Leitner Nicholausként született a múlt század elején, s bár több színdarabjával, így az 1937-ben bemutatott Illatszertárral is megmutatja oroszlánkörmeit, egy évvel később mégis úgy dönt, a tengerentúl keresi boldogulását. S ami honfitársai közül csak keveseknek sikerült, neki igen. Sikeres lett odaát. Az Illatszertárat viszont már csak a halála után fedezték fel Magyarhonban, azóta viszont sokszor színpadra került, s mint legutóbb Jókán, mindannyiszor bizonyságot nyert, hogy a múlt század egyik legragyogóbb magyar színpadi munkája. Olyan, amilyenhez hasonlót csak Molnár tudott. S a jókaiak nagyon értenek „lászlómiklósul”.
Nem siették el a jókaiak az Illatszertár bemutatóját, jó két évig készültek rá. A bemutató azt bizonyította, megérte a várakozás. Farkas Anna és Mészáros Beáta rendezésében egészen különleges, hangulat gazdag előadást láthattunk, telis-tele élethalál-érzelmekkel, s bár a bemutatónak plusz súlyt ad a közelgő karácsony, meggyőződésem, hogy a jókaiak előadása akár negyvenfokos hőségben is kiállja majd a próbát.
László Miklós a legnagyobb magyar humoristák közé tartozott, olyan sztárokkal együtt ontotta a jobbnál jobb kabarétréfákat, mint Nóti Károly, Vadnai László, Békeffy István, Lőrincz Miklós, s ahogy azok, ő is egészestés színdarabokra vágyott. 1934-ben a Legboldogabb Ember című darabja elnyerte az Akadémia Irodalmi díját, s azt a Nemzeti Színház is bemutatta. De az igazi sikert az Illatszertár hozta meg a számára, amelyből Amerikában több filmváltozatot is vászonra álmodtak, sőt gondolták volna, A szerelem hálójában című Tom Hanks-film is az Illatszertár alapján készült.
Nálunk csak 1987-ben fedezik fel, amikor Hajdufy Miklós tévéjátékot forgatott belőle Bodrogi Gyulával, Pap Verával, Kern Andrással és Benedek Miklóssal a főszerepekben. Azóta a magyar színpadok egyik nélkülözhetetlen darabjává avanzsált, megrendezte Benedek is a József Attila Színházban, s amíg a tévéjátékban Kern még Asztalos urat játszotta, ma a Centrál Színházban már Hammerschmidtet adja.
Remek választás volt a jókaiak részéről, hogy a Hyppolit, a lakáj, a Van, aki forrón szereti és a Liliomfi után ezt a darabot választották. Amíg az előbbiek primér komikuma érvényesül elsősorban, László Miklós darabja remek lehetőséget biztosít az egyes figurák belső énjének megmutatására is. „Csak” drogisták élethalál boldogságküzdelmét látjuk, s László a belső tragédiákat mesterien ötvözi az egyes helyzetekből kihozható komikummal, s ez adja a darab nehézségét is. Hallatlanul nehéz feladat a darabból sugárzó jellem- s helyzetkomikumot beoltani a mindvégig jelen lévő személyes tragédiákba. A jókai rendezők érdeme, hogy többnyire halálpontosan működik a gépezet, s vannak pillanatok, amikor tapad ránk a csend és a borzongás. Ilyen ütős pillanat az első felvonás zárása is, amikor az a bizonyos pisztoly elsül, s a néző a második felvonás elejéig csak sejtheti, hogy halántékot ért-e a golyó vagy sem.
A történet egyszerűnek tűnik, egy illatszertár alkalmazottjainak mindennapjaiba leshetünk be, amelyet Hammerschmidt Miklós tart egybe. De a sok éves gyakorlat egyik percről a másikra megváltozik, ugyanis a főnök tudomást szerez arról, hogy a felesége csalja. Méghozzá az illatszertár egyik alkalmazottjával. Hammerschmidt gyanúja a bolt legfiatalabb és legcsinosabb alkalmazottjára, Asztalosra terelődik, akit el is bocsát az üzletből. Asztalos eközben reménytelenül szerelmes egy levelezőpartnerébe, akiről nem is sejti, hogy ugyanabban a boltban ő is fogpasztát árul. A történet további folytatását nem illik elárulnunk, ugyanis a jókaiak előadása még sok-sok néző után kiált.
Amatőr társulat lévén, a sikeres előadás elsődleges kulcsa a szereposztás. Farkas Anna és Mészáros Beáta „velejéig” ismerik a társulatokat, s halálbiztos kézzel osztják ki a darabot, főleg a Hammerschmidtet alakító Farkas Imre (aki civilben Jóka polgármestere és az egyik rendező férje), s az Asztalost nagyon finom eszközökkel, szinte civilként színpadra álmodó Farkas Zoltán (aki a változatosság kedvéért a polgármester és az egyik rendezőnő fia) nyújt emlékezetes alakítást, de a többiek is kitesznek magukért. A két főszereplő közös dialógusai feszültséget szórnak szét a nézők között is, szinte megáll a levegő ilyenkor. De felnő hozzájuk a Rózát alakító Búss Szabó Mária is, s illedelmesen bonyolítja a szálakat a Sipos Lajost játszó Hobot János is. Talán csak a Kádár Istvánt játszó Takáci József alakítása révén merül fel kétségem Hammershmidtné jó ízlését illetően, s a második felvonás csúcsjeleneteként még nem igazán működik Kádár és Hammerschmidt párosa. Szárnyalva kezd az Árpádból a jókaiaknál Flórivá avanzsált Pongrácz Andrea, s itt-ott a folytatásban megbicsaklik, a többiek (Halaj Mária, László Mária, Ballán Gábor, Kovács József) bölcsen asszisztálnak a főszereplőkhöz.
Tudjuk, a végére megérkezik a karácsonyi hó, amely „békévé oldja” a darabbéli feszültségeket, s ha pár napra is, de mindenki megtalálni véli a boldogságot.
A jókaiak előadása László Miklóst találja telibe, az előadás nemcsak mesterien szórakoztat, de itt-ott a torkunkat is elszorítja, s nem hagy kétséget afelől sem, hogy az a csehovi-lászlómiklósi puska ott lóg a falon és bármikor elsülhet.
További képek az előadásról megtekinthetők Képgalériánkban ITT>>>.
Juhász Dósa János, Felvidék.ma
Fotó: Hakszer Richárd
