Emberi mivoltunkból fakadóan tele vagyunk olyan sztereotípiákkal, melyek úgy befészkelik magukat egy közösség tudatába, hogy annak tagjai hajlamosak azt feltétel nélkül elfogadni. Egy ilyen hamis sztereotípia aztán szájhagyomány útján bejárja az egész közösséget, és beláthatatlan károkat okoz. Ugyanakkor egy ilyen „ártatlan leegyszerűsítés” komoly fegyvertényező is lehet, és egy jól irányzott elejtéssel akár tömeghatást is kifejthet – így a manipulátorok egyik kedvenc eszközéül is szolgál. Az alapja ennek, hogy az információ tartalmazzon némi igazságot, ám az úgy legyen kifordítva, hogy egyértelműen negatívumként hasson.
Sajnos a Felvidék sincs híján ilyeneknek, melyek komoly néplélekromboló hatást kifejtve feszítik szét belülről a közösségünket. Így arra vállalkoztunk, hogy összegyűjtjük azokat az „álérveket”, melyekkel évtizedek óta próbálnak minket bomlasztani és (de)formálni.
- „Csak szlovák iskolával lehet érvényesülni.” – Az egyik legbosszantóbb lózung, amit csak ismerünk, és amivel a legerőteljesebben nyomják az asszimilációt. Ha ez így lenne, akkor 5 millió szupersikeres ember lakná a mai értelemben vett Szlovákiát, és arányaiban különbözne a szlovákok és a magyarok körében a munkanélküliség. Ellenben, ha jól belegondolunk, kapásból több kimagaslóan sikeres magyar tudóst, művészt, hírességet lehet említeni, mint szlovákot, akik közül nem csekély számban vannak olyanok, akik a mai Szlovákia területén születtek, éltek.
- „Magyarország gazdaságilag elmaradottabb, mint Szlovákia.”- Ha egy szlovák-magyar vitára, vagy akár csak eszmecserére kerül sor, legyen szó bármilyen témáról, mindenkori aduászként húzzák sokan elő, hogy Magyarország gazdaságilag mennyire bajban van, szemben Szlovákiával. Viszont, ha átruccanunk Budapestre, vagy bárhova az országba, akkor azt tapasztaljuk, hogy ennek pont ellenkezője az igaz. A sok hiányosság ellenére sokkal rendezettebbek a települések, látható a folyamatos fejlődés, és felfelé ívelnek a számadatok – arról nem is beszélve, hogy ott a települések szerkezetében nem okozott akkora károkat a szocializmus, mint Szlovákiában, ahol az átkosban pusztítottak mindent, ami burzsoá és magyar eredetű volt. De azt is hallani, hogy Szlovákiában bezzeg euró a fizetőeszköz, ezzel kapcsolatban viszont elgondolkodtató, hogy Magyarország mellett például Csehország és Lengyelország sem siet, hogy bevezesse… tán nem véletlenül?
- Ebből fakad egy következő sztereotípia: „A magyarok mindig elégedetlenkednek.” – A magyarok temperamentumukból fakadóan sokkal forradalmibbak a szlovákoknál, és szinte természetesnek vehető, hogy ha valami nem tetszik a népnek, az ellen az utcára vonul tüntetni. Az öntudatos ember ugyanis tisztában van azzal, hogy mi a jó neki, s ezért hajlandó is tenni és szavát felemelni. Aki ezt furcsállja, az vagy nem elég öntudatos, vagy már sikeresen bedarálta a rendszer.
- „Mi sem magyarok, sem szlovákok nem vagyunk, és nem tartozunk sehova.” – Gyakran helyezzük magunkat inkubátorba azzal, hogy sehonnaiként tekintünk magunkra. A jelenség, hogy sok felvidékit (erdélyit, kárpátaljait, délvidékit stb.) Magyarországon leszlovákoznak (románoznak, ukránoznak, szerbeznek stb.) sajnos létezik. De tisztában kell lenni ennek a hátterével is. Az anyaországban ugyanis a szocialista internacionalizmus jegyében (hogy a szovjet szövetségesek közt ne legyen intrika) közel fél évszázadon keresztül titkolták annak tényét is, hogy 1920 előtt létezett a történelmi Magyarország, melynek határai finoman szólva sem estek egybe a mostaniakkal, továbbá, hogy mi volt Trianon, és jelenleg is élnek magyarok azokon a bizonyos határokon túl. A szemlélet azóta merőben megváltozott, viszont el kell telnie jó pár esztendőnek, hogy ez általánosan is beivódjon a társadalom minden rétegébe. Alapvetően látni kell, hogy kinek az érdeke az, hogy magyar és (felvidéki) magyar közé éket verjenek.
- „Mi máshogyan beszélünk, mint az affektáló magyarok.” – Ezt úgy hívják, hogy nyelvjárás (leszámítva persze a szlovák nyelvből átvett szlovakizmusokat). Való igaz, hogy a Felvidék különböző pontjain erős tájszólással beszélnek a magyarok. A legerőteljesebben a dunántúli – Csallóköz, Mátyusföld; a palóc – a Vágtól a Hernádig; és az északkeleti van jelen – a Hernádtól Kárpátalján keresztül egészen a Partiumig. Viszont, ha elmegyünk a Dél-Alföldre, a Hajdúságba vagy éppen Zalába, akkor ugyanúgy nyelvjárásbéli különbözőséget tapasztalhatunk, hiszen ott sem azt az irodalmi köznyelvet beszélik, amit jobbára a városokban, Pesten pedig annak igencsak eltorzított változatát. Ám, mivel a kirándulások során leginkább a pestiekkel érintkeznek a felvidékiek, ezért hat számunkra a beszédük annyira idegenül. A magyar nyelv ugyanis hihetetlenül gazdag, nyolc nagy és megannyi kisebb nyelvjárás alkotja. Ettől függetlenül ezek között nincsenek különösebben nagyobb eltérések, mint például Szlovákiában a keleti vagy a hegyentúli, esetleg egy bajor és egy sváb nyelvjárás között.
Ezek mellett még megannyi más tévhittel mérgezik az egészséges magyar öntudatot. Nem árt az ilyen dolgok mögé nézni és lerántani annak megtévesztő leplét. Ha ilyennel találkozunk, ne restelljük tisztába tenni a dolgokat.
Folyt. köv.
