Alábbi írásunkkal a 15 évvel ezelőtt tragikus körülmények közt elhunyt Agócs Béla nádszegi tanárra emlékezünk.
Agócs Bélát (1962-2001), a tragikusan elhunyt pedagógust Baracán (Rimaszombati járás), szülőföldjén helyezték örök nyugalomra. Nádszegen tanított. Pedagógusként szembe szegült a kétnyelvű bizonyítványokat megszüntető mečiari hatalommal, elveszítette állását. Az 1998-as kormányváltás után Bugár Bélával is pereskedett. A küzdelembe belefáradt, 2001-ben önkezével vetett véget életének.
Agócs Bélával nem álltam szorosabb kapcsolatban, s talán csak egyszer-egyszer futottunk össze valamelyik rendezvényen. Ellenben jól ismertem törekvéseit, bátor kiállását s a kort, annak ama kóros megnyilvánulásait, melyek – több más felvidéki magyarral, például Zalabai Zsigmonddal, Dusza Istvánnal, D. Kovács Józseffel együtt – őt is a halálba kergették, juttatták.
Ő akkor emelte fel keményen a szavát, amikor a kétnyelvű bizonyítványoktól akarták megfosztani, s egy időre meg is fosztották magyar iskoláinkat. Agócs ellenállt, nem volt hajlandó kiadni, illetve aláírni a csak szlovák nyelven kiállított bizonyítványokat. Jól ismerem ezt az időszakot, hiszen magam is iskolaigazgató voltam az időtájt. Mivel egyházi iskola voltunk, tudomására adtam a Nagyszombati Érseki Hivatalnak, hogy mi továbbra is a kétnyelvű bizonyítványokat adjuk majd a gyerekek kezébe, mert ilyen nyomtatványokat kaptunk a hivatal iskolaügyi szakosztályától is. Végzős növendékeinknek e mellé kiadtuk az államtól kapott egynyelvű okiratot is, azon elgondolásból, hogy a felvételiken ne legyen hiánya miatt problémájuk. Voltak ugyanis olyan középiskolák, ahol a csak kétnyelvű bizonyítvánnyal rendelkező tanulókat eleve kizárták a felvétel lehetőségéből.
Agócs Béla halála természetesen engem is megdöbbentett. 2001. június 3-án Nekrológ című versemet jelentettem meg a Vasárnapban. A vers aztán 2005-ben ugyancsak megjelent Vigasztaló című kötetemben. Feltételezve, hogy sokan nem olvasták az írást — meg az Agócs Béla szelleme iránti tiszteletem jelül is — itt újraközlöm azt.
Nekrológ
(Agócs Béla halálára)
Mert hitted az
igazat,
széttörted a
csöndet,
átlépted kicsinyke
fedezékeinket.
Lobogtál zászlóként
kavargó szelekben,
biztattak lentről és fentről.
Jó voltál szenzációnak,
tisztként harcoló
rongyos bakának;
használtak csatában
pajzsnak,
bújtak mögéd sunyi huszárok,
pengettek kardot szemed előtt,
majd hátba szúrtak,
magadra hagytak.
Lettél újsághír-ember,
hírverők tárgya,
bolondnak bélyegzett lámpás,
imbolygó lidércfény légüres tereken,
felkiáltójel
befejezetlen mondatok
végén.
Kitagadottként
halálod
megdöbbenti-e
a kétszínű világ
vigéceit,
az ítélkezőket
és kitüntetéseket osztogató
elí-
tél-
te-
ket?
(2001)
Úgy gondolom, a fentiekből kiolvasható, ki és milyen ember volt Agócs Béla, milyen korban élt, miért kellett meghalnia.
Mondhatnák egyesek: ilyen körülmények sokszor felbukkantak és ismétlődtek a történelemben. Igen, de mindig is kell ellenük küzdenünk. Mindenkinek a maga helyén, a maga lehetőségei, képességei, energiája szerint.
S a bátor embereket meg kell becsülnünk, ha módunkban áll, melléjük kell állnunk, segítenünk kell őket. E helyett bizony gyakran a legilletékesebbek is elfordulnak tőlük. Addig talán elismerően nyilatkoznak róluk, példaként állítják őket közösségük elé, amíg nincs probléma. A következményeket azonban már csak kevesen vállalják. Tény, hogy Agócs Béla szintén magára maradt, elfáradt a harcban; kilátástalanná vált számára a jövő.
Bárcsak ne lenne igazam, s elmondhatnánk, hogy a mi közösségünk odafigyel arra, aki bátor, aki merész, aki felemeli szavát, ha baj van. Bárcsak jobban megbecsülnénk a megmaradásunkért, jólétünkért küzdő embereinket! Mindegy, milyen fronton teszik a dolgukat: egyszerű tanítóként, teológusként, ismert politikusként, közéleti személyiségként, népművelőként, íróként avagy kutatóként.
Az Érsekújvár és Vidéke portálon összegyűjtve található 52 cikk, amelyből időrendi sorrendben elolvashatjuk, mi vezetett Agócs Béla halálához: Egy nádszegi tanító, aki nem értett a szóból. Agócs Béla dosszié.