A bűvös március 5-i dátum közeledtével egyre inkább érzi a választó, hogy beindult az ígéretkampány is, amelyből természetesen a szlovákiai magyar politikus se maradhat ki. Ebben még nincs is semmi különös, hiszen, mikor ígérgessen az istenadta, ha nem kampány idején. Ő már csak ilyen.
Igaz, toronyórát lánccal eddig még senki nem ígért, amit én, személy szerint, fölöttébb hiányolok, mert mi van, ha a szlovákiai magyar választónak pont arra van gusztusa? Úgyhogy javasolnám, ez is kerüljön fel a listára, hisz egyetlen szavazatot se szabad hagyni elveszni.
Na, szóval, ott hagytam abba, hogy ígéretekkel tele van a padlás, de a hogyanokról valahogy már nem esik szó. Pedig, ez volna itt a lényeg.
A hogyan?
Ha ironizálni akarnék (valljuk be, nehéz nem ironizálni olyankor, amikor a saját politikusaink néznek hülyének minket), jeles szlovákiai magyar politikusok most nagyon igyekeznek kitérő válaszokat adni, amikor a lényegről kellene beszélni.
Például, arról, hogyan kerülhető el az, hogy egy magyar többségű városkában felmondási oknak tekintsék, ha egy eladónő az üzletben magyarul köszönti a magyar vevőt.
Vagy arról, hogyan akarják elérni, hogy a mi gyerekeink is megtanuljanak ugyanolyan jól írni, olvasni az anyanyelvükön, mint szlovák kortársaik.
Vagy azt, hogy teljesen alkotmányellenesen ne fosszák meg a szlovák állampolgárságától azt, aki egy másik állam polgárságát is felveszi.
Mindez azonban, úgy látszik, hidegen hagyja politikusainkat, mert ígérgetni kifizetődőbbnek tartják, mint holmi hogyanokra válaszolni.
Tényleg, akkor már ígérhetnének toronyórát lánccal is. Nem mindegy, hogy melyik ígéretüket nem tartják meg?
Sztakó Zsolt, Felvidék.ma
