünk neki. Johann Georg Kitzling (1757-1809) építész a fogadalmi kápolna tövében pihen. Neve azonban a síron már nem olvasható. A jezsuita templom tornyainak és az evangélikus templom tervezője volt. A régi színház építésének felügyelőjeként dolgozott. Sírja a legrégebbi e sírkertben (I-14). Továbbá Blanár Béla (1867-1932) (VII-12) és Éder Ödön (1843-1912) polgármesterek (III-188). Halász-Hradil Elemér (1873-1948) (III-240) és Kőváry Szilárd (1882-1916) (III-76) festőművészek… Ez utóbbi sírját is annyira benőtte a gaz, hogy azt meg kellett tisztítani, máskülönben olvashatatlan lenne a felirat. Gróf Andrássy Imréről (1795-1885) a család krónikása azt jegyezte fel, hogy „elhibázott életű ember volt”, aki „céltalan életet élt, adósságokba verte magát, úgy, hogy betléri birtoka csődbe került.” Kassán élt. „Unokaöccsének, Manó grófnak jóvoltából évjáradékban részesült, az mentette meg a nyomortól. Egy színésznővel élt, és hogy a hölgytől született leánygyermekét, Jolánt (férjezett Szentmiklóssyné) törvényesítse, már előrehaladott korában egybekelt a színésznővel.” E viszony miatt kellett távoznia a hadseregből(I-177). Testvére, Ferenc is hasonló sorsra jutott. Papnak készült, szintén adósságokba verte magát, elpazarolta minden vagyonát. „Utolsó éveit Kassán töltötte, a szakácsnőjét vette nőül.” Hiába, „gyomron keresztül jő a szerelem”. Dienes Adorján (1872-1957) plébános sírja nem messze található az egyik bejárattól. A terület, ahol nyugszik premontrei szerzeteseknek lenne fenntartva, de ezt senki sem tartja tiszteletben. Egy sor modern, ízléstelen sír található körülötte. Számos kötetet írt. A regélő romok, melyben a várak regéit dolgozta föl, két kiadást is megélt. A Dani bácsi eseteiben (Kassa 1926) meg a Bodrogköz történeteit meséli el furfanggal. Célját is bevallja: „Úgy gondolom kedves testvér, hogy te is kiérezted Dani bácsinak szavaiból ezt az ő tulajdonságait, úgy gondolom, hogy magyar ember beszélt a magyar szívekhez. Azon magyar szívekhez, melyek fölött megviharzott az idők járása…
És hát ilyenkor, mikor zúg a vihar odakint, mikor meg-megrázza közéletünknek zúzmarás ablakát az érzelmek fagyos leheletű és dermesztő szele, mikor sújtanak a magyar lélek gondjai: ugye testvér mily jól esik ilyenkor egy jó barátra akadni s egy olyan jó barát beszédjén felüdülni, aki az ő életderűjével eléri azt, hogy elsimulnak homlokunk ráncai, melyeket a magyar ég zivataros felhőjárásai vontak oda.” Virágnyelven tudatja a szerző azt, amit Szvatkó Pál oly szellemesen mond ki később: „Csehszlovákiában a kisebbségek alulról szagolták a demokráciát.” Dani bácsi kis időre feledteti ezt a zord valóságot.
E temetőben, melyben először 1764-ben temettek, hozzávetőlegesen 2000 hely van. Sajnos, sok sírt benőtte a borostyán, sokat nemcsak az idő vasfoga pusztítja. Sok védett, de mivel az újgazdagok szeretnek ide temetkezni, így mégis eltünedeznek a régi sírok. Egy időben az interneten megtalálható volt a halottak listája, de azután levették, mert sokan reklamáltak, hogy a megjelölt helyen más nyugszik már, nem a felmenőjük.
A Rozália fogadalmi kápolnalétrehozását a pestisjárvány idején határozták el (1710). A pestis ellen védelmező Szent Rozália tiszteletére emelték, ahogy ezt az épület homlokzatán egykor olvasható felirat hirdette: A pestis megszűnéséért Szent Rozáliának szentelve 1715-ben. – Ob pestem sedatam divae Rosaliae dictata MDCCXV. Építője Tornyossy Tamás céhmester volt (1714-15). 1762-ben búcsúengedélyt kapott.Szeptember 4-ét – a szent ünnepét – követő vasárnap tartották. 1809-ben katonai szertárnak, 1812-ben katonai gabonaraktárnak használták. Cseh István kassai püspök (1821-31) állíttatta helyre. Azóta többször restaurálták.
A nyolcszögű, kupolás épület emeletén karzat található. Mennyezetén földgolyón trónoló Atyaistent láthatjuk. Az oltár fölötti párkányzaton Dávid király és egy angyal ábrázolása, aki halálfejet, pallost és vesszőnyalábot kínál (az éhség, háború és pestis szimbóluma). Dávid lábainál lant és egy nyitott könyv hever. Az 50. Zsoltár kezdete olvasható benne latinul: Könyörülj rajtam Isten. – Miserere mei Deus. Szemben, a karzat felett szintén latin felirat: Mert zarándokok vagyunk előtted és jövevények, mint atyáink mindnyájan. Krónikák Könyve I. 29. – Peregrini enim sumus coram te et advenae sicut patres nostri. I. Par. 29. Alatta felirat: Jótevők műve – Opus Benefactorum. A barokk templom oltára Jézust szoptató Madonnát ábrázol. Bal oldalán Szt. Sebetyén, jobb oldalán Szt. Rókus. Az oltárszekrényben fekvő Szent Rozália szobra. Ez arra utal, hogy Szt. Rozália (1100-1120 – ~1166) Monte Pellegrino barlangjában remetéskedett, ahol meg is halt. Az 1624-es pestisjárvány idején találtak rá, ahogy a cseppkőbarlang földjén feküdt, bal karját vánkosul használta, jobb kezében feszületet tartott. Testét a kicsapódó kalciumkarbonát tartósította. Két oldalán Szt. Katalin és Szt. Borbála ovális képe. Az oltár mögötti helyiség két ajtaján Szt. Benedek, aki a Kisjézust tartó Szűzanya előtt térdel (balra) és Szt. Szórád bencés remete szögekkel kivert faüregben ül (jobbra). A bejárattól balra lourdi kápolna található.
Minden egyes sír külön sorsról tudna beszélni. Elpocsékolt életekről ugyanúgy, mint értékes, érdemekben gazdag életpályákról. Nincs hókuszpókusz, mellyel ezen utólag változtatni lehetne!
Kilépve a temető kapuján ismét Márai szól hozzám: „- Most mi lesz? – kérdeztem búcsúra a holtaktól…” Mintha Medveczky Ede nagyprépost teherautóval kérdőjellé formált sírkeresztje is ezt kérdezné.„— Hová sodor élőt és holtat, várost és életformát a viharos idő?… De a holtak hallgattak. Azzal a bölcsességgel hallgattak, mint a város tornyai, némán s mégis kifejezve jelenvalóságukkal az időszerűnél erősebb akaratot, hogy megmaradni több, feladatszerűbb vállalkozás, mint szerezni és hódítani. Megértettem hallgatásukat, megköszöntem a tanácsot, s elköszöntem az öregektől.” Cs. Szabó László, neves erdélyi esszéíró vallotta: „Kassát és Pozsonyt akkor is visszakérném, ha már egy szál magyarja se volna. Csináljunk becsületes vásárt: ne csak eleven hússal mérjünk jelképeket, hanem azokkal a halottakkal is, akiket a századok magukba fogadtak. Százalékkal mérnek? Mérjünk temetőkkel.”
További képek a temetőből fotógalériánkban tekinthetőek meg ITT>>.
Balassa Zoltán, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55081,55026,54928,54784,54766,54708,53711,53599,53212,53200″}