A kassai VOCES Énekegyüttes, amely 2008 óta van jelen a kórusmuzsika világában, idén gondolt egy merészet és benevezett a Námesztói Zenei Ünnepély c. nemzetközi kórusfesztivál 23. évfolyamának versenyprogramjába. A szakrális zenei rendezvény kétévente kerül megrendezésre, Jozef Vojtaššák püspök emlékének szentelve.
Idén magyar, lett, litván, lengyel, cseh és szlovák kórusok mérték össze hangjukat, összesen mintegy 300 énekes, három kategóriában: kortárs, 1950 után született szerzők művei, gospel és spirituálé, illetve legfeljebb 60 tagú gyermek, ifjúsági és felnőtt kórusok.
A VOCES az utóbbi kategóriába nevezett be, és már egy évvel korábban el is kezdte a felkészülést. A kreatív folyamatban kulcsfontosságú szerepet kapott Hernán Alcalá, jóbarátunk és vendégkarnagyunk, akivel több órányi, egyéni és csoportos hangképzésen is részt vettünk, egyébként pedig Ferencei Andrea vezetésével csiszolgattuk, fényesítettük a tudományunkat. Hernán azt is vállalta, hogy a versenyen ő vezényel majd nekünk, és ezért külön odarepült Párizsból!
Már az utazás is kalandos volt: mi elindultunk személyautókkal, a karnagy pedig Krakkóban szállt le és onnan szállítottuk Námesztóba. A verseny a helyi, Szent Simon és Júda római katolikus templomban zajlott. Szombat reggel fél kilencre sorolták be kórusunkat, ami valljuk be, énekhang szempontjából nem egy kényelmes időpont. Jó korán felkeltünk, hogy legyen időnk beénekelni.
A versenyműsorunkban öt mű szerepelt, reneszánsz, romantikus és két kortárs, valamennyi szakrális jellegű, a szabályoknak megfelelően. Nagy volt a felelősség, jelentős volt az izgalom, és úgy éreztük, komoly a tét: először mutatkoztunk meg ilyen szintű versenyen, tehát nem szerettünk volna csalódást okozni sem magunknak, sem a karnagyainknak, sem a tisztelt zsűrinek.
Szerencsére erről szó sem volt, a kórust végül negyedik hellyel, ezüst sávval díjazták és ami a legfontosabb, mindnyájunkban szép élmény maradt a verseny. Láttunk-hallottunk értékes produkciókat, nagyon tanulságos volt meghallgatni a többiek énekét, gazdagodtunk tapasztalatban és élményben.
Pedig akkor még nem is sejtettük, hogy az intenzív hétvégének koránt sincs vége. A fiúk ugyanis tovább álmodtak és amint kiderült, hogy karnagyunkért Krakkóba kell majd menni és oda vissza is vinni, mi lenne, ha ott ugyancsak megpróbálnánk énekelni egyet? Szó szót követett, egy telefon Bitay Levente kassai konzulnak, tőle egy másik a krakkói kollégájának – és egyszer csak készen állt a terv: Pünkösdvasárnap, Szent Borbála-templom a krakkói főtéren.
A templomban már vártak minket, röviden egyeztettünk a kántorral és Tadeusz atyával. A misén is énekeltünk, utána pedig egy tizenöt perces koncertet adtunk. Az atya nagyon kedves volt, és mivel magyarul még nem tud, ezért hat másik nyelven mondott köszönetet. Nagy tapsot kaptunk, sőt még ráadást is kértek.
A VOCES nemcsak egy kórus, hanem olyan baráti közösség, amelyben mindenki számíthat a másikra és nem mellesleg, szépen énekel!
