Mi tagadás, volt idő, amikor Bugár „Sosemhazudtam” Béla láttán-hallatán ugrott egy nagyságrendet a pulzusom és/vagy feljebb kéredzkedett egy emelettel a gyomrom. Ennek azonban tavasz óta vége.
Midőn egykori hűséges fegyverhordozója és ténykedésének haszonélvezője, Simon Zsolt is hányingerrel fordított hátat a Tátra alatti géniusznak, egészen megnyugodtam: már nincs olyan sok hátra. Mert a fanatikus hívőkön kívül csak a teljes és örökös belső napfogyatkozásban élők nem látják, mi rejtezik annak az embernek a lényében, aki a harminc ezüstnél is kevesebbért fekszik oda az aktuális szlovák hatalom – bármelyik szlovák hatalom – küszöbe elé. A küszöb elé, mert tovább nem engedik, hiszen ereiben akkor is ott az a rossz magyar vér, ha nem győzi nap nap után feltétlen hűségét és odaadását bizonyítani.
A szlovákok kedvenc magyarja tegnap Illésházán vett részt egy lakossági fórumon. Ott hangzott el máris legendássá vált „Sose hazudtam” kezdetű mondata, amely így fejeződött be: „mindig azt mondtuk, amit el akartunk mondani”.
Ez a valami felvezető volt a megmagyarázhatatlan megmagyarázásához – hogy a hülye parasztja is felfogja végre – miért is kellett összecsókolózni Ficóval és a Szlovák Nemzeti Párttal. Bugár kikérte magának, hogy ő valaha is azt állította volna, hogy a Smerrel „nem megy koalícióra”. Mi tagadás. Ilyen világos beszédhez gerinc is kellene. No meg ezt a kijelentést megtették a többiek, a szlovák ellenzéki pártok, akik ennyire alá azért nem süllyedtek. Pedig a politika valóban nem a széplelkek világa.
De mégis miféle ember az olyan, aki teljes mellszélességgel támogat, hatalomban tart olyan gazembereket, mint az egyenes adásban hazudó, a nemzetiségéért megvert magyar diáklány becsületébe, életébe durván belegázoló, megalázó, s jelenleg is korrupcióval a feje búbjáig gyanús Kaliňák belügyminiszter? És semmivel sem különb főnöke…
A Felvidék történetének legkártékonyabb figurája, pedig a mezőnyben olyan nagyágyúk játszanak, mint Edvard Beneš, vagy épp a nem olyan távoli múltból Vladimír Mečiar. Senki sem tett annyit a felvidéki magyar közösség gerincének megtöréséért, mint a somorjai báró. S ha így nézzük, most a lehető legméltóbb alelnöke van a szlovák parlamentnek Bugár Béla személyében.
Az illésházi fórumon több ízben is „beszólt” hírportálunknak. Ez megnyugtatott. Amíg velünk szemben aggályai vannak a szlovákok kedvenc magyarjának, addig jó úton járunk. Az első őszinte (!) dicsérő szavánál „szögre akasztom” a tollam. Sőt, legyek megengedő: az első őszinte szavánál így járok el…
